Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van az önfelmentő mítosz a túlsúlyos nők érvelésében, hogy a média teszi "manapság" "divattá" a vékony testet, míg korábban "pont a telt nő" volt a szépségideál, csak ezt eltorzították a tévével és a reklámokkal, és a kor rossz, amiben élnek?
Ez az állítás hamis. Egy történelemtanárom mondta erről anno - hibásan -, hogy mindig az volt a szépségideál, ami a ritkát jelentette az adott korban, így amikor bőségben éltek az emberek, és elhíztak, akkor a karcsúság, és elekezdtek fűzőt viselni, míg amikor az elhízás volt ritka, és a jólétet mutatta, akkor pedig az volt a "szép". Csakhogy ez ez nem igaz. Mindig az az egy szerencsétlen, agyonhasznált példa van csak a willendorfi vénuszról ennek a hibás koncepciónak az alátámasztására, ami műtárgynak egyébként a hátterét, az eredetét sem tudjuk ma.
Ha visszatekintünk a századfordulóra, Auguste Rodin (1840-1917) megalkotta A csók című szoborkompozíciót az idealisztikus férfi-nő pár képével:
Vagy mégkorábbra, az 1700-as, 1800-as évekre, ekkoriban terjedt el a nők körében általánosan a fűző viselete, hogy minél vékonyabb derekuk legyen.
A kora újkorban így mutatkozik meg az akkor éltek szemével Vénusz, a szerelem istennője:
Ha kicsivel még ennél is korábbra visszamegyünk, akkor a három grácia, a női szépség és vonzalom megjelenítésére ilyen ábrázolásokkal találkozunk:
Menjünk még ennél is messzebb. Az ókori Rómában, Pompei fennmaradt falrajzain is ugyanez mutatkozik meg:
Néhány évszázaddal korábban, a hellén kultúra meztelen női ábrázolásait vizsgálva is ezt látjuk:
Sosem a szétfolyt háj volt a "szép". Tehát nem hamis felmentést, másra mutató felelősséget, magyarázatot kell találni arra, hogy továbbra se tegyen valaki semmit a saját egészsége érdekében. És főleg nem haragot, utálatot árasztani a társadalom felé azért, mert azt tekinti szépnek, ami egyébként bárki számára nyitott út (gondoljon bele mindenki, mennyivel szerencsésebb elhízott lányként, mintha például férfiként lenne alacsony, az önhibáján kívül állna, és tenni sem tuda ellene semmit). Ne mondja senki, hogy nem lehet, mert ha például L. Simon László így le tudott fogyni (azt mondva, miszerint hogyan mutasson példát a gyerekeinek, ha ő nem hagyja ott az utolsó sütit az asztalon):
Most:
Vagy Nagy István földművelésügyi miniszter:
Most:
...akkor, ha ezek a koros emberek képesek erre, nem lehet senkinek kifogása.
Milyen jól megmutatkozik az, hányaknál érzékeny téma az itt válaszolók között.
"Kérdező, miért is a nőket ekézed megint? Amikor statisztikai tény hogy több az elhízott férfi"
- Egyfelől egy férfit senki nem dicsér, hogy "attól férfi, mert van mit 'fogni' rajta", simán leoltják, elhordják mindennek, csak a nők felé van meg ez a tapintatós buksisimogatás. Plussize férfi modelleket még nem láttam, sem róluk szóló műsorokat, fotósorozatokat. Írj ki itt egy kérdést - férfiakkal szemben nincs meg ez.
Másfelől erre statisztika nehezen lehet, mivel egy folyton változó számról beszélünk, ami országonként és évenként is eltérő.
Nem ismered a mondást, hogy 100 kiló alatt nem is férfi a férfi? Na, nőre ilyen nincs, a nőktől az az alap elvárás, hogy vékonyak legyenek és kész. Ha semmi más nincs, ha nem szép, nem okos, akkor is a karcsú, jó test számít, semmi egyéb.
Ezért vannak anorexiás modellek, hogy a nőket belehajszolják a fogyókúrába, mivel az átlag nő nagyon nem így néz ki. Két fogyókúra között meg egyre többet szednek vissza a jojó effektus miatt és előbb utóbb sok olyan nő is elhízik, aki nem így indult.
Plus size modell pont ennek ez ellensúlyozására kell. A férfiaknál azért nincs ilyen, mert ők úgy nézhetnek ki, ahogy akarnak. Ha gyúrnak kicsit s van karizmuk, már a pocak sem zavaró a legtöbb nőnek.
#19 KB leírtad a lényeget. Sok ember bújtatja a flusztrációit virtuális ellenőrizhetetlen világba, ahelyett, hogy saját életük,helyzetük jobbításán fáradozna. De sajnos am
úgy ez megjelenik a társadalom bizonyos rétegeiben is.
Bár ha jobban belegondolsz az ember nincs is olyan nagy baj ezzel,ha olyan flusztrációit levezetőnek vesszük pl. A gyakorit. Itt kitombolják magukat, kiirják fájdalmakat, és talán nem kezdenek vérengzésbe, mint Amerikában az incelek. Bár ha jól tudom azok is online sötétségből indultak, de itt azért van ellenzék is :)
"Nem ismered a mondást, hogy 100 kiló alatt nem is férfi a férfi?"
- Igen, valaha olyan mondás is volt, hogy a ferfinek elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Túl azon, hogy ez a 100 kiló nem hájra értendő (senki nem lesz attól "férfi", mert 160 centis és 100 kilós), tehát pont egy olyan kritériumnak feleltet meg, ami már nem egy kényelmes női oldal (legyél csak szimplán normális testsúlyú), hanem valóban genetikai lottó (legyen magas), és ténylegesen belefektetett munka (legyen erős kötésű, izmos), mindamellett a férfiaknak - abból az okból, hogy egy nő gyakorlatilag bármikor megkaphat, ha nem is bárkit, de akkor is válogatva - egy sor elvárásnak kell megfelelnie, míg egy nőnek elég csak normális testsúlyúnak lennie, hogy drasztikusan kibővítse a saját lehetőségeit a párkeresés piacán.
Egy férfi számára, például ha alacsony, kihúzva a legtöbb nő. És ezen nem tud változtatni, mindamellett nem is tehet róla.
Ha egy férfinek mikropénisze van, el van zárva előle a teljesértékű párkapcsolat lehetősége egy életre.
És ezen megint nem tud változtatni, és nem is tehet róla.
Ellenben egy nő, ha magas, ha alacsony, ha kismellű, ha nagymellű, ha szőke, ha barna, megtalálja a maga rajongótáborát. Ha mégsem, mellméretet műttethet - ellentétben a testmagassággal vagy a pénisszel.
Még ha molett is, talál érdeklődőt, de ha nem, lefogyhat - ráadásul ez, amellett, hogy egy változtatható testi tulajdonság a férfiaknál felsorolt hátrányokkal ellentétben, még saját hibája is, megint csak szemben az előbb elmondottakkal.
"Na, nőre ilyen nincs, a nőktől az az alap elvárás, hogy vékonyak legyenek és kész."
- Így van. Egy nőnek _csak_ vékonynak kell lennie, és kész. A férfinek viszont nem elég a normál testsúly, ami eleve meglévő dolog (senki nem születik kövérnek, ha valaki gyerekkorában is az volt, akkor ott is el lett már valami hibázva, de senki nem "alapból" az, a normális test az alap mindenkinél. A férfinek viszont nem elég ennyi, megtartani csak azt, ami alapvetően van. Izmosnak is kell még lennie - amit viszont már nem "kap" az ember, tenni kell érte. Egy nőnek elég csak a meglévő normális állapotot vinnie, nem elhíznia. Egy férfinél az izmokhoz ezen felül kell tenni még. Amiket ráadasul nem egyszer elér egy ember, majd örül neki. Folyamatosan fenn kell tartani, mert amikortól nem, el is veszíti.
Egy nőnek elég csak nem túlsúlyosnak lennie. Semmi pluszt nem kell hozzátennie, csak legyen normál testalkatú. És ez - mint mondtam -, szemben a testmagassággal, péniszmérettel, kopaszodással, és más egyéb hendikeppel a férfiak esetén - még alakítható is.
Az anorexiás modellekkel pedig felesleges az ellenérv. Senki nem azt tartja egészségesnek. Senki nem azt látja vonzónak. Reductio ad absurdum.
Kedves Kérdező!
Én nem állok senki mellé ebben a vitában. Pattognak az érvek és az ellenérvek, de valójában senkinek sem lesz igaza, mert mindenki más. Másképp él, máshogy látja a világot. Ezzel remélem Te is egyetértesz.
A kérdésedre reagálva, hogy "önfelmentő mítosz" lenne, hogy a nők nem 'akarnak' lefogyni és egy egészséges kinézettel élni... Minden nő vágyik arra, hogy a számára egészséges kinézettel éljen. Tenni érte nehéz, nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Nehéz kérdést tettél fel, ezt méltón bizonyítja a sok eltérő vélemény.
Azt gondolom, hogy az önfelmentés hasonló elven működik, mint a korábban a történelemtanárod által (hamisan) említett szépségideál. A múlt szépségideáljai azokban az időkben hasonló önfelmentéseket szültek, csak más csomagolásban, és kevésbé nagy mennyiségben, talán. De nem tudhatom, mert nem éltem azon korokban.
De a kérdésed nem ez volt, csak sokan félreértettek, amire aztán sajnos egyre több negatív komment érkezett.
Te azt kérdezted, hogy miért érvelnek azzal a túlsúlyos nők, hogy a média a hibás.
A válasz: könnyebb egy külső személyt, eseményt, közösséget vagy külső tényezőt hibáztatni a saját problémáink megoldása helyett.
Egyetértek abban, hogy az egészség fontos. Ahogy abban is, hogy a világ egy tökéletes hely lenne, ha mindenki egészségesen tudna élni. De a világ nem ilyen, rengeteg különböző személyiség jelenik meg és ez ellen tenni nem lehet. És nem is kell.
De Neked, kedves Kérdező, nem szabadna bosszankodnod azon, hogy más ember hogyan éli az életét. És ezt most tényleg, nem azért írom, hogy megbántsalak, de Te sem vagy tökéletes, mert biztosan megvannak a magad hibái. (Ha mégsem, akkor bocsánatot kérek!)
És amikor mások azokra kérdeznek rá, felháborodhatsz, majd változtathatsz rajtuk, vagy élhetsz tovább, mert valahogy eddig is volt.
Más emberek véleménye sosem lesz fontosabb az egyén sajátjánál! És ezt neked is tiszteletben kell tartanod!
Ha meg szeretnéd változtatni a világot, ha szeretnéd, hogy egy jobb, egészségesebb hely legyen, akkor tegyél érte! De ne itt, az elérhetetlen éterben!
Kikérheted más emberek véleményét, de akkor tartsd is tiszteletben, elvégre a kérdés Tőled jött.
Remélem, hogy a kérdésedre választ adtam, bár tudom, hogy nem egészen erre gondoltál, amikor feltetted.
Viszont nekem is van véleményem, amit ha nem gond, most leírok.
A kérdésed csak akkor válik relevánssá, ha Te magad is egy "önfelmentést" kereső, azzal érvelő, túlsúlyos nő vagy. Vagy ha van egy olyasvalaki az életedben, aki ezzel küzd, de csak kifogásokat keres, és segíteni szeretnél rajta.
Addig viszont, kérlek, tiszteld azokat, akik /eleinte/ segítőkészen próbáltak rájönni, hogy mire gondoltál, milyen válaszra vártál.
Ha ezt nem kaptad meg, az nem az ő hibájuk.
Tisztelettel, L. C.
Feleslegesen hazudozol itt a férfiak külsejét illető elvárások kapcsán. Legyen magasabb a nőnél, ennyi. A nők átlagban alacsonyabbak, mint a férfiak. Nyilván egy 175 centis nő nem fog 180 cm alatti férfivel összejönni, de egy alacsonyabb nő simán. Azzal meg kár jönni, hogy sok pici nő is magas pasit akar, mert nem mind. Ez ízlés kérdése. Eddig volt partnereim magassága 165 és 192 centi között oszlik el, és csak és igazán a legalacsonyabba voltam szerelmes. Vannak alacsony férfi ismerőseim a családban is (nem vagyunk magasak) mindnek barátnője, felesége van, a tesómé magasabb is nála. Szóval nyugi, nem ezen múlik. Magas nő is nehezen talál barátot, egy 180+ csaj sokszor ugyanúgy azzal szembesül, hogy a hozzá illő 190+ magas pasi a picike nőket szereti. Csak ti női oldalról soha nem gondoltok bele semmibe.
Sok ember (nemtől függetlenül) genetikailag vékony alkat és sok nem az. (Mielőtt ezt tagadnád, nézd meg a srácot a konditeremben aki képtelen magára egy kicsike súlyt is felszedni meg azt, aki keményen edz, hogy fogyjon)Mindannyiunknak van vékony ismerőse aki zabálhat kedvére és mindannyian ismerjük azt, aki viszont nem.
Igen, egy férfinél előnyös, ha izmot tud felszedni, tehát az sem baj, ha mackós. A nők többségét nem zavarja a pocak. Nézd csak meg fordítva! Hány férfinek jönnek be a pocakos nők? Elárulom, még a duci rajongók is a homokóra alkatot szeretik, csak nagyban. (és ez ugyanúgy adottság) A nőnél meg az előnyös, ha vékony alkat, és a férfiak 99%-nak édes mindegy, hogy ő mozog-e ezért az alakért vagy sem, az egészség meg már csak bújtatott kifogás nálad is amúgy.
Tehát mindkét nemnél megvan a preferált testalkat. Igen, vannak kivételek, sok nő szereti a vékony pasikat (akiket ti páváztok meg mittom én milyen szavakkal illettek) és sok férfi szereti a duci nőket. Legalábbis itt az oldalon. Társkeresős tapasztalataim: 10-ből 9- férfinek egyelten kizáró ok a túlsúly. Kedvesen fogalmaznak: ne legyen molett. Na de mi a molett? Hamar kiderül aki nevesíti: 60 kiló fölött. És úgy, hogy az általam keresett korosztály 40-50 között és sokan maguk is nagy darabok. Sok pasi kicsit kondizik, karizmot könnyű építeni, de egyébként beles, pohos, kopaszodó, viszont a nő ne legyen 60 kiló fölött. Hát én meg ezt látom.
Fun fact: heti négy kemény sporttal vagyok 65 kiló, nem zabálok, ilyen az alkatom. Koplalással tudnék fogyni, de nem fogok. Huszon évesen még simán 60 kiló alatt tudtam tartani a súlyomat(bár nekem akkor is csak odafigyeléssel ment), 40 felett ez már nem fog menni. Tudom, hogy vannak negyvenes nők, akiknek ez simán megy, sőt nem is fogyóznak. Sógornőm 175/55 életében nem fogyózott, nem sportolt. De elég viccesnek tartom, amikor egy pohos elvált szakmunkás szerint én túlsúlyos vagyok, ő meg....izé, a pocak az férfias! Aha, persze.
Ja, az anorexiát meg jó okkal kevertem ide, ugyanis a legtöbb nő aki nem vékony alkat, tehát fogyókúra nélkül nem éri el az álom alakot (sőt, azt azzal sem)ki van téve annak a veszélynek, hogy 1. anorexiás lesz ha lelkileg elég instabil 2. állandó fogyókúra és jojó lesz az élete 3. elfogadja magát, de a férfiaknak ez nem jön be, nem lesz soha olyan partnere aki alkatban amúgy hozzá illő és normális. Marad néhány beteg zsírfetisiszta aki kell a fenének. 4. talál férfit, aki elfogadja, szereti. Erre kb ugyanannyi esélye van mint az alacsony pasinak.
#26-os, köszönöm a válaszodat.
"Te azt kérdezted, hogy miért érvelnek azzal a túlsúlyos nők, hogy a média a hibás.
A válasz: könnyebb egy külső személyt, eseményt, közösséget vagy külső tényezőt hibáztatni a saját problémáink megoldása helyett."
- Igen. Én is ezen a véleményen vagyok. A kérdéssel épp erre akarok ráévresztetni, éppen emiatt akarom ezt az érvkeretet lebontani, és ellensúlyt tartani neki.
"De Neked, kedves Kérdező, nem szabadna bosszankodnod azon, hogy más ember hogyan éli az életét. És ezt most tényleg, nem azért írom, hogy megbántsalak, de Te sem vagy tökéletes, mert biztosan megvannak a magad hibái. (Ha mégsem, akkor bocsánatot kérek!)"
- Nem kell bocsánatot kérned, nem vagyok tökéletes. Nyilvánvalóan. Amiért mégis írok erről, az amiatt van, mert Magyarországon a legtöbben a túlsúly következtében halnak meg a legtöbben, a dohányzás következményei mellett. Én pedig gyűlölöm a halált, főleg, ha az idő előtti. És olyan empátiám van az általam nem ismert emberek iránt is, ami már fájdalmas módon mindenben irányít. Hány unoka feszítette el a nagyszülőjét a dohányzás vagy a túlsúly miatt? Hány szülő a gyerekét, hány férj vagy feleség a házastársát? Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ami ma a legtöbb embert megöli, az mi magunk vagyunk. Nem a barlangi medve, nem egy járvány, egy betegség, nem balesetek, nem genetikai hibák, nem természeti katasztrófák, nem az életkor.
Mi magunk, emberek okozzuk a legnagyobb mértékben a halálunkat. Ha az ember nem lenne kövér, és nem cigizne - mindkettő saját tette a testével szemben -, nem némileg szorulna vissza a halálozás, hanem radikálisan lecsökkene. És ezt mi saját magunk tesszük! Feleslegesen - mert mégis mi pozitív oldala van a dohányzasnak? Senki nem úgy szokik rá, hogy az első milyen jó volt. Nem olt szomjat, mint az alkohol, és nem finom. Nincs gasztronómiai értéke, és nem okoz bódultságot sem, mint a drogok. Semmilyen oka nincs a füst szívásának, csak a közösségi megfelelés, beilleszkedés. Élvezeti értéke nincs - csak a függőség kialakulása után már a nikotinhiány pótlása. Mindenki azért szokik rá a cigire, hogy a suliban megfeleljen a baráti körének, éa felnőttes legyen, vagy a munkahelyén részt vegyen ki magának a közösségi időből. De senki nem azért, mert a cigi élvezetes. Csak elégetett pénz, ami rossz ízű, köhögtet, és egészségtelen.
Ha a dohányzás mellett lenne olyan kampány "fogadd el önmagad", "így vagy egészséges", és egyéb szlogenekkel, és cigiző modellekel kísérelnék meg társadalmilag elfogadottá tenni a nem elfogadhatót, a benne lévőket pedig megnyugtatni a káros állapotban, mint a plussize modellekkel adekvát oldalon, ott is felszólalnék.
Amiért írok, az nem az, mert egyes emberek túlsúlyosak. Azért írok, mert az a trend, hogy nem a lefogyáshoz segítik őket, hanem megnyugtatják a jelenlegi, egészségtelen állapotukban, plussize modellekkel terelnek afelé, hogy "vállald büszkén magadat", és azt is esetleg eltérítik a fogyástól - mert az ember alapvetően kerüli azt, amiben több munka van, és hajlik inkább annak normalizálása felé, ami a meglévő állapot -, akinek szándéka volna lefogyni. Nem a lelket kell simogatni és megnyugtatni, nehogy szomorkodjon az illető, hanem hozzásegíteni az egészséghez.
Én nem hiszem el, hogy bárki "úgy érzi jól magát", hogy a második lépcsőfordulónál kifullad. Nem hiszem el, csak önmaga előtt próbája igazolni magát, mint az a függő, aki azt mondja "bármikor le tudnék állni, ha akarnék".
A baj ez számomra, ami a motivációja is a kérdésemnek. Nem az egyének szintje. Hanem a jelenség, hogy azt is visszahúzza ez a safespace-es polkorrektkedés, aki változtatni akarna. Ez az én szememben emberiségellenes bűntett, mert nem az egyént magát teszi tönkre.
Az embereket pedig szeretem, és tenni akarok értük.
Az egyébként, hogy Kásler, az egészségügynek (is) minisztereként, orvosként, onkológusként, professzorként, aki az egész életét a rák elleni küzdelemben töltötte, ezrek mehettek át a keze alatt, és tudja, milyen mocskot művel a rák az ember testével, úgy mutat társadalmi példát, hogy láncdohányos, és úgy akarnánk nevelni a társadalmat a rák elleni életmódban, hogy közben az ember ránéz az egészségügyi miniszterre a híradóban, és annak sárga a bajusza a nikotintól, azt nekem ugyanannyira nem veszi be a gyomrom, mint egy plussize cikksorozatot vagy riportműsort, ami ahelyett, hogy segítséget nyújtana, még a káros állapot szeretetét is próbálja elültetni, hogy abban megtartsa az ebből akár kitörni próbálókat is.
#27-es válaszoló
40 évesen már eleve nem randi.hu-n kellene böngészned, és kritikus szemmel véleményezned a külsőt a jelölteknél, mint a tinik, hanem a gyerekeidnek az iskolához reggelit csomagolnod.
Kedves kérdező, a gyerekemnek uzsonnát csomagolok minden nap, de ettől még marad időm arra, hogy elvált nőként szétnézzek társkeresőn. Én legalább már voltam házas.
Továbbra is szánalom, hogy a nőket pécézed ki a férfiak helyett, de hát ez a fórum itt erre ideális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!