Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Meddig bírjam még 33 évesen,...

Meddig bírjam még 33 évesen, mert szűz vagyok még?

Figyelt kérdés

Hülyén tettem fel a kérdést, de nem tudtam hirtelen másképpen.

Nem tudom hogyan kezdjek hozzá.

Szóval 33 éves fiú vagyok és szűz vagyok még és nem is tudom hogy jutottam idáig ehhez az állapothoz.

Tényleg fogalmam sincs esküszöm, de lehet nem vagyok normális ezen a téren.

Nem vagyok valami jóképű, de nem is vagyok filmsztár és olyan átlagos, de szerintem bennem van a hiba, illetve bennem hát, ugyan kiben másban.

Nem tudok kapcsolatot teremteni, illetve nehezen és bár voltak kapcsolataim, de semmi több nem történt mert barom vagyok. Ennyi.

Egyszerűen nem tudom megtenni és kész. Kísérleteztem prostival is már, de ugy értem nem az utcán szedtem fel, hanem "jó módú" lányt, akik a lakásukban fogadják a kuncsaftokat.

Már talán négyszer voltam ilyen szánalmas helyzetben, mert tudom hogy az, de nem tudtam meg tenni és igazából kézfogástól több nem történt, mert nem is tudom, valahogyan szorongok és szégyenkezek vagy nem tudom már mi a bajom, de lehet beteg vagyok belül.

Már annyira szeretnék túllenni ezen a dolgon, hogy az nem igaz már és nem és nem és nem megy a francba is az egésszel.:S

Másnak olyan könnyü és 20 perc alatt letudja, vagy nézem a szerelmeseket, hogy nekik milyen természetes és nekem meg xar az egész mert szerencsétlen vagyok és kész.

Most nem akarom sajnáltatni magamat, de szeretném meg tudni, hogy ti hogy látjátok ezt a "betegségemet" mert nem tudom kitől megkérdezni, illetve elszaladnék világgá, ha erről beszélnék valakinek.

Szerintetek mi a megoldás? Legyek szerzetes? Vagy mi a xart csinbáljak már??

Ne jöjjetetek azzal, hogy majd lesz igaz szerelem meg minden és addig várjak.

Ugyan már. És az mikor lesz nekem?? Még az öregotthonban sem!

Bocs hogy kicsit felindult lettem.


2012. aug. 25. 17:34
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
56%
Ne szerencsétlenkedj már,menj prostihoz,vagy szedj össze egy gyp-s csajt magadnak,vagy hagyd a francba az egészet.
2012. aug. 25. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim válasza:
27%
Igazán nem személyeskedés, de aki ilyen lúzer, az emberiség érdekében inkább ne akarjon szaporodni.
2012. aug. 25. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 A kérdező kommentje:
Gondoltam hogy 16-20 éves korosztály fog ide írni, de meg is értem, hogy ti ma már így gondolkoztok.
2012. aug. 25. 17:49
 4/28 anonim válasza:
54%

Volt barátnőd? Mit dolgozol?

Amúgy más azt mondaná,irány a pszichológus!

De nem kell az...csupán Te kellesz ahhoz,hogy ezt leküzd.

Nem hiszem el,hogy nem tudsz lefeküdni egy

lánnyal.Hisz annyi,hozzád hasonló lány van.

Hozzáteszem Én is szűz vagyok,és már nagyon

szeretnék szexelni.De! Engem akárki,nem dughat! ;)

2012. aug. 25. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
100%
Pszichológus, ha magadtól nem megy.
2012. aug. 25. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 A kérdező kommentje:

Volt barátnőm, de igazábol csak barátság jellegű volt az egész, illetve is is.

Mellékes hogy mit dolgozok.

Hidd el hogy képtelen vagyok rá és tudom, hogy hihetetlenül hangzik.

Tudom hogy nekem kell leküzdenem ezt, de lehet nem volt szerencsém, bár túl sok volt a próbálkozás és nem is a szerencsén múlik ez.

2012. aug. 25. 17:53
 7/28 A kérdező kommentje:
Tudom hogy pszichológiai probléma ez, de nem akarok erről hallani sem, hogy elmenjek.
2012. aug. 25. 17:54
 8/28 anonim válasza:

Ja,Én vagyok a „,Nem kell pszichológushoz menned,lány”. Ne hallgass,arra hogy szedj

össze prostit meg ilyenek.

És ne hallgass arra se,hogy Neked nem kell

szaporodnod.Kell. :)

És aki még szűz,nem rosszabb X v.Y-nál.Sőt!

Neked még van testi értéked is! Amit Ők,meg

szó szerint el.asztak.

2012. aug. 25. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:
Köszi kedves tőled, de akkor hogyan tovább?
2012. aug. 25. 17:58
 10/28 anonim válasza:

Sok választás van!

Várj! És ha le akarnak Veled feküdni,ugorj!

Ne áruld el hogy szűz vagy! Olvass a szexről,

és ha nőhöz jutsz,amit ekméledben tanultál,

azt gyakorlatban hasznosítsd! Légy bátor!

Vagy ismerkedj meg,hozzád hasnló lánnyal.

Akár ezen az oldalon,akivel együtt győzhetitek

le,a félelmeiteket,és együtt gyakorolhatjátok a

szexet!

Rajta! Bártorság! Sok sikert!

2012. aug. 25. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!