Terd rövidnadraghiz vehetek fel testszinű harisnyát?
A 31-es megírta a lényeget!
Minden először új dolog így működik, minél többszőr viseled annál jobban megszokják az emberek.
A dugdosással sosem jutunk el a célunk eléréséig, azzal csak húzódik.
Anno a férfi fülbevaló meg a hosszú haj is így kezdődött, ma meg már senkit nem érdekel mert SOKAT látunk ilyet.
Ez így működik, emberi pszichológia.
De nadrágot is látsz rajtuk. Anno ők is elkezdték hordani és ezáltal hozzászoktatni a jónépet.
Minden a gyakoriságon múlik.
Én a feleségemmel csináltam olyat, hogy több napos buszkirándulásra fizettünk be, és az egyik nap ő öltözött hozzám, pontosabban ugyaolyan ruhákat vett fel amit én, másnap meg én hasonlítottam hozzá amihez persze harisnya is tartozott.
Ez amolyan bevezető volt az első nap, mert látták hogy összeöltözünk.
Ugye?
Szerintem is jó poén.
Mi csináltuk párszor.
Egyébként a húgomból kiindulva, gyakran azért is húz harisnyát, mert amikor szőrtelenítés után kipattog a bőre és nem szép. Fordította, amikor már kellene szőrteleníteni, de nincs ideje, akkor pár napot nyerhet ha harisnyát húz.
Más is vmi miatt hord, nem azért mert nő. Ezért sem ciki ha pasi hordja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!