A Telekom korlátozza a külföldi netrádiókat? Ha igen mi jogon?
Több külföldi (rengeteg)net rádió, többek között a SyntheticFM is (Közvetlen link hozzá: [link] ) használhatatlanná lett a telekom hálózatán, mind AIMP2-ből, Mint böngészőből. Szaggat, majd megáll.
Ez a telekom, a csodás ha kéred, ha nem, de adjuk net védelemnek a műve, eredménye lett? Vagy csak úgy döntött az ő hálózatán a nagy hálózatsemlegesség jegyébe te ne akarj bizonyos külhoni net rádiókat hallgatni?
A telekomos ismerősöknél is hallgathatatlan a SyntheticFM sok másik külföldi net rádióval együtt. Másik két szolgáltatónál teljesen hibátlan böngészőn is és AIMP2-be is. Tehát nem az eszköz, nem a router, nem a böngésző vagy az AIMP a hibás. A magyar rádiókat természetesen hibátlanul lehet hallgatni netről telekomról is.
Kicsit érdekes ez a korlátozás a fene nagy hálózatsemlegesség jegyébe a telekomtól. Igaz erre a net védelemre amit adnak azt mondják ez arról szól majd a szolgáltató helyetted eldönti mit nyiss meg a neten, mit nézhess meg a neten a te védelmed érdekére hivatkozva.
Ha pedig valami hiba miatt van ez az elég ciki egy ekkora cégnél, főleg úgy ennyi idő után se oldották meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ez a telekom, a csodás ha kéred, ha nem, de adjuk net védelemnek a műve, eredménye lett? Vagy csak úgy döntött az ő hálózatán a nagy hálózatsemlegesség jegyébe te ne akarj bizonyos külhoni net rádiókat hallgatni?"
Feltehetőleg egyik sem.
Az általad említett streamet Internet-elérését egy kis helyi holland szolgáltató (Inetactief) - akik nincsenek jelen a BIX-ben - biztosítja, nincs CDN-jük, így a stream elérése olyan, amilyen a kis helyi holland szolgáltató nemzetközi elérése - amire a Telekomnak nincs ráhatása.
3/3
Akkor másik 2 szolgáltatónál mért jó? Nem csak az említett rádió nem jó, hanem kb a listán lévő majdnem összes másik külföldi és csak telekomról nem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Akkor másik 2 szolgáltatónál mért jó?"
Mert ők más, optimálisabb útvonalon keresztül érik el a streamet biztosító szolgáltatót.
Megnéztem egy geolokációs szolgáltatással felvértezett, a világ több pontján működő, online traceroute-alkalmazással:
- magyar Telekom hálózatból kiindulva: [link]
- ausztriai szolgáltató hálózatából indulva: [link]
érdekes megfigyelni, hogy az első esetben az amszterdami és a végső heerhugowaardi állomás között van egy berni kiugró - a GTT-nek ( [link] ) nem lenne vonala Amszterdam és Heerhugowaard között?
"hanem kb a listán lévő majdnem összes másik külföldi és csak telekomról nem."
Valószínűleg azok is kicsi szolgáltatóknál vannak, CDN és a BiX-ben levő peering nélkül.
Próbáld meg például a BBC adását:
annak az Akamai illetve a Cloudfront a CDN-je.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#5 ezt telekom nem tehetne meg?
hogy legoptimalisabban erjen el valamit?
"Mert ők más, optimálisabb útvonalon keresztül érik el a streamet biztosító szolgáltatót."
mi az a netvedelem valoban telekomnal van ilyen mig masik 2 nel nincsen?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
vegefele
ha valoban ez aktiv es erre gyanakszol kikapcsolhato
ha mas nem a proba ideeig hogy nelkule jo e
ha nem akkor megsem ez a problema
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
amugy gondolom ha vpn t vagy meginkabb "csak" proxy t hasznalsz (amik plusz koltsegek)
lehet az optimalisabb utvonalra kenyszeritene, persze kulon kerulo miatt amit nyersz azzal veszithetsz is
de ha jol mennenek radiok akkor mindegy, gyakorlatban megis optimalis lenne
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"ezt telekom nem tehetne meg?
hogy legoptimalisabban erjen el valamit?"
A Telekomnak nincs arra ráhatása, hogy a hálózatán kívüli hálózatok hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ő - ezek szerint - a GTT-n keresztül éri el a holland hálózatot, akiknek meg olyan az elérésük a kicsi, CDN-nel nem rendelkező Inetactief-hez, amilyen.
"mi az a netvedelem valoban telekomnal van ilyen mig masik 2 nel nincsen?"
Yettelnél is van:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#7: Ennek semmi köze a Telekom Netvédeleméhez - az egy, DNS-en alapuló védelem:
ha az lenne a gond, akkor egyáltalán nem tudná elérni a streaming-szolgáltatást.
Itt a Telekom hálózatán kívüli hálózati eléréssel lehet a gond - megnéztem mtr ( [link] ) segítségével Telekom hálózatból:
a csomagvesztés (2. oszlop) a GTT és az Inetactief között jelentkezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!