A fiam tönkretette. Vagy még menthető?
Az eset a következő : A 12 éves mihaszna fiam apósomtól hazahozott egy amúgy problémás MSI MegaBook VR600-as laptopot (modelszám : MS-1613), aminek a billentyűzetével voltak gondok, meg állítólag nem tudott észlelni semmilyen WIFI kapcsolatot.
Én hülye hagytam, hogy próbálkozzon vele, gondoltam, valamikor csak bele kell tanulnia a dologba. Az viszont álmomban sem fordult volna meg a fejemben, hogy zuhany alatt kezdi el mosogatni a laptop LCD kijelzőjét. =(
Ráadásul a baj már meg is történt, ugyanis adott szögből lehet is látni, hogy egyes helyeken teljesen foltossá vált a kijelző. Úgy kb., mintha belül eltörött volna az egyik réteg.
Úgyhogy most azon kívül, hogy leosztottam jóegypár pofont a gyereknek, gőzöm sincs, hogy mit csináljak.
Apósom szerencsére most nem szorul rá, mert van egy kicsivel jobb - bár a kezéhez eléggé kicsi - notebookja, de az eset akkor is nagyon fáj és kínos.
Gondoltam arra, hogy az LCD panelt megpróbálom rétegeire szedni, és hajszárítóval hideg beállításon levegővel megpróbálni megszárítani, viszont ahogy a fórumokat olvastam, voltak, akik megpróbálták lebeszélni a kérdezőt, mondván hogy van, amikor képtelenség utána jól összerakni.
Laptop szétszedésében/összerakásában már egy kis tapasztalatom van, az enyémben kb. már minden cserélve volt egyszer, így a kijelző is, akkor viszont egybe vettem bele új modult, és ott nem szedtem szét rétegenként.
Valakinek van valami ötlete, hogyan lehetne ezt a kijelzőt mégis megmenteni?
Előre is köszönöm!
Nagyrészt a sikeren felbuzdulva lettem ilyen engedékeny, mert akkor tényleg örültem, hogy ez is sikerült végül. :)
Amúgy meg a fiam is sejtheti, ez után sokáig nem lesz neki akkora önállósága a PC-guruság terén, mint ami esetleg eddig volt. Ami azért nem feltétlen negatívum.
Meg azért nagyon remélem, hogy magában nem vette félvárról az esetet. Mert abban az 1-2 napban, amikor azt hittem, apósom gépének annyi, én is eléggé meg voltam ijedve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!