Kezdőoldal » Számítástechnika » Hardverek » A fiam tönkretette. Vagy még...

A fiam tönkretette. Vagy még menthető?

Figyelt kérdés

Az eset a következő : A 12 éves mihaszna fiam apósomtól hazahozott egy amúgy problémás MSI MegaBook VR600-as laptopot (modelszám : MS-1613), aminek a billentyűzetével voltak gondok, meg állítólag nem tudott észlelni semmilyen WIFI kapcsolatot.

Én hülye hagytam, hogy próbálkozzon vele, gondoltam, valamikor csak bele kell tanulnia a dologba. Az viszont álmomban sem fordult volna meg a fejemben, hogy zuhany alatt kezdi el mosogatni a laptop LCD kijelzőjét. =(

Ráadásul a baj már meg is történt, ugyanis adott szögből lehet is látni, hogy egyes helyeken teljesen foltossá vált a kijelző. Úgy kb., mintha belül eltörött volna az egyik réteg.


Úgyhogy most azon kívül, hogy leosztottam jóegypár pofont a gyereknek, gőzöm sincs, hogy mit csináljak.

Apósom szerencsére most nem szorul rá, mert van egy kicsivel jobb - bár a kezéhez eléggé kicsi - notebookja, de az eset akkor is nagyon fáj és kínos.


Gondoltam arra, hogy az LCD panelt megpróbálom rétegeire szedni, és hajszárítóval hideg beállításon levegővel megpróbálni megszárítani, viszont ahogy a fórumokat olvastam, voltak, akik megpróbálták lebeszélni a kérdezőt, mondván hogy van, amikor képtelenség utána jól összerakni.

Laptop szétszedésében/összerakásában már egy kis tapasztalatom van, az enyémben kb. már minden cserélve volt egyszer, így a kijelző is, akkor viszont egybe vettem bele új modult, és ott nem szedtem szét rétegenként.


Valakinek van valami ötlete, hogyan lehetne ezt a kijelzőt mégis megmenteni?

Előre is köszönöm!



2015. jan. 2. 15:35
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
Ahol belement a víz, ott ki is tud jönni. Tedd meleg, száraz szobába, és hagyd száradni.
2015. jan. 2. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 A kérdező kommentje:

Na jó, és akkor azok az eszméletlen ronda foltok mégis hogy fognak onnét kipárologni? Akasszam fel, hátha a pára meg a résekbe beszorult víz valahogy szándékozik kipárologni?


Most egyébként már itt a kezemben a csavarhúzó, majdnem neki is estem szétkapni kínomban..... most akkor mi legyen?

2015. jan. 2. 16:34
 13/41 A kérdező kommentje:
Mármint az akasztást úgy értettem, hátha valahogy kicsöpögne az a rohadt víz... vagy ami pára lett egyszer ott ben, az kijön valaha egyáltalán?
2015. jan. 2. 16:36
 14/41 anonim ***** válasza:
próbáld meg kicsapatni, hátha. Ezt egy hidegebb szobában éred el leginkább.
2015. jan. 2. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
Ha kicsi a páratartalom a környezetében, akkor a fizika törvényei alapján muszáj neki kijönni. Esetleg még azt is megteheted, hogy összepréseled, ha meg tudod úgy tenni, hogy ne károsodjon.
2015. jan. 2. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 anonim ***** válasza:

Ha esetleg meg akarod menteni a laptopot, akkor a következőket kell tenned:

Először is szedd szét a laptopot úgy, hogy a kijelzőt le tudd róla teljesen csatlakoztatni.

Ha ez kész van, akkor két választásod van:

1. Ha olyan a panel típusa, hogy a víz könnyen közé megy (nem mindegyik ilyen), akkor megismételheted azt, amit a fiad, csak tiszta desztillált vízzel kellene átmosni és utána hagyni lecsöpögni egy szárazabb, de kicsivel magasabb hőmérsékletű szobába, de esetleg még egy radiátor fölé is felakaszthatod utána, viszont figyelni kell, hogy ne érje túl nagy hő, mert utána megint megnézheted.

2. Elemeire szedheted a képernyőt, de utána nem biztos, hogy normálisan össze fogod tudni rakni, főleg hogy működjön, másrészről pedig ott is meg kell majd tisztíni a rétegeket, majd leszárítani és újból összerakni.

Mondjuk nekem már sikerült szétszedni és összerakni LCD képernyőt, de hogy mit meg nem szenvedtem vele. Szétszedni mondjuk még könnyű is volt.

2015. jan. 2. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 A kérdező kommentje:

A helyzet siralmas és egy rémálom: Ugyanis a foltok mellett újabb 1-2 nagy folt jelent meg, a nagy foltokon belül is különféle kis foltok, és ami a legrémísztőbb, hogy a kép elkezdett "hangyásodni" : tucatnyi nagyon apró (pár pixel) foltok jelentek meg, és ezek szerinte már csak szaporodni fognak.


Megpróbálom felvinni a padlásra, ott mínusz fokok is vannak talán, de nem tudom, mennyire párás ott a levegő most.... de kínomban nem jut más az eszembe, ezt pedig rossz nézni. =(

2015. jan. 2. 16:56
 18/41 A kérdező kommentje:

"Először is szedd szét a laptopot úgy, hogy a kijelzőt le tudd róla teljesen csatlakoztatni."


Mint már írtam, azt a fiam megtette, csak azután követte el azt a rémséget.

2015. jan. 2. 16:58
 19/41 anonim ***** válasza:
Szerintem engedd el, sok fölösleges fejfájástól fogod megkímélni magad.
2015. jan. 2. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:

Én a padlásra nem nagyon vinném fel, ha meg úgy is le van szedve, akkor csak azt tudod csinálni, amit írtam.

Mindenféleképpen desztillált vízzel kell kimosni, mert a normál víz tartalmaz egy csomó szart (vízkő - ásványi anyagok), amitől csak tönkremegy, főleg ha ottmarad, ami biztos, tehát desztillált víz és kiszárítás, vagy lecsöpögtetés. Remélem egyébként, hogy ameddig ilyen állapotban van, nem nagyon próbálgatod (áram alá helyezni).

2015. jan. 2. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!