Véleményetek szerint Lewis Hamilton visszavonulhat?
Hamilton idén júliusban írt alá 2023-ig. Szégyen és gyalázat lenne, ha valami mondvacsinált indokkal hirtelen kitalálná, hogy visszavonul.
Ez a hallgatás az ő részéről egy szimpla tüntetés. Hogy a Mercedesből akar valamiben többen kicsikarni, vagy az FIA felé tiltakozik, azt nem tudom. De hogy jövőre is itt lesz a mezőnyben, abban biztos vagyok.
"Nem jelentené azt. "
Dehogynem, pont ez a lényeg. Ha egy újonc a Mercinél képes lenne felvenni a versenyt egy már jócskán tapasztalt ottani versenyzővel, akkor egyből nyilvánvaló lenne hogy azok a világbajnokságok sokkal inkább az autó érdemei voltak, mintsem a pilótáé.
Olyasmi megszégyenülés, mint amiben Vettelnek része volt, biztos, hogy nem lenne belőle. Hamiltonnak éppen elégszer kellett bizonyítania erős csapattársakkal szemben, hogy tudjuk, nem csak az autója jó.* Emellett pedig 37 éves, már szinte mindent megnyert, amit csak lehet, és egyre inkább az F1-en kívüli világ foglalkoztatja. Sem fiatalabb, sem motiváltabb nem lesz már. Ezek után nem lenne meglepő, ha a következő években már nem a legjobb formáját látnánk.
Russell pedig rendkívül tehetséges, sikerre végtelenül kiéhezett ifjú reménység, és bár a tesztelések hiánya miatt manapság nehéz más autóhoz hozzászokni, azért három teljes idénnyel, hatvan futammal a háta mögött zöldfülűnek már egyáltalán nem nevezhető ő sem.
*: (egyébként Vettelnek sem csak az autója volt jó, az általa uralt években top teljesítményt nyújtott, vele inkább az a gond, hogy sok más versenyhelyzethez nem tud alkalmazkodni, erős csapattárs vagy gyengébb autó esetén hajlamos szétesni)
#14
Ez már tavaly nyilvánvaló volt Bahreinben.
"Bahreinben az évek óta szétesett Bottast legyűrte a futamon az a fiatal tehetség, aki minden eddigi idényben rommá verte a (nem túl erős) csapattársait. Ez Hamiltonról nem mond semmit."
Hogy valaki, bármilyen tehetséges is, de életében először vezetve egy Mercedest simán hozza ugyanazt a teljesítményt, mint Hamilton, nos, de, ez igen sokatmondó Hamiltonról és a Mercedesről.
#17
Szépen elferdíted a tényeket. Nem csak Bottas-t győzte le, hanem megnyerte volna a futamot, ha a Merci nem adja elő azt a Benny Hill emlék flashmobot a boxutcában. Mindezt úgy, hogy alig vezette előtte azt az autót, mikor bejött a biztonsági autó kérdezgette, hogy mit csináljon, annyira nem volt képben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!