Konditermi baki fordult már elő veletek? Ha igen, mi volt az.
Esetleg láttatok már?
Meséljetek.
Csinos csaj edz a közelemben, hát nézegetem edzés közben. Azt veszem észre hogy ő is rám rám pillant, na meg is örültem neki. Ez viszont addig tartott, amíg lábtolón el nem fingottam magam, de úgy jó reccsenősen, épp hogy nem fostam be.
Asszem nem kell mondanom hogy égtem mint a reistag.
Másik lábtolós sztori:
Amikor lábtolóztam, és odajött egy tag(új volt abban a teremben), hogy beszállna, mondom ok.
Aztán elkezdett arcozni, hogy ő ennyivel meg annyival lábtolózik (asszem 100 körül volt a gépen). Na meg is mutatta mekkora gizda, rárakott 200+ kilót (már nem emlékszem).
Persze hogy rászakadt a majomra, és én cibáltam le róla egy másik taggal.
Nyilván ez annyira így nem vicces, csak akkor röhögtem utólag jót az arcozáson. Nem mintha nem hinném el hogy másik terembe ő másik gépen tud annyival lábtolózni, mivel nagy a különbség a gépek között. Csak szarul jött ki neki :D
Kezdőként rajtam maradt 80 kiló fekvenyomásnál...persze én okos voltam és szorító volt a két végén, úgyhogy megmasszíroztam 80 kilóval az egész felsőtestemet és a hasamat is, mire leért a combomra. :D
Vállból nyomásnál a pad háttámla a sorozat közepén kidőlt mögöttem vízszintbe. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és lenyomtam a gyakorlatot támasztás nélkül.
Egyszer odajött egy csávó, mert max. súllyal csináltam a letolást csigán...ezt ő is tudja...és konkrétan...nem is tudom...ráfetrengett szegény fogantyúra és még térddel is belerántott vagy hármat, majd letette és ennyit modnott: Nem olyan nagy szám. :D :D
Egyszer odajött egy vékony srác guggolni hozzánk. Éppen 100 kiló volt a rúdon, de a srác még annál is vékonyabb volt. Tényleg totálisan. Kérdeztük, hogy levegyük-e, akar-e bemelegíteni? Nem, jó lesz ez így neki.
Kiemelte a rudat. Kiállt vele. Összeszakadt. Szó szerint lezuhant, majd a biztonsági korláton csattanó rúd (amitől zengett a terem) felpattanását kihasználva kb vízszintes derékkal felállt. Ezt megcsinálta még ötször. Aztán letette, megköszönte és kiment az öltözőbe. Azóta is ilyen WTF moment :D
H**ep*csa beült a lábtolóba súly nélkül és elkezdte nyomni 10 centi mélységben. Közben telefonált a barátnőivel. Körülbelül 40 percig csinálta.
azóta semmi baja :DD
Nagyon ffaszák a sztorik !!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!