Szerintetek a simán kigyúrt izom az erősebb mint ha kokszot, danabolt meg ezeket szedném?
GreenTea
Ja te van a "nemmagyar":D
Én elmagyarázok neked mindent, ha ide másolod/linkeled, hogy mikor mondtam bárkinek is, hogy egészségtelenül éljen.
A tápszeres felfújós hülyeséget már ezerszer kiveséztük az oldalon, de valószínű te a "nemmagyarságod" miatt nem értetted meg. Nézz utána a saját nyelveden, mert belőled kiindulva sok hasonló hülye honfitársad lehet. Biztos az anyanyelveden is elmagyarázták már páran.
Azt azért észrevetted, hogy te itt még választ nem adtál semmire, csak kötekedsz és hülyeségeket beszélsz. Megértem persze, hogy nem bírsz leszállni erről az 1 éves kérdésről. Én legalább visszaírok neked. Nem azért mert annyira élvezem, (bár be kell vallanom némelyik írásodon jót röhögök) hanem azért, mert olvastam rólatok trollokról, és tudom, hogy sekélyes, hazugságokkal teli (főleg magatoknak hazudtok) kis életetekben ez az egyetlen örömforrás. Nagyon királynak érzitek magatokat, hogy neten keresztül bárkinek beszólhattok következmény nélkül. Ez rendbe is van, de azt elég nehéz elhinnem, hogy az is jólesik, hogy lejáratjátok magatokat a hülyeségeitekkel, amik főleg a műveletlenségből és szűklátókörűségetekből fakadnak.
Várom a forrásokat kedves "nemmagyar".
Aligha hiszem hogy a nemetek hűjébek lenének mint te! A feleségem magyar és nagyon régi barátság fűz hozzájuk nagyon szeretem a magyarokat, azért is tanultam meg a nyelvet, ami nem volt olyan könnyű, hogy őszinte legyek még most is használom a szótárt.
Bármennyire is hűjének nézzél az első válaszomba leírtam azt hogy a simán kigyúrt izom égésszegesebb,jobb és erőseb, márpedig azért is mert saját tapasztalatból beszelek.
2 év talajtorna jó eredményekkel csináltam, amit azért kellet abbahagynom mert nagyobb voltam a kelleténél, utána meg 4 év kötöttfogású birkózás az elit csapatba, utána meg 4 év All Style Kickboxing csak az elit csapatba. Soha sem szedtem szteroidokat, de hidd el ha lezavarnék neked most két pofont egy hétig elfelejtened azokat a moslékokat amiket annyira imádsz.
De azért kíváncsi vagyok hogy te milyen sikereket értél el a tápszerek segítségével ?
GreenTea
Nem állítom, hogy minden németnél okosabb vagyok. Hülyeség lenne azt mondani, hogy valaki okosabb egy egész nemzetnél.
"Bármennyire is hűjének nézzél az első válaszomba leírtam azt hogy a simán kigyúrt izom égésszegesebb,jobb és erőseb, márpedig azért is mert saját tapasztalatból beszelek."
Bizony hülyének nézlek, ha még mindig azt állítod, hogy egy naturál sportoló erősebb, mint az aki doppingol.
Nézzük egyenként:
Egészségesebb: Magát az izmot nem károsítja a dopping (pl: tesztoszteron), hanem építi. Az más kérdés, hogy mellékhatásokkal jár a dopping fogyasztás. A gyógyszereknek mindig voltak és lesznek mellékhatásaik. Azonban ezeket a mellékhatásokat sokkal inkább a májban, vesében, keringési rendszerben stb lehet érzékelni. Tehát maga az izom nem lesz egészségtelenebb. Ehhez hozzájön az, hogy a táplálékkiegészítő még mindig nem dopping.
Jobb: Ez egy elég szubjektív tulajdonság. Tudod, kinek mi a jó? Ha valakit csak a teljesítmény érdekel, akkor annak bizony más lesz a jó, mint annak, aki csak a szabadidejében sportol. Ajánlom figyelmedbe a "Bigger, faster, stronger" című filmet.
Erősebb: Annak belátásához, hogy rájöjj ez nem igaz, elég csak körülnézned a legjobb sportolók között. Mit gondolsz miért vannak dopping tesztek? Azért mert a doppingtól nem lesz valaki nagyobb, gyorsabb vagy erősebb? Szerintem - és gondolom ebben egyetértünk - hülyeség lenne több százezer forintért dopping tesztet csináltatni, ha ténylegesen nincs is hatással a sportteljesítményre.
Nagyon szép dolgok ezek, amiket ide leírtál, de tudod hogy mit mond a távolról jött ember... és te bizony távolról jöttél. Persze nem mondom, hogy hazudsz, mert igazából nem érdekel. Csak annyit változtat a dolgon, ha igazat beszélsz és tényleg ennyit sportoltál, hogy még inkább hülyének nézlek, mert nagyon csukott szemmel jártál a világba. Egy egyszerű soha nem sportoló embertől inkább elfogadom, hogy sztereotip és hülyeségeket beszél, mint egy olyantól, aki a fél életét keményen végig sportolta.
Megint a pofozkodással jössz. Ez még mindig primitív. Igazából mi tart vissza? Szerintem csak a szád nagy.
Szomorú, hogy 10 év versenysport után fogalmad sincs a biológiáról, élettanról és úgy egyáltalán a sportról. Bár nem is ez a szomorú, hanem az, hogy mindez ellenére okoskodsz. Nem mondom, hogy minden sportolónak egyben szakértőnek is kellene lennie ezekben a témákban, viszont ha már tudást nem szerzett bennük, akkor ne próbálja meg szakértőként feltüntetni magát. Ez egyébként minden emberre és témára vonatkozik. Én ha valamihez nem értek, akkor szépen csendben figyelek. Ha ingerenciám támad hozzászólni a témához, akkor előbb utánanézek és nem kapásból lehülyézek mindenkit.
Jó szótárazást.
1) Az én koromba is voltak akik doppingoltak,de nagyon kirekesztettök azokat. Nem tartottuk fernek a dolgot.
2)akik doppingoltak abban az időben és velem egykorúak azok nem úgy néznek ki mint az egészséges emberek. (arra mondtam a pofont, hogy most is kepés vagyok rá ellenben azokkal akik doppingoltak és abbahagyták a sportot és a doppingolást a sok egészségügyi problémák miatt.)
3)még most sem kaptam választ arra a kérdésre hogy minek az a nagy izom és mire jó ? lásd az ellenpélda Kunkli Tivadar és Bobb Sapp-et.
GreenTea
A te korodban kirekesztettétek a doppingolókat? Mindenki kirekeszti őket, csak valahogy mégis ők vannak mindenben az élen. Nem tartottátok fairnek a dolgot? Miért? Hiszen az csak felfújt izom nem? Te mondtad, hogy a dopping nélkül erősebb, jobb és egészségesebb vagy. Akkor miért nem fair ha valaki doppingol? Úgyis szarabb nem?
Te megint kevered a dolgokat. Tipikus küzdősportos hozzáállás, hogy: "Mire jó, hogy ekkora vagy? Nem is tudsz bunyózni!". Csőlátás, primitívség.
Mire jó a nagy izomtömeg:
Láttál már 70 kilós Kunkli Tivadarokat erőemelő versenyen? Nem akarod összehasonlítani a K1-et a Sumoval a rövidtávfutással, a gerelyhajítással vagy az úszással? Ezt csinálod.
Nagyon rossz példa a Kunkli vs Sapp meccs. Nem szívesen mondok ilyet, de sajnos az a meccs egy hatalmas kamu volt.
1. Sapp színész. Régebben bunyós volt, de annak is elég szar. Technikátlan, lassú... Haknizik mindenfelé. Ha láttad a meccset és szerinted nem kamu, akkor te nem láttál még pankrációt. Ugyanúgy meg volt rendezve.
2. Vajon miért nem érdekelte a tv csatornákat az esemény? Máskor ilyenre rávetődik mindenki, most valahogy senkit sem érdekelt...
Nem hiszem, hogy bármi jogod lenne megkérdőjelezni egy sportág létezését. A testépítés a minél nagyobb izomtömeg, a száraz, éles fizikum és a lehető legjobb kondíció megszerzéséről szól. Mindezek mellett pedig figyelni kell a szimmetriára és a jó arányokra.
Most már ne gyere a hülyeségeiddel, hogy: "dehát nem tud verekedni".
Lehet itt bármilyen hormonokat összerakni, szart sem fog érni, ha te nem akarod.
Én ezt a számítógéphez tudnám hasonlítani, hiába van űberbrutál videókártyád ami tényleg mindent tud, ha egyszer gyenge a processzorod, nem fogod tudni kihasználni a negyedét sem, viszont ha van egy közép erős procid, és egy közép erős videókártyád, azzal már lazán lenyomod és jobb teljseítményt hozol az erős vga+gyenge proci kombótól.
itt nagy összhangban kell lenned azzal, amit csinálsz (sportra gondolok), és meg kell találni azt az utat, ami neked fekszik. Minden ember más, genetika, szteroidok, génmanipuláció stb, lehetne itt sorolni a dolgokat, az agyadnál erősebb úgyse leszel soha... :)
GreenTea
#57: :D :D :D
Nem akarsz valamikor lábazni velem egyet? :D
Ha erőre van szükségem veszek egy traktor vagy egy buldózert és nem feszengek kényelmetlenül az izmaimban, meg a fenekemet is meg tudom torolni rendesen. Egészseges maradok,amíg te gyúrsz és dolgozol a koksznak az aráért addig én csajozok.
Sok sikert a kokszoláshoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!