Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Én már nem tudom, mit tegyek,...

Én már nem tudom, mit tegyek, de lassan teljesen idegbeteg lesz a családunk és ez kihat mindenre!?

Figyelt kérdés

Két éve költöztünk a jelenlegi házunkba, előttünk egy hatalmas liget, mellettünk vannak ugyan házak, de az egyikben nem laknak, a másikat újítják. Szemben a házunkkal a liget szélén van egy szórakozóhely, ahol májustól szeptemberig szabadtéri rock koncerteket tartanak 21.00-03.00-ig. Olyan hangos, hogy csukott ablaknál sem halljuk a tévét. Légvonalban kb. 100 méterre vannak. Próbáltunk beszélni az üzemeltetővel, semmit nem értünk el. Hívtuk párszor a rendőrséget, fél órát csend volt, kezdték újra.


Végül írásban feljelentettem őket a jegyzőnél, 4 hónapig nem kaptam rá választ. Mire válaszoltak, eltelt a szezon. Most újra kezdték a koncerteket, már most elviselhetetlen a hangerő.


És ami a legjobb, a jegyző válaszában a Ket. adott paragrafusára hivatkozva leírta, hogy az engedélyt ők adták ki a szórakozóhely működésére - egy szó nem volt arról, hogy a koncertekre is és hogy ha igen, milyen hangerőre -, de ők eszköz híján nem tudják bemérni a hangerőt, és mivel ez nagyon drága, fizesse az ügyfél, amely összeget tegyem náluk előzetesen letétbe. Mindezt a Ket. (az új államigazgatási törvény szabályozza). Ha ezzel a döntésükkel nem értek egyet, 15.000,- Ft ellenében fellebbezhetek.


Tisztára megsemmisültem. Kiadják az engedélyt, de a kutya nem ellenőrzi és nincs is mivel. Ha nekem gond, fizessem a bemérést és ők kiszabnak mondjuk 30ezer Ft. pénzbírságot, amit röhögve kifizet a tulaj. A következő hangos koncertnél kezdhetem elölről az egész procedúrát.


Nem szeretnék kötekedni, de mégis mi itt a megoldás, hogy 5 hónapon keresztül minden csütörtök-péntek-szombat este ne bolonduljon meg a családom?


Bocs, hogy ide írtam ki, de talán többen olvassák és valaki átment már hasonlón és tud valamit ajánlani.



#zaj #családi békesség
2015. ápr. 29. 10:37
1 2 3 4
 11/31 The Vault Dweller ***** válasza:
100%
8-as mondja jól, verni kell a vasat. Ha látják, hogy nem tágítasz, akkor inkább intézkedni fognak, csak hagyd már őket békén.
2015. ápr. 29. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:

Ott kezdődik, hogy akitől vetted a házat jól átvert. Te ne folytasd ezt a szép hagyományt, ha eladnád a házat.


Azt is mérlegelni kell, hogy mi a probléma legértelmesebb megoldása. Nem tudom hol van a szórakozóhely, de ha te vagy az egyedüli, aki a közelben lakik, akkor lehetséges, hogy neked célszerűbb elköltöznöd, de ez még nem jelenti azt, hogy neked kell állni minden költséget.

2015. ápr. 29. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
És mi lenne ha perelnéd azt, aki eladta neked a házat? Persze abban az esetben, ha már korábban is megvolt a szórakozóhely és ő nem mondta el neked az ingatlan hátrányait.
2015. ápr. 29. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
13-as: A kérdező azt írja, hogy egyrészt ez a szórakozóhely nem üzemelt korábban, illetve azt is, hogy papíron minden rendben van vele, ilyen esetben az előző tulaj semmiféleképp nem perelhető, elvégre lehet nem is tud erről a jelenségről!
2015. ápr. 29. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 A kérdező kommentje:

Nem szeretném perelni az előző tulajdonost, nem vagyok egy feljelentgetős fajta. Most is már végső kétségbeesésemben tettem. Ez a ház nagyon szép helyen van, szemben egy hatalmas ligetes erdő, csodaszép a rálátás. Vidéki nagyvárosról van szó. Az általam említett zajt kivéve minden ideális lenne, ezzel viszont nem tudok mit kezdeni.


Ma van fogadóórája az erre a területre felelős önkormányzati képviselőnek, elmegyek hozzá, előadom a panaszom.

Egy házat nem olyan egyszerű eladni, főleg vidéken. Még van rajta hitelem is és az eladás is egy csomó járulékos költséggel jár. Erre nincs pénzem.


Azt tartom hihetetlennek, hogy egy állítólag EU-kompatibilis jogszabály (Ket.) az állampolgár költségévé tegye a zajmérést, ami egy alkalommal kb. 50-100.000 Ft-ig terjed, a kiróható pénzbírság pedig ennek töredéke. Az engedélyt az önkormányzat adja ki, de mégis mire, ha nem is ellenőrzik??? Már felvettem a mobilommal az ablakomból a zajt, de az senkit nem érdekel, mert nem hivatalos.


Tényleg elkeserítő, hogy mennyire nem tud mozdulni az állampolgár ilyen esetben és ez nem a szórakozás, a koncert ellen szól, hanem kizárólag a hangerő miatt.

2015. ápr. 29. 12:35
 16/31 anonim ***** válasza:
32%
Add el a házadat, látatlanban kínálok érte ötszázezer forintot.
2015. ápr. 29. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 A kérdező kommentje:
16-os! Sok-sok millióért vettem :) Válás után, tele hitellel. Szóval nem az álmom eladni ötszázért, bocsi, még neked sem :)
2015. ápr. 29. 12:44
 18/31 anonim ***** válasza:
Nem látok ilyen információt, hogy mikortól van ott a szórakozóhely, ha az előző tulaj tudott a koncertekről és mondjuk télen eladta neked a házat, elhallgatta előled az információkat, biztosan perelném, ezt a pert szerintem meg is lehet nyerni. Viszont az önkormányzattal nehezebb dolgod lesz, éppen az általad leírtak miatt. Az is lehet, hogy minden jogszerű és megfelelő a hangerő is, csak a te házad van nagyon közel.
2015. ápr. 29. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 A kérdező kommentje:
Megnéztem a cégbejegyzést, miszerint 3 éve hozták létre a szórakozóhelyet üzemeltető céget. Mi 2012. márciusában költöztünk ide. Először még nem voltak ilyen hangos koncertek, csak halkabb disco, a koncertek tavaly kezdődtek márciustól szeptemberig. Ez a szórakozóhely egyébként nincs nyitva télen, mert nincs zárt tér.
2015. ápr. 29. 12:50
 20/31 A kérdező kommentje:
Az én házam van nagyon közel?:) Ez egy utca, ahol nem túl sűrűn, de házak vannak már "ezer" éve. Kétlem, hogy az utca lenne rossz helyen.
2015. ápr. 29. 12:51
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!