Ön szerint lenne -e visszatartó ereje a halálbüntetés visszaállításának? Ha igen, ön milyen módon hajtaná végre az ítéletet a kiemelkedően brutálisan elkövetett emberölési ügyekben?
11.29
szóval Szögi Lajost agyon verni az út szélén, mert elsodort egy gyereket, az rendben van?
Nincs, mert ő nem ártott annak a családnak. A kis purdé felpattant és elszaladt, semmi baja sem lett.
Nyilván nem mindegy, hogy miféle ártalomról van szó.
Ha véletlenül a villamoson rálépnek a kislányod lábára, akkor nem igazolható morálisan az illető agyonverése.
Ha megerőszakolják, megkínozzák majd megölik a kislányodat, akkor igen.
11.35
a család azt hitte ártott. már pedig ha a családnak joga van ítélkezni és ítéletet végrehajtani, akkor szerinted ez így rendben van.
vagy a családnak előbb bírósági tárgyalást kellene lefojtatnia, és meggyőződni a vádlott bűnösségéről az agyonverés előtt, vagy mégis hogyan képzeled?
# 19
Termesztésen ha nincs halálbüntetés, akkor is ítélkezik az állam hiszen elzárja a társadalomtól az egyént. A halálbüntetés viszont, egy olyan súlyú dolog amit nem szabadna állambácsi s*gge mögé bújva meghozni. Jogos a családtagokban az indulat a bűnös iránt, de ez így egy nem korrekt módszer. Vagy elégedjen meg az életfogytig való ítélettel, vagy saját kezével ítélkezzen.
# 20
Nem. Én csak arról beszélnek, hogy gyáva, és álságos dolog halálbüntetést kiabálni valakire miközben saját magunk túl gyávánk lennék még egy fegyvert is ráfogni a bűnösre.
"Az őskor óta csak butul az ember. "
Oké, nem kell tovább kommentelned, nálad ezt elhisszük már.
Ó én nem támogatnám a halálbüntetést!
Vannak sokkal jobb módszerek. Például levinni ezeket egy sötét kőfejtőbe, napi 12-16 órás munkaidővel, egyszeri kevés étkezéssel. És addig ilyen körülmények között tartani őket amíg meg nem rohadnak.
Persze ezt csak a nagyon súlyos bűnözőkkel tenném, a többinek elég a börtön.
"A halálbüntetésnek nincs visszatartó ereje. Számtalan tanulmány készült erről."
Csak az a tudomány nem egészen semleges, annak nagyrészét az emberi okoskodás formálja.
13-as
Mondd el ezt a zagyvalékot szülöknek akik kiskorú gyereküket veszíteték el gyilkosság által.
"Csak az a tudomány nem egészen semleges, annak nagyrészét az emberi okoskodás formálja."
Ez akkora okosság, hogy pólókra kellene nyomtatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!