Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Van rá lehetőség, hogy iskoláb...

Van rá lehetőség, hogy iskolában más néven szólítsanak magyarországon a tanárok? (Törvény kellene inkább vagy jó módszer ami beválhat)

Figyelt kérdés
Újrakezdem a középiskolát egy másik suliban mert az előző borzalmas volt legfőképp azért mert transz vagyok és állandóan a születési nevemen hívtak. Nagyon stresszelek azon, hogy a következő iskolában, hogy oldjam meg azt, hogy másik néven hívjanak. Budapesti barátaimtól hallottam már, hogy elfogadóbbak az emberek és az iskola is támogatóbb ebben ezért megkérték az osztályfőnököt évelején, hogy húzzák át a nevüket és a transz nevet írják át rajta, természetesen a kréta naplóban az eredeti nevük maradt meg de kedvességből máshogy szólították őket és a dolgozat lapra is a transz nevüket írhatták fel. Van olyan törvény ami ebben mellettem állna? Nem vagyok budapesti hanem szegedi és itt annyira nem elfogadóak, de nagyon kellemetlenül érzem magam ha a régi nevetem mondják és ha egy tanár mondja akkor már az osztálytársaim úgy jegyzik meg és nem szólítanak máshogy és ezt az elején szeretném megakadályozni. Fiúnak tartom magam és teljesen úgy nézek ki, meg nem mondanák, hogy biológiailag lány vagyok. Nem is hallgatok a leány nevemre, szüleim is kezdenek átszokni és testvéreim is máshogy hívnak. Miközben ezt írom azon gondolkodom 16 évesen szülővel hivatalosan átirathatom a nevem uniszexre. Alapjáraton Bánátti Pétert használok viszont uniszex nevet akarnék az iskolában megadni, hogy aki nem szereti az ilyen lmbtq dolgokat az se nagyon tudjon belekötni. Masozi Raylennek szeretném magam hivatni, van is ezzel már egy messenger profilom, hogy osztály csoportban ezt használjam. Tehát összefoglalva valaki tud erre egy törvényt ami segíthet nekem ebben vagy esetleg transz emberek elmondani ők hogyan oldották ezt meg??

2023. júl. 22. 16:25
1 2 3 4 5 6
 41/57 A kérdező kommentje:
Nyilván fiúnak érzem magam tehát szivesebben öltöznék a férfiakkal viszont ezt nem én döntöm el. Fiú osztálytársaim nem örülnének neki, nyilvános helyeken a férfi wc-t használom és nyilván egy nő aki leműtette a mellét és férfi hormonokat szed az is jobban örülne neki ha a fiúkhoz kerülne kollégiumba. Én ha a fiúkkal öltöznék, alsógatyát hordok mint ők tehát nem lenne hű de nagy dolog átöltözni, ha a felsőt kell átvenni akkor meg maximum elvonulok de mellem se látszódik mert bindert hordok és még konditerembe is járok, hogy leedzem a mellem ami lehetséges. Már sikerült is belőle valamennyit leadnom, és idővel jobban is fog, nyilván nem lesz egy feszes férfi felsőtest belőle soha viszont hasonlítani már hasonlítani fog rá aminél nyugodtan le lehet venni a felsőt pl strandon.
2023. júl. 24. 10:57
 42/57 anonim ***** válasza:
81%

#40, vizesblokkról hallottál már? A legtöbb koleszban közös zuhanyzók vannak, és a szobában is át kell néha öltözni.


Lányként hogy érintene, ha a közös helyiségben szemezned kelleme egy krinolinnal?


Vagy fiúként teljesen zavarban lennél, hogy itt egy lány, aki puncival mászkál melletted, és most elfordulj, semlegesen kezeld, mit csinálj?!


Igen, ezért számít mi van lent. A kellemetlen helyzetek elkerülése miatt.

2023. júl. 24. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/57 anonim ***** válasza:
81%

Kérdező pedig: jól értettem, hogy a mell-kérdést úgy oldottad meg, hogy csontsoványra lefogytál?


Ha megkérik mondjuk munkahelyen, hogy "srácok, legsszi segítsetek átvinni a bútorokat", akkor te kibújsz alóla, hogy ja, ilyenkor inkább lány vagyok? Mert cipekedni nem tudok, mert nincs erőm?

Ha nem akarsz magadnak hosszútávú szervi problémákat okozni, kezdj el normálisan enni.

2023. júl. 24. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/57 anonim ***** válasza:
93%
#42 Nem mindenki heteró, akkor orientáció szerint kéne szétválasztani az öltözőket, nem nemenként. Nem kötelező nézni az azonos neműt sem. És nem nézek szívesebben egy műtött péniszt, mint a lányok a szakállas vaginás társukat.
2023. júl. 24. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/57 anonim ***** válasza:
92%
#43 A transzneműség nem azt jelenti, hogy én most pasi akarok lenni, de csak amíg nem derogál. Ne a cipekedésen múljon már, hogy ki férfi és ki nő... :D
2023. júl. 24. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/57 anonim ***** válasza:
85%
Az lenne a jó öltóző terén ha mindenki külön öltözne.
2023. júl. 24. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/57 anonim ***** válasza:
100%

"Az lenne a jó öltóző terén ha mindenki külön öltözne."

Feltaláltad a kanálban a mélyedést...

És ahol nem megoldható, mert nincs annyi hely, márpedig mondjuk 35 diáknak kellene átöltöznie 10 percen belül?...

2023. júl. 24. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/57 anonim ***** válasza:
100%
Amióta bezárt a Lipót, felgyorsultak az események...
2023. júl. 24. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/57 anonim ***** válasza:
85%
A torz meg a torzó nem ugyanaz, 48-as!
2023. júl. 24. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/57 A kérdező kommentje:
#43 Egyáltalán nem így oldottam meg, mellet le lehet edzeni egy bizonyos mértékig csak nem lesz fixre olyan feszes mint egy férfi mellkas és ezt egészséges keretek között meg lehet tenni. Bindert hordok tehát még van mellem csak nem akkora de rendszeresen járok edzőterembe és elötte egyórával egy jó gombás tojásos rántottát kenyérrel is betolok tehát egyáltalán nem éheztetem magam. Karra is edzek a lábam meg 5 év alatt edzettem fel igazán erősre, mellette még a hasamra is elkezdtem edzeni. A többi izmomat is építem és így nem fog hülyén kinézni ha nem lesz mellem, rendes erős férfias testet tűztem ki célnak.
2023. júl. 27. 10:43
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!