Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Van rá lehetőség, hogy iskoláb...

Van rá lehetőség, hogy iskolában más néven szólítsanak magyarországon a tanárok? (Törvény kellene inkább vagy jó módszer ami beválhat)

Figyelt kérdés
Újrakezdem a középiskolát egy másik suliban mert az előző borzalmas volt legfőképp azért mert transz vagyok és állandóan a születési nevemen hívtak. Nagyon stresszelek azon, hogy a következő iskolában, hogy oldjam meg azt, hogy másik néven hívjanak. Budapesti barátaimtól hallottam már, hogy elfogadóbbak az emberek és az iskola is támogatóbb ebben ezért megkérték az osztályfőnököt évelején, hogy húzzák át a nevüket és a transz nevet írják át rajta, természetesen a kréta naplóban az eredeti nevük maradt meg de kedvességből máshogy szólították őket és a dolgozat lapra is a transz nevüket írhatták fel. Van olyan törvény ami ebben mellettem állna? Nem vagyok budapesti hanem szegedi és itt annyira nem elfogadóak, de nagyon kellemetlenül érzem magam ha a régi nevetem mondják és ha egy tanár mondja akkor már az osztálytársaim úgy jegyzik meg és nem szólítanak máshogy és ezt az elején szeretném megakadályozni. Fiúnak tartom magam és teljesen úgy nézek ki, meg nem mondanák, hogy biológiailag lány vagyok. Nem is hallgatok a leány nevemre, szüleim is kezdenek átszokni és testvéreim is máshogy hívnak. Miközben ezt írom azon gondolkodom 16 évesen szülővel hivatalosan átirathatom a nevem uniszexre. Alapjáraton Bánátti Pétert használok viszont uniszex nevet akarnék az iskolában megadni, hogy aki nem szereti az ilyen lmbtq dolgokat az se nagyon tudjon belekötni. Masozi Raylennek szeretném magam hivatni, van is ezzel már egy messenger profilom, hogy osztály csoportban ezt használjam. Tehát összefoglalva valaki tud erre egy törvényt ami segíthet nekem ebben vagy esetleg transz emberek elmondani ők hogyan oldották ezt meg??

2023. júl. 22. 16:25
1 2 3 4 5 6
 1/57 anonim ***** válasza:
87%
Törvény szerint az a neved, ami a személyiden szerepel. Uniszex név pedig nincsen Magyarországon.
2023. júl. 22. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/57 anonim ***** válasza:
98%
Mivel kiskorúnak számítasz, ezért a szüleidnek (a te beleegyezéseddel) kell benyújtania a vezeték- és keresztneved megváltoztatásához a kérelmet a helyi kormányhivatalnál, indoklással együtt. Sajnos nincs garancia arra, hogy pozitív elbírálásban részesülsz, és az elbírálás folyamata több hónap is lehet. Viszont ha a kérelmednek helyt adnak, akkor onnantól az iskolában és mindenütt másutt az új nevedet lesznek kötelesek használni. Addig azonban sajnos a tanáraid puszta jószándékán múlik, hogy miként szólítanak. Egy kicsit elkéstél, mert arra kicsi az esély, hogy szeptember elsejéig megkapod a döntést; jobb lett volna hamarabb lépni.
2023. júl. 22. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/57 anonim ***** válasza:
100%
Egy kérdés, nem trollkodom, komolyan érdekel: tesiórán ugye majd a fiúknak szánt fizikai felmérő követelményeket osztályozzák nálad?
2023. júl. 22. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/57 anonim ***** válasza:
88%
#1-nek nincsen igaza. Az MTA Nyelvtudományi Intézete egyedi elbírálással engedélyezheti bármely, az anyakönyvezhető utónevek listájában nem szereplő utónév felvételét is. Így természetesen olyan utónév is felvehető, amelyhez nem társul a magyar köztudatban egy adott nem, vagy pedig olyan külföldi név is, amely uniszex (pl. Leslie). Ettől persze még hivatalosan a kérdező még nőnek fog számítani, a születési nemet Magyarországon nem lehet megváltoztatni.
2023. júl. 22. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/57 anonim ***** válasza:
22%
Olyan nincs hogy transz. Ha lánynak születtél akkor lány vagy.
2023. júl. 22. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/57 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nem a név a legnagyobb baj. Vagy ha igen, akkor jó.

A csisz embereknek is ugyanúgy van születéskori nevük, az övéket is csak rövidíteni lehet, vagy becenevet kitalálni nekik, mielőtt megváltoztathatják.

2023. júl. 22. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/57 anonim ***** válasza:
10%

"A csisz embereknek is ugyanúgy van születéskori nevük"

Most ez a normális embereket akarja jelenteni?

2023. júl. 22. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/57 anonim ***** válasza:
100%

"hogy aki nem szereti az ilyen lmbtq dolgokat az se nagyon tudjon belekötni. Masozi Raylennek szeretném magam hivatni"

Mert a Masozi Raylen nevet mindenki normálisnak fogja tartani :D

2023. júl. 22. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/57 anonim ***** válasza:
97%

"Masozi Raylennek szeretném magam hivatni"

Egy ennyire furcsa, ennyire magyartalan névbe mondjuk szerintem pont sokkal többen kötnének bele, mint abba hogy fiúnak tartod magad.

2023. júl. 22. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/57 anonim ***** válasza:
93%
#5: A középkorban meg azt gondolták, hogy olyan, hogy elmebetegség nincsen, s hogy az ilyen embereket az ördög szállta meg. Az emberiség néha bizony a nézeteinek a revideálására kényszerül, s a transz neműek létezéséről és létjogosultságáról alkotott szakmai álláspont is radikálisan változott az elmúlt néhány évtizedben. Ha 50 éve egy biológiailag nő, aki férfinak érezte magát, pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordult, még megpróbálták volna ebből a hitéből "kigyógyítani". Mostanra már nem találsz olyan szakembert, aki ilyesmivel próbálkozna, ugyanis a pszichológus szakma időközben rájött, hogy egyrészt az efféle kísérletek nemcsak eleve biztos kudarcra vannak ítélve, hanem még ráadásul súlyos lelki károkat okozhatnak az illetőben. Egyszerűen más ésszerű és etikus út nincs, mint az, hogy a társadalom megtanulja elfogadni a transz neműeket olyanoknak, amilyenek.
2023. júl. 22. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!