Ennyi idő és ilyen előzmények után ez jogilag helytálló?
16 évvel ezelőtt (2006-ban) felvettünk a feleségemmel 1,5M hitelt egy azóta megszűnt és Magyarországról kivonult társulástól, ami 2011-ben járt volna le.
2008-ban elváltunk, én egy táska ruhával léptem ki a házasságból, a volt feleségemre hagyva tehermentes bp-i házat, jól menő vállalkozást, autót és minden ingóságot, azzal a megállapodással, hogy ennek fejében minden esetleges tartozást ő rendez.
Eltelt 16 év és most jelentkezett egy behajtó cég megbízásából egy közjegyző fizetési meghagyással, hogy fizessek közel 500eFt-ot, a bekezdésben említett hitel + kamatok + különböző eljárási költségek + közjegyzői díj + stb. címén.
Én ezt megkifogásoltam, mivel SOHA a nevemre felszólítás nem jött és a legjobb jóindulat mellett sem tudok már ennek utánanézni. A volt nejem meghalt, csekkek, bizonylatok sorsáról nem tudok.
A megkifogásolás után ugye az lett volna a menet, hogy jogos követelés esetén a cég bíróságra adja az ügyet, ellenben nem ez történt.
Tegnap kaptam egy levelet tőlük, hogy a követelésüket levitték 200ezerre és fizessem be 10 havi részletben.
Ilyenkor mit tegyek?
Fizessek be valamit, ami lehet, hogy nem is jogos, vagy ne fizessem be?
Jogos egyáltalán 16 év, de ha a lejáratot nézzük, akkor 11 év távlatából kérni valamit, aminek a jogossága egyszer már meg lett kifogásolva?
Kérlek benneteket, akinek volt hasonlóban része, vagy pontosan tudja, hogy mi erre az érvényes jogszabály, az válaszával segítsen eldöntenem a továbbiakat!
Megjegyzem, próbálkoztam erre rákeresni a neten, de nem lettem okosabb, mivel ellentmondásokba ütköztem. Ezért kérek most a gyakorlatról tapasztalatokat.
Előre is köszönöm, az időtöket, amit rám szántok!
Nos, van újság?
Mit mondott a közjegyzö?
Szia!
Egyelőre semmi, de ígérem, hogyha intézek bármit is - pro vagy kontra - akkor megírom.
(Múlt héten el kellett utazzak, telefonon meg nem adnak felvilágosítást, próbáltam. Írtam egy érdeklődő emailt.)
Ahogy ígértem:
Pénteken megjött a bírósági végzés az eljárás megszüntetéséről!!!
A tételes megkifogásolásról, közjegyzői közlés alapján:
Ha egy adósságtétel szerepel a fizetési meghagyásban, akkor a megkifogásolás annak összes járulékos költségére is értelemszerűen kiterjed.
Ha több tételről szól, azaz mondjuk példának egy bérleti díj és rezsi, de te azt nem tételesen kifogásolod meg, akkor van számodra a gond.
Ilyen esetben kell tételesen felsorolni a kifogás tárgyát, nem elég a meghagyást anbloc elutasítani.
Köszönöm mindenkinek a segítséget, pihentető szép nyarat kívánok!
Szuper!
Minden jó ha a vége jó! :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!