Mihez van jogom?
Gyakran szoktam fotózni. Általában madarakat és a természetet, de hogyha érdekesnek gondolok valamit, akkor szinte bármit. Ebbe beletartoznak az emberek, házak, autók és bármi.
1 hónappal korábban kimentem a városba fotózni és videózni, mert szerettem volna egy kellemes hangulatú videót készíteni, így embereket fotóztam és videóztam. Aznap találkoztam egy volt oktatómmal, aki megemlítette, hogy közterületen lehet fotózni embereket. Ez igaz?
Tegnap fotóztam, és odajött hozzám három roma származású férfi, aki mondta, hogy feljelentenek, mert nincs jogom fényképezni a házakat és mindent. Jogos lenne a feljelentés? Pár barátomnak küldtem el eddig akármit is, szóval nem publikáltam!
Mihez van jogom? Miket fényképezhetek, ami nem sérti a törvényt? Videózhatok embereket és mindent, vagy ennek vannak határai?
Előre is köszönöm a segítséget!
Hogyha látják, hogy fényképezem vagy videózom őket és nem szólnak, akkor vehetem beleegyezésnek?
Hogyha vannak nyílt kerítésű házak, és a madár olyan fára szállt a ház mellett, ahol úgy fényképezem le, hogy látszódik az udvar picit, vagy netán szép a naplemente vagy napfelkelte, és széles látószöggel fotózok, ahol szintúgy látszódik, az is baj?
Embereket csak akkor videózhatsz/fotózhatsz, ha engedélyt adnak rá. Ez az engedély lehet az is, hogy ha tudják, hogy fotózod őket és hagyják. Viszont ez nem azt jelenti hogy publikálhatod vagy máshogy használhatod a fotót. Akkor szabadon fotózhatsz embereket, ha az tömegfelvétel. Tehát ha sok ember van rajta.
Házakat meg szerintem szabadon fotózhatsz, amíg az nem sért valamilyen személyes adatot.
Nekem az a jogi véleményem, hogy sporteseményen a tömegből kiemelten ábrázoláshoz (azaz ráközelítve egy személy arcára) sem kell a hozzájárulása, tekintettel arra, hogy aki elmegy egy sporteseményre, tudja hogy felvétel készül róla, ezért vállalja a kockázatát annak, hogy külön kiemelve is mutatja őt egyénileg az operatőr és felvétel is készülhet erről. Erre jó analógia az a példa, amikor egy bizonyos helységben kiírják, hogy kamerával megfigyelt terület. Ezáltal az illető eldöntheti, hogy belép-e vagy sem, de ha belépés, akkor vállalja, hogy róla felvétel készül. (A közterületi kamerák elhelyezésére természetesen egyéb speciális szabályok is vonatkoznak)
Olvastam egy olyan ítéletet, amiben az szerepelt, hogy valaki épületet fotózott és látszott egy néni a kép csücskében, viszont a bíróság azt állapította meg, hogy nem sértett személyiségi jogokat, mert a lényeg az adott épület volt, azon volt a hangsúly.
Fontos megjegyezni viszont, hogy mivel Magyaroszágon nincs precedensjog, és ez a jogterület sem csak fekete és fehér, így más bíróság eltérően is dönthet.
6-os kérdésre válaszolva, szerintem nem továbbíthatod, csak ha ahhoz IS hozzájárult. Azzal, hogy kifejezetten vagy ráutaló magatartással hozzájárul a fotó készítéséhez, azzal még nem járult hozzá, hogy az arcképét (ami egyébként laikus szemmel furán tűnhet, de személyes adatnak minősül) harmadik személynek továbbítsd. Viszont ha az arcát kitakarod úgy, hogy semmiképp se legyen felismerhető, akkor minden további nélkül továbbíthatod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!