A rendőrség, hogy tudja ezt vizsgálni, ha eddig nem tudták ki a korábbi lopások elkövetője?
Január 27-én elkaptak, majd két helyről való lopás miatt ügy van folyamatba ellenem. Nem csak amennyit loptam azt foglalta le a nyomozó, hanem az összes pénzem. Azt mondta, hogy nem tudhatják, hogy nem e követtem még e el lopásokat a településen. Azt mobdta, hogy ezt vizsgálni fogák. Sorolta, hogy szeptemberben, októberben, tavaly tavasszal, nyáron is tűnt el pénz, volt olyan júniusba, hogy egy egész öltöző összes sportoló pénzét összeszedték.
Namost, ha eddig nem derült fény arra, amiket sorolt korábban a településen történt lopásokra, hogy tudják vizsgálni, hogy összefüggésbe hozható e velem vagy nem?
#10 Pedig védő nélkül hallgattak ki.
Mondjátok már meg a#10 nek, hogy nem kamuzok. Ha korábban jön ide gyk-ra, a korábbi kérdéseimnél láthatott volna egy két ügyiratot.
Január 28-án este az egyik kérdésemben ott van mai napig a jegyzőkönyv.
Nem találom. Szerintem töröltettem. Mind1 Ha nem hiszed el #10, hogy eljárás van ellenem, akkor nem hiszed el.
#14 Persze, hogy szabadlábon vagyok, ugyanis nem áll fent különös ok.
Na, akkor mi töltögetjük fel az adataid, meg a fotóidat, amit egy korábbi kérdésnél magyaráztál, hogy feljelentesz egy válaszolót?
Magad rakosgatod fel ezeket a sz*rokat, h*lyegyerek. Pont most írtad. :D
"Január 30-án fizette be, le van a csekk fénymásolva a nyomozati iratokba."
Szerinted hétvégén nyitva vannak a bankok, befizesse a tőled lefoglalt lopott pénzt?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!