Mi a baj az egykulcsos adóval, családi adókedvezménnyel? Nem az utóbbit kellene továbbfejleszteni?
Az egykulcsos adó gyakorlatilag egy teljesítményorientáltságra sarkall.
Másrészt, egy sokat dolgozó, de jól kereső ember olyan értékeket állít elő, hogy bizony megérdemli, hogy többet keressen.
Progresszív adózás esetén rosszul járnak a középosztálybeliek.
A kis értéket előállítók viszont jól járnának a többkulcsossal, viszont nem lenne motivációjuk,hogy fejlődjenek.
A családi pótlékot pedig egy az egyben meg kellene szüntetni.A jó múltkor hallottam az orvosi váróban két nem a napon barnult csevejét, egyik sem dolgozik, soha nem is dolgozott, csak szül, és panaszkodott,hogy kevés a családi, pedig kell fizetni az internetszámlát.
Ezt kell megszüntetni, az ilyenek ne kapjanak semmit, se családot, semmit.
A családi adókedvezményt kellene kibővíteni, úgy,hogy amennyiben egy családban az egy főre jutó nem ér el egy bizonyos szintet, akkor mindkét fél igénybe vehesse.
Továbbá, kibővíteni, hogy egyedülálló szülők is igénybe vehessék.
"Az egykulcsos adó gyakorlatilag egy teljesítményorientáltságra sarkall.
Másrészt, egy sokat dolgozó, de jól kereső ember olyan értékeket állít elő, hogy bizony megérdemli, hogy többet keressen."
Akkor megmagyaráznád, hogyan fejlődhet még mindig nyugati társadalom?
A fizetések nagyon rég (vagy talán soha?) nem állnak arányban az előállított értékkel...
Pl a főnökök általában semmilyen értéket nem állítanak elő, hanem a dolgozóik által előállítottat fölözik le.
1.
Nyugat-Európában jóval magasabbak a fizetések, annyira,hogy az emberek teljesen érdektelenek.
Nem mindegy, hogy abból a sokból elvesznek valamennyit és sok marad.
Vagy a közepesből vesznek el sokat és kevés marad.Ezzel egy mérnököt lezüllesztenél egy közalkalmazott szintjére.
# 3
Akkor most magyarul nem az adórendszerrel van gond hanem a fizetésekkel?
"Nyugat-Európában jóval magasabbak a fizetések, annyira,hogy az emberek teljesen érdektelenek.
Nem mindegy, hogy abból a sokból elvesznek valamennyit és sok marad. "
Hát én azért nem ezt mondanám, sok dolognak az ára sem olyan jó, mint Magyarországon. Például a lakásoké.
Egy adott sáv elérése után a maradékra esik több adó. Adott összeghatárig ugyan annyit adózik a mérnök is, mint a gyártósori munkás. Bizonyos sáv(ok) feletti részre lenne több adó kiszabva.
Persze lehet vitatkozni, hogy ez jobb, vagy rosszabb. De most ennek bevezetésének okán valamiből pótolni kell a költségvetési hiányt. ÁFA a világon a legmagasabb, az új adónemekről nem is beszélve, melyek száma megduplázódott.
Az áfa alól nem tudsz kibújni azzal, hogy minimálbérre jelented be magad. A többet keresők pedig jó eséllyel többet is költenek, tehát több áfát fizetnek. Amúgy az egykulcsos szja-val emlékeim szerint nem lett sokkal kevesebb az ebből származó bevétel.:-)
Kedves kérdező, a családi adókedvezményt a kezdetektől igénybe vehette egyedülálló szülő is.:-) Ezenkívül létezik a szülők általi megosztása, ill. a közös érvényesítése is. Sőt, nemcsak az szja-ra, hanem a járulékokra is ki van terjesztve. Már nem kell feltalálnod a kanálban a mélyedést.:-)
"Amúgy az egykulcsos szja-val emlékeim szerint nem lett sokkal kevesebb az ebből származó bevétel.:-)"
Ne vigyorogj, mert de sokkal kevesebb lett, az SZJA bevétel majdnem harmadával csökkent 2011-re, a családi adókedvezmények és az egykulcsos adó miatt 2011-re 314 milliárddal csökkent a befizetett SZJA. az adójóváírás eltörlése és az ÁFA emelés kellett, hogy részben betömjék ezt a lyukat, ÁFA emelésből 180 milliárd plusz jött be, az adójóváírás eltörlése hozott 56 milliárd. Gondolom tudod, hogy mi az ÁFA nemzetközileg használt gúnyneve?
A szegények adója. Mert jellemzően éppen a bérből és fizetésből élők nem tudnak kibújni alóla, meg vehetnek meg mindent külföldön.
"A szegények adója. Mert jellemzően éppen a bérből és fizetésből élők nem tudnak kibújni alóla, meg vehetnek meg mindent külföldön."
Mit érdemes megvenni külföldön, ami többe kerül itthon áfástul?:D Vagy amit nem tudnak a bérből és fizetésből élők is megvenni? Halálkomolyan érdekel. Ugyanis másképp értelmezhetetlen, hogy az áfafizetés szerinted miért is sújtja jobban a bérből és fizetésből élőket.:-)
Egyébként, ahogy magad is írtad, az szja-bevétel az egy kulcsra áttérés ÉS a családi adókedvezmény miatt csökkent.:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!