Egyesek szerint miért lenne olyan rossz, ha Magyarország nem a Nyugathoz, (tehát, EU, USA), hanem a Kelethez (tehát Oroszország, Kína) tartozna?
Ahogy én látom, a mostani nyugati világrendben nincs remény. Mindenki szellemi munkát akar, egyre nagyobb a dekadencia, túlköltekezés, egymás lenézése. Az országok jóformán semmit sem termelnek maguknak, ritka az olyan fiatal, aki a lengedező búzamezőkön vagy a berregő gépek között képzeli el a jövőjét.
Keleten azonban máshogy van.
Keleten még emlékeznek arra, mit jelent embernek lenni, mint jelent társadalomban élni, mint jelent a tudomány, a fejlődés, az élet, és a munkásosztály.
Akár Oroszországban, akár Kínában, akár a kissé különc, de azért pozitív vonásokat mutató Észak-Koreában egy olyan társadalmat lehet felfedezni, ahol mindenki valamilyen mértékben a munkásosztály tagja és ezen kultúrával azonosul. Az emberek szívesen tartanak tyúkokat, fúrnak-faragnak, szerelnek villanyt és autót, oldanak meg mindent önerőből. A nyugati emberek finnyásak és nyafogósok. Irreális elképzeléseik vannak a világról és sznobok. A keletiek tudják mit jelent embernek lenni, mit jelent a munka, a hűség a családhoz és a barátokhoz, a szórakozás, az életvitel. Keleten simán jól érzi magát pár ember, ha a gyári műszak után beszélgetnek, hahotáznak, játszanak a panelház mögött vodkával és sörrel a kezükben, miközben az elemes rádióból szól a zene. A Nyugati sznobok ezt lenézik, nekik csak a menő klubbok a jók, ahol 1600 Ft egy koktél.
A keleti emberek a természet és a technika mesterei, ahol cselekednek ott búza nő és erőmű épül. A mai nyugatiak konzumidióták, akik ahol "cselekednek" ott pláza ürül és Iphone boltos örül.
Kérdezz meg egy hollandot, meg egy oroszt, hogy szerelje meg a motort vagy a villanykapcsolót. A holland valszeg hozzá se tud kezdeni, ha meg még nagyobb nyúlbéla, akkor elkezd pampogni, hogy ezt szakemberre kell bízni, az orosz akár részegen is megcsinálja!
Nekünk, magyaroknak Keleten a helyünk, a hasonszőrű népek között, az oroszok, kínaiak között, nem a dekadens Nyugaton a puhány nyúlbélák között!
"Ezek mind elfognak tűnni a közel jövőben."
Dehogy fognak! Az élőmunka még mindig ezerszer előnyösebb, ha van.
"Keleten még emlékeznek arra, mit jelent embernek lenni, mint jelent társadalomban élni,"
Mert a nyugatiak nem összetartóak?
"mint jelent a tudomány, a fejlődés,"
Lemaradásban vannak, ha nem vennéd észre. A hadiipar Oroszországban és most az elektronika Kínában, igen, ez valami, de egybevéve a többivel => le vannak maradva.
"ahol mindenki valamilyen mértékben a munkásosztály tagja és ezen kultúrával azonosul."
Most spec. Amerikában pedig a polgári, középosztálybeli, fehér fakerítéses, saját tulajdonú könnyűszerkezetes családi házak és 2 háziállat az ideál. Szerintem ez is nagyon szép.
"Az emberek szívesen tartanak tyúkokat, fúrnak-faragnak, szerelnek villanyt és autót, oldanak meg mindent önerőből."
Ezt nem szívesen teszik, csak mindenen spórolnak, és az évek során ez beléjük ivódik.
"Irreális elképzeléseik vannak a világról és sznobok"
Ellenben idealisták és maximalisták, hisznek a jóban.
" A keletiek tudják mit jelent embernek lenni"
Éppen ezért elnyomják egymást, (még kapitalizmus nélkül is) és úszkálnak a korrupcióban, ezzel megkárosítva mindent, de mindent, ami a közjót szolgálná.
"Keleten simán jól érzi magát pár ember, ha a gyári műszak után beszélgetnek, hahotáznak, játszanak a panelház mögött vodkával és sörrel a kezükben, miközben az elemes rádióból szól a zene."
Voltál már cigánytelepen? Ott is megy a kacaj, a zene, az ivászat...de én nem is tudom...mégiscsak érzek valami megfoghatatlan keserűséget a nevetésükben.
"A keleti emberek a természet és a technika mesterei, ahol cselekednek ott búza nő és erőmű épül."
A technika még hangyán, de a természet mesterei? Hadd ne mondjam el, hogy a környezettudatosság mennyire jellemző a keleti blokkra. Oroszországra és pláne Kínára.
Ámbár hogy Trump kilépett a klímaegyezményből, az is egy súlyos pofon a nyugatnak.
"Kérdezz meg egy hollandot, meg egy oroszt, hogy szerelje meg a motort vagy a villanykapcsolót. "
Akkor te meg kérdezz meg egy hollandot és egy oroszt, hogy melyik életbiztosítás, nyugdíjpénztár, egészségbiztosítási csomag, befektetési tanácsadócég, lakástakarék és biztosító a legjobb választás...
"Nekünk, magyaroknak Keleten a helyünk, a hasonszőrű népek között, az oroszok, kínaiak között, nem a dekadens Nyugaton a puhány nyúlbélák között!"
Nekünk magyaroknak leginkább önérzetesség, tudatosság és becsületesség kellene, mert akkor édes mindegy milyen rendszert követünk, az működőképes lesz.
Szép dolog az automatizálás, meg a technológia, de hagyjuk meg ésszerű szinten pls, ne szájenszfiksön művekből induljunk ki.
"A mezőkön önjáró gépek takarítanak be, vetnek, permeteznek, öntöznek stb"
Amik szépen be is döglenek aztán az első áramszünetnél. Vagy gödörbe hajtanak, oszt ott fognak brümmögni,meg egy helyben forogni, és zabálják közben az üzemanyagot. Vagy egy csapat buckalakónak megtetszik az egyik, kalapáccsal kiszedik belőle az automatikát, és félóra alatt a vastelepre viszik az egészet.
"Az elektromos autókon nincs mit javítani."
Önvezető járműveket meg ne akarjunk már, mert életveszélyes szarságok. Igen tudok róla hogy a repülőgépeken van robotpilóta - amikor a gép már olyan magasan van, hogy semminek nem megy neki, de még ilyenkor is kikapcsolják, ha fos időbe, erős szélbe érkeztek vele. A fel- és leszállás MINDIG az emberek dolga.
Abszolút favoritom volt, mikor az egyik ilyen önrepülő csudamasina egy sűrű erdő kellős közepén akart leszállni, és nem engedte, hogy a kísérő pilóta átvegye az irányítást, mert "ő jobban tudja".
"Pénztáros , takarító , biztonságiőr, sofőr , Kőműves"
Remélem nem kell részleteznem, hogy ezek miért nem fognak megvalósulni soha.
Sztárvárszban, meg sztár trekkben jól néz ki az ilyesmi, de hagyjuk meg a mozivászonnak.
'Fel kell fogni, hogy a magyar egy ázsiai nép ! Nem tudjuk kitörőlni a genetikánkat, nem is lehet. A szívünk, testünk keletre ázsiába oroszokhoz húz.'
Ha téged annyira Kelet felé húz a szíved -mert az enyém rohadtul nem-, akkor nyugodtan mehetsz ruszki haverjaidhoz, nincs utazási korlátozás :)
Örülök, hogy a 13-as képes fáradni és leírni az igazat, de sajnos hiába, ez mind provokáló idióta kérdés. Ezeket vagy tudatlan fiatalok teszik fel akiknek fingja sincs róla milyen volt a kommunizmus csak telebeszélték a fejét, vagy az öregek akik szimplán csak kommunisták.
De ahogy látom tele van az oldal ilyen kérdésekkel, viszont mindig ugyanaz a pár regisztráció károg érte. Leírom itt most és utoljára. Tetszik az a rendszer? Hát menj az oroszokhoz! Köszi, viszlát.
A biztonság kedvéért leírom még egyszer. Nyugat is sokaknak tetszik, benne látják a jövőt, ki is mennek nyugatra, SZÓ NÉLKÜL! Oké, nektek tetszik kelet, benne látjátok a jövőt. Miért nem csomagolsz és mész? Na látod és innen rögtön kezdődnek is a bajok, hogy mi is volt a probléma a kommunista felfogással... Mert ti rögtön 10 millió emberre kényszerítenétek rá azt ami szerintetek jó.
Hát pedig bocs, de szabadelvűség van alapvetően az országban, szóval ki békésen és szabadon mehet nyugatra, ki békésen és szabadon mehet keletre. Te oda akarsz menni, hát menj.
Ha kell kikeresem neked a menetrendeket meg az elintézendő papírmunkákat is hozzá. Majd küldj képeslapot onnan, persze ha lesz annyi pénzed.
'még le is nulláztok mindenkit és elnyomjátok.'
Mert az ő elvük az, te kussolsz, ők pedig dirigálnak. Mint a régi elvtársi időkben. Csakhogy már nincs szovjet állam, ami támasztékot adjon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!