Sziasztok. Én személy szerint nagyon szeretném,hogy a Jobbik győzzön! Nekem már nagyon elegem van a Fideszből,ahogy sanyargatja az embereket,és mindent szétlopnak. Tudom,hogy most az a szöveg jön majd,hogy melyik párt nem lop. Csak arra volnék kíváncsi,hogy sokan,akik azt mondják,hogy a Jobbik nem nyerhet,azok legalább indokolják már meg,hogy miért nem nyerhet! Mi az oka annak,hogy nem kerülhet a Jobbik a kormányra?
Korábban a Jobbik nyitott a muszlim országok felé. Vona kiment Törökországba, beszédet mondott török egyetemeken stb és általában jó véleménnyel voltak az iszlámról, a Joibbik népszerűsége pedig nőtt Magyarországon. Ekkor jött a menekült válság. A kormány ezt kihasználta és szavazatszerzés céljából elkezdte ezt a nevetséges "megvédjük a keresztény Magyarországot a muszlim menekültektől" című uszító politikát. Erre a Jobbik megijedt hogy elveszíti a szavazóit és ők is belementek ebbe. Néhány éve Vona még azt mondta hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye, most meg azt hogy Magyarország nem válhat iszlám országgá. Ilyen hiteltelen politikával soha nem tud választást nyerni a Jobbik. Ezzel csak azt bizonyították hogy semmivel sem különb a többi pártnál.
2016. nov. 18. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
32/67 anonim válasza:
Azért ellenzem, mert egy k urva nagy átverés.
Nemzetinek hazudják magukat, de az SZDSZ programírója a tanácsadójuk és az SZDSZ miniszterjelöltje a köztársasági elnök jelöltjük.
"Mert már elegem van a nélkülözésből,és abból,hogy sehová sem haladok. Hiába dolgoztam másodállásban,akkor sem tudtam félre rakni,mert annyira alacsony a fizetés!"
Talán a suliban nem a tanórákat kellett volna zavarnod "lázadó jobbikos fiatalként", és akkor most lenne normális munkád! Te kis életrevaló, te!
2016. nov. 18. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
35/67 A kérdező kommentje:
Három szakmám is van,mielőtt eleresztenéd a sztereotip dumádat. Lehet téged anyuci,és apuci pénzzel,vagy éppen eltart,de én már a saját lában állok,nagy menő! Mindegy is,nem veszem fel a szellemi párbajt egy fegyvertelen emberrel. ;)
2016. nov. 18. 12:38
36/67 anonim válasza:
Kedves kérdező, az a baj hogy te csak a fidesz-jobbik síkon gondolkodsz. Legalábbis nekem így tűnik. Közben elfelejted hogy egy csomó baloldali és zöld szavazó és párt is van ebben az országban.. és akkor az ál baloldali pártokat mint az mszp meg a liberálisok se hagyjuk ki. Tehát ebből is látszik hogy az ellenzék nagyon megosztott. Egy ilyen töredezett, megrepedt ellenzéknek esélye sincs egy egységes fidesz ellen. A fidesz szavazóköre nagyon stabil, tűzön-vizen át elmennek és leszavaznak a fideszre. Ezzel szemben az ellenzéki pártok szavazóköre folyamatosan átfolyik egyik kicsi pártból amásik kicsi pártba. Sőt , mondok jobbat: 2015-ben amikor kitört amenekültválság a fidesz kilopta a passzát szelet a jobbik vitorléjából és rengeteg szavazót sikerült kitépniük a jobbik táborából. A jobbik hiába volt a legradikálisabb párt, a fidesz minden törvényjavaslatukatleszavazta , majd 2 héttel később sajátjaként megszavazta azt. Az emberek egyre kevésbé hitték el a jobbik "macsó vagyokés megvédem az országot" üzenetét. Ráadásul most fogja a fidesz beütni az utolsó szöget a jobbik koporsójába. Hogy miért? Mert a fidesz tudja hogy ha valaki potenciális veszélyt jelent akkor elég nekik a úgymond a kígyó fejét lecsapni (habár ez most nem túl jó kontextus mert a fidesz az ánok kígyó a pártok között) és ezzel ki is van herélve az ellenzék ereje. Lásd: Gyurcsányt lejárató kampány, Bajnait lejárató kampány, Schiffert lejárató kampány. Őket lejáratta fidesz. A mai társadalomban nagyon könnyű ezt megtenni. Csak küldj egy egyszerű üzenetet a tömegnek és nyomd a fejükbe non-stop akár igaz akár nem. Az emebreket nem fogja érdekelni hogy hazugság, ha ezt tolod az arcukba akkor előbb-utóbb beveszik. Elhiszed nekem hogy ez így működik? :D Most Vona a soros, hamarosan a fél ország úgy foja tudni hogy Vona Gábor egy hűtlen utolsós retkes homokos kis b-zi akinek a legnagyobb örömöt az jelenti ha bekaphatja Terry Black tudjuk micsodáját. Szóval kedves kérdező! Sajnos elég esélytelen hogy itt bármelyik pártis külön-külön indulva letudná váltania fideszt és Orbánt. Ráadásul Orbán a maga módján egy szeniális rendszert hozottlétre. Úgy alakította a választókerületeket hogy ott ahol fidesznek kisebb a tábora ott is tudjon nyerni. Erről vannak nagyon jópofa ábrák a neten, hogy hogyan lehet elcsalni ilyen módszerekkel egy választást. PL van 10 kék és 6 piros terület de ha máshogy vesszük a területeket akkor nyerhet a piros. :D A végére meg egy magánvélemény: Semmivel nem lennénk előrébb a szar jobbikoddal. Kimutatták hogy ha a 2014-es választási programmal hatalomra kerültvolna a jobbik akkor 8(!) hónap alatt csődbe ment volna az ország! Arról nem is beszélve hogy ők is csak gyűlöletet szítanának a magyarok között. Gyűlöljük a cigányokat, zsidókat, melegeket, arabokat, kínaiakat, az összes szomszédos országot, az EU-t, a liberálisokat, a zöldeket, a rockereket ( 40%-a az emebreknek nem lakna rocker mellettés nem lenne barátja egy rockernek lol) , egymást! Nem bántásból de ha egyfolytában azon pattogunk hogy éppen kit gyűlöljünk akkor soha de soha a büdös életben nemleszünk előrébb mert az érdemi kérdések nem úgy kezdődnek hogy KI? KIT? KIKET? hanem hogy HOGYAN? MIKÉNT? .
2016. nov. 18. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
37/67 A kérdező kommentje:
Akárki akármit mond,a fityisz egy hazug,tolvaj,és moslék banda,akik sanyargatják a népet! Az Orbán törpe,nemzeti XANAX zabáló diktátorral együtt! Azért nem akarnak hazajönni a külföldön dolgozó magyar emberek,mert olyan jólétet biztosít itt a fityisz! hagyjuk már.... Csak a birka veszi be azt a dumát,hogy Magyarország jobban teljesít. Persze,adózás szempontjából biztos,hogy jobban teljesít,ezt aláírom! A Jobbikról pedig mondanak mindent,csak azért,hogy ne kerülhessen kormányra. Nehogy már rend legyen itt. Dolgozzanak csak éhbérért az emberek,és tartsuk asok renyhe,tolvaj,gyilkos cigányt. Tisztelet a kevés kivételnek a cigányok közül,akik dolgoznak!
2016. nov. 18. 13:56
38/67 anonim válasza:
Jelenlegi forgatókönyv szerint a Fidesz fog nyerni, nyilván nem látunk a jövőbe hogy megmondjuk milyen események fogják még befolyásolni az arányokat.
2016. nov. 18. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
39/67 anonim válasza:
Most írtam le neked hogy mi a helyzet. Tudom hogy egy wall text de olvasd már el légyszíves. Te túlbecsülöd az átlag szavazópolgárt! Ráadásul most jött ki egy friss kutatás hogy az egész EU-ban MI MAGYAROK TUDUNK A LEGKEVESEBBET A POLITIKÁRÓL! Tehát küldj egy egyszerű de frappáns üzenetetés tuti a siker. Tudta? Mondjunk nemet a betelepítésre! Rezsicsökkentés! 2024 Budapest! Csak a fidesz! AKi nincs velünk az ellenünk van! Magyarország jobban teljesít!
Látod ? Ezeket annyira belek-rták a fejünkbe hogy szinte az összes f-szágukat feltudtam sorolni. :D
2016. nov. 18. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
40/67 A kérdező kommentje:
Ez igen sajnálatos,hogy még mindig ilyen jó esélye van ennek a kormánynak. De,én úgy gondolom,hogyha az embereknek lenne egy kis eszük,akkor ez párt nemhogy 1%-ot érne el,de jelen sem lenne a Magyar politikai életben!
Fityisz: Magyarország jobban teljesít.. Hmm.. 47 E Ft-ból meg lehet élni a Fityisz szerint,illetve itt a legmagasabb a minimálbér adóterhelése,hiszen ez kimutatott tény,de semmi gond nincs ezzel ezek szerint.... Ha itt olyan jól élnének az emberek,és valóban olyan masszív,és hasznos lenne számunkra ez a kormány,akkor nem menekülnének ki az emberek százezer szám külföldre!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!