Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért siránkoznak sokan, és...

Miért siránkoznak sokan, és mondanak ilyeneket, hogy lehetetlen megélni Mo-n?

Figyelt kérdés

Tisztában vagyok vele, hogy vannak helyek, ahol könnyebb az élet, de azért itt sem kilátástalan.. Egyesek annyira kétségbeesetten negatívnak fogják fel a helyzetüket, mintha a harmadik világban éheznének..

Engem a szüleim sajnos nem tudtak támogatni szinte semmiben, mert a lakás hitelüket is alig tudják törleszteni a két minimálbérből, ezért tényleg saját erőmből kellett valamit kezdenem magammal.

Sajnos zseninek sem mondanám magam, általános 8.-ig erős 3-as tanuló voltam, semmiből sem vagyok nagyon kiemelkedő sajnos.

Amikor jött a válság, a szüleimnek annyira megemelkedett a hitele, hogy 16 éves koromban iskola mellett már dolgoznom kellett, hogy tudjunk kaját venni valamiből. Ezután teljesen önerőből elvégeztem egy szakmát, majd egy év kemény 10-12 órás dolgozás után sikerült összeszednem annyi pénzt, hogy biztonságosan be tudjak költözni a legközelebbi városba egy albérletbe (Debrecenbe) mert itt jobbak a munka lehetőségek, mint ahol lakom.

3 hónap volt, mire munkát találtam. Egy kis magáncégnél (összesen 3 fő dolgozik ott) sikerült elhelyezkednem csőszerelőnek. A főnököm barátságos és nagylelkű, ha sok munka összejön, néha 5-10ezer forint kiegészítőt is ad.

Meg vagyok elégedve teljesen a munkámmal és az életemmel. Tisztán 120ezer forintot tudok így hazavinni 1 szakmával, rengeteg szakmai tapasztalattal. De ehhez néha hozzájön egy két kiegészítés is. Van egy feleségem, ő a városházán könyvelő.

Igaz nagyon ritkán járunk el moziba és egyéb helyekre, de folyamatosan félreteszünk lakásra és most már csak 2 év, hogy önerőből hitel nélkül lakásunk legyen (az állami támogatás miatt) Jelenleg a feleségem szüleinél élünk, hogy sikerüljön spórolni, de nagyon kedvesek velünk, és türelmesek, és megígértem nekik, hogy bármit megteszek, hogy minél hamarabb el tudjunk költözni, ezért rendszeresen munkát vállalok egy másik cégnél is, ahol hétvégi és délutáni munkákból havi 30-40 ezer forintot tudok összeszedni.. Tehát van oylan hónap amikor mindennel együtt összejön 170ezer forint.

Ha összegyűlt a pénz a saját lakásra, akkor utána spórolás helyett tudunk majd koncentrálni gyerek vállalásra is :)

De tervezem, hogy a lakásra gyűjtés és a gyerek között ott hagyom a túlórákat és elvégzek még egy szakmát, mert akkor fel tudnának később venni oylan helyre is, ahol még jobban keresnék.

Teljesen meg vagyok elégedve a helyzetemmel, és szerintem szorgalommal, kitartással ezt bárki el tudná érni Magyarországon, mivel a lehetőségek mindenkinek adottak..

Miért siránkozik mindenki, hogy nem lehet boldogulni? Igenis lehet boldogulni, igaz nem könnyű, de még mindig a földön élők jelentős részénél könnyebb a helyzetünk :)



2015. máj. 7. 15:46
1 2 3 4 5 6 7
 11/63 anonim ***** válasza:
83%
10-es, akkor az hogy lehet, hogy a szomszédomék, akik 2 vagy tán 3 éve az egész családdal angliában dolgoznak, mégis csak egy 2000valahanyas opel omegával járnak audi helyett?
2015. máj. 7. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/63 anonim ***** válasza:
91%

10:

te vagy az, aki sosem járt még külföldön :).

2015. máj. 7. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/63 A kérdező kommentje:

Azért a feleségem szüleinél élek, mert ők bent élnek a városban.. és az az 50-60 ezer forint nagy pénz, évente több mint egy millió forintra pótolja ki az állam..

A léhűtő haverjaid meg lehet sosem fogják megtapasztalni azt az érzést, milyen egy szerető családban élni, és nem a pénzt hajszolni, hanem nagy erőfeszítésekkel a saját hazájában boldogulni, és nem fogják soha érezni, milyen jó érzés, amikor a sok munka és erőfeszítés meghozza a gyümölcsét..

Tudom menynit keres Angliában egy ember, és azt is tudom, hogy az ottani ingatlan árak mellett 26évesen nincs saját lakása senkinek, csak a leggazdagabb rétegnek..

Legtöbb Angliába költöző magyar egy kis lyukban él, és max Mo-n tud lakást venni az ott szerzett pénzéből.. az meg nem nagy érdem..

2015. máj. 7. 16:40
 14/63 anonim ***** válasza:
87%
A 10-es válaszoló a napokban hallotta először az audi q5 szót, aztán most azzal menőzik itt, hogy tudja mi az.
2015. máj. 7. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/63 anonim ***** válasza:
76%

Legtöbb Angliába költöző magyar egy kis lyukban él, és max Mo-n tud lakást venni az ott szerzett pénzéből.. az meg nem nagy érdem..


Akkor te lényegében véve önigazolás miatt írtad ki a kérdést? Egy egy ilyen péniszhossz méregetés akar lenni? Mert, hogy te olyan menőcsávó vagy, hogy itthon is össze tudsz kaparni egy házra valót? Bezzeg a nyugatra menők, ők is csak ugyanezt érik el? Vagy mi van?

2015. máj. 7. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/63 szántóvető ***** válasza:
100%

10-es válaszhoz annyit hogy aki lakás(vagy autó)hitelt vesz fel az megszívja a gyenge forint miatt,milliókkal húzzák le a bankok.ezután próbáld hajszolni a boldog életet a kilakoltatástól fenyegetve.

kérdező neked találták fel a szocializmust.az akkori,igénytelenség határát súroló primitív élet tökéletesen megfelelne számodra,boldog és elégedett ember lennél benne.

2015. máj. 7. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/63 anonim ***** válasza:
96%
Itt max. létezni,vegetálni lehet az átlagfizetésből.Megélni nem.Aki itthonról nyaralni megy ,az lop,csal,hazudik.Vagy fogorvos.
2015. máj. 7. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/63 anonim ***** válasza:
43%

"Azért a feleségem szüleinél élek, mert ők bent élnek a városban.. és az az 50-60 ezer forint nagy pénz, évente több mint egy millió forintra pótolja ki az állam.."


Pontosan. Eléggé álszent duma, hogy te mindent magadtól értél el. A szüleid lehet nem, de a feleséged szülei, illetve az adófizetők elég sokkal támogatnak. Mert ne legyen illúziód, a 120 nettós fizetéseddel te többet kapsz az államtól, mint amit befizetsz.


"A léhűtő haverjaid meg lehet sosem fogják megtapasztalni azt az érzést, milyen egy szerető családban élni, és nem a pénzt hajszolni, hanem nagy erőfeszítésekkel a saját hazájában boldogulni, és nem fogják soha érezni, milyen jó érzés, amikor a sok munka és erőfeszítés meghozza a gyümölcsét.. "


Csak aztán nehogy majd egyszer másként legyen! Egy kis leépítés a közszférában, becsődöl a "tuti" melóhely, aztán lehet is kilincselni a polgármesternél közmunkáért. Nem tudom hogy jön ide a család, de a léhűtő haverjaim tizedannyi erőfeszítéssel jobban élnek mint te, és még többet is tesznek félre, mint ami a te havi fizetésed túlórákkal. Szerintem annyira nem rossz nekik, de te tudod.


"Tudom menynit keres Angliában egy ember, és azt is tudom, hogy az ottani ingatlan árak mellett 26évesen nincs saját lakása senkinek, csak a leggazdagabb rétegnek.. "


Itthon is csak azoknak, akik hajlandóak az anyósnál élni. Nyilván rendíthetetlenül hiszel benne, de a gazdaságnak nem olyan jó, hogy az ingatlanpiachoz nem értő emberek ilyen nagy számban tulajdonolnak.

2015. máj. 7. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/63 anonim ***** válasza:
45%

Aki szorgalmas az otthon is megél és előrébb jut, meg külföldön is.

Ismerek olyan ember, aki otthon eladott mindent, házat, kocsi (felső közép réteg). Itt meg folyamatosan panaszkodik, hogy nincs pénze, részletre fizetne, stb. Lustaságot itt sem fizetik meg!

2015. máj. 7. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/63 A kérdező kommentje:

Nem értem, miért álltok hozzá ennyire negatívan, az amit Ti írtok, hogy ilyen jól élni meg oylan jól élni, az a Föld népességének közel 10%-ának adatott meg.

Mo-n lévő élet színvonal a közel 200 országból 41. helyen van, tehát ha ezt jól értelmezem, a Föld országainak 80%-ában rosszabb az élet mint itt..

Igen is meg kéne becsülnünk amink van..

És nem értem ezt a negatív hozzáállást, még az német szegény embernek sincs 28 éves korára saját lakása..

max bérelni tud..

ezen kívül nem tudom miért vagytok ilyen negatívak, 26 vagyok még csak nem 50, még előttem áll az élet, és ha a saját céges biznisz bejön később, akkor elég jól fogunk élni, de már most is simán el tudnánk tartani egy gyereket és még jó cuccai is lehetnének, ha nem lakásra gyűjtenénk..

2015. máj. 7. 17:17
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!