Mióta tartozik a melegházasság az emberi jogok közé?
Nincsen ez specifikálva egy hivatalos nemzetközi dokumentumban sem. Ne jöjjön senki se a rabszolgatartással, és a gyerekmunkával, hogy az is valamikor nem volt megengedett, most meg az, mert a kettő gyakorlatilag nem ugyanaz az eset, itt csupán definíciós problémáról van szó.
A házasság gyakorlatilag egy jogi fogalom, ami a vérségi öröklődés alapja. Mivel a melegházasság révén nincsen vérségi utód, gyakorlatilag teljesen lényegtelen, főleg, amikor a heteroszexuális kapcsolatot is lehet házasság nélkül folytatni.
Amikor az ókorban a homoszexualitásnak/pederasztiának nagy divatja volt, hogy a császárok is csak adoptálták az utódjaikat, amikor a házas polgároknak is lehetett "plátói kapcsolata", mégsem vezették be a homoszexuális házasságot.
Sőt, a lex Papia Poppaea-t, ami sújtotta különféle adókkal azokat, akik nem voltak házasok, és akiknek nem volt gyermekük, még a felvilágosodás egyik jelentős alakja, Montesquieu is magasztalta.
Javítás:
*Ne jöjjön senki se a rabszolgatartással, és a gyerekmunkával, hogy az is valamikor megengedett volt, most meg nem az, mert a kettő gyakorlatilag nem ugyanaz az eset, itt csupán definíciós problémáról van szó*
A melegházasság nem emberi jog.
Egyes csoportok szeretnék, hogy az legyen.
A házasság tartozik az emberi jogok közé. És az, hogy mindenkinek egyenlő jogokat kell biztosítani. Ergó ha két férfi vagy két nő akar összeházasodni, akkor az egyenlő bánásmód sérül, ha ezt nem tehetik meg. A házasság szabadsága és az egyenlő bánásmód specifikálva van sok sok sok sok dokumentumban.
"A házasság gyakorlatilag egy jogi fogalom, ami a vérségi öröklődés alapja."
Bullshit. Soha nem volt az, soha nem is lesz az, és még ti sem gondoljátok igazán, hogy az. Csak jól jön ezt hangoztatni, mikor a melegházasság ellen kell érvelni. De attól még baromság. Ha egy pár nem képes gyereket nemzeni, megtiltjuk nekik a házasságot? Vagy ha nem akar, akkor megtiltjuk? Vagy egy nem házas embernek megtiltjuk, hogy gyereke legyen? Nem. Akkor meg?
"Amikor az ókorban a homoszexualitásnak/pederasztiának nagy divatja volt, hogy a császárok is csak adoptálták az utódjaikat, amikor a házas polgároknak is lehetett "plátói kapcsolata", mégsem vezették be a homoszexuális házasságot.
Sőt, a lex Papia Poppaea-t, ami sújtotta különféle adókkal azokat, akik nem voltak házasok, és akiknek nem volt gyermekük, még a felvilágosodás egyik jelentős alakja, Montesquieu is magasztalta."
Az, hogy ötszáz éve valaki szerint jó volt valami nem vihető át egy másik korra csak úgy. A kétezer évvel ezelőtti görög helyzet meg még annyira sem. Ha tetszik ha nem, a gyerekmunkával meg a rabszolgasággal jövök. Ha annyira tetszik a modern gondolkodás helyett a több ezer évvel ezelőtti, akkor iskola helyett vidd kapálni a gyerekeidet tíz éves koruktól.
"Ember jog az, hogy egyenlőek vagyunk, és nem különböztethetnek meg hátrányosan egyes tulajdonságaink alapján. Ha ezt sikerülne felfogni, ez a kérdés nem született volna meg. Ha!"
Az, hogy egy vak nem vezethet autót, az nem hátrányos megkülönböztetés, ugyanis egyszerűen nincs meg az autóvezetésnek a feltétele. Itt csupán erről van szó.
"Mivel a melegházasság révén nincsen vérségi utód,"
Ráadásul ez nem is igaz. Ma már lehetséges: béranya, spermadonor. Mondanak valamit? Ha ezek a lehetőségek évszázadokkal korábban is adottak lettek volna, ma ugyanúgy teljesen hétköznapi lenne a melegházasság is.
Nem emberi jog a melegházasság. Az állam előír feltételeket a házasulandók számára. Ma még az is feltétel - reméljük még jó ideig - hogy a felek ellenkező neműek legyenek. Én heteróként nem vehetném al a húgomat vagy az anyámat, vagy még egy nőt a feleségem mellé. Ez mindenkire egyformán vonatkozik, tehát egy meleg férfi is összeházasodhat - egy nővel.
Ha megengednénk, mi akadálya lenne mondjuk a többnejűségnek? Ha két férfi összeházasodhat, akkor egy férfi és két nő miért nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!