Miért jó az Úniónak, hogy Magyarország csatlakozott, mi érdeke fűződik belőle?

71%-os, igen, a volt szocialista országok kérték a csatlakozást, csakhogy mi akkor még azt hittük, hogy az EU célja a felzárkoztatás lesz, nem a piaci átvétele az oroszoktól.

--------

Kérdező: arra, ami ideáramlik, lesz pénzünk.

[link]

[link]

[link]

[link]

Ami pedig itt értékes, azt kiviszik nyugatra.

----------

68%-os:

"Piacot nyert a beléptünkkel, ahogy mi is egy belső piacra bekerültünk. Hogy mi a lehetőségekkel nem tudunk élni az egy más kérdés. De enenk az okait sem elsősorban az országhatáron kívül kell keresni."

- Igen, ha nem lettek volna a hazai opportunisták, akik eladták az előtteévben felújított cukorgyárakat, majd zárták be azokat.

Emlékszel még arra, amikor a szőlősgazdáknak az itteni tőkék kivágásáért?

Vagy a másik eset, amikor a libatömést akarták betiltani - az osztrákok nagy örömére.

A végén megint sarkítasz: természetesen nem ezért hozták létre az EU-t, hanem az oroszokkal szembeni védelemből.

Azóta viszont változott a világ, és alkalmazkodtak a körülményekhez.

Pro Patria téveszméit nem kell komolyan venni, már akinek valódi igénye van a tényismeretekre.

Kezdjük az Unió létrejöttével, a célokkal. A világháború után néhány okos és józan ember elgondolkodott a háborúk létrejöttének alakulásán. Arra jutottak, hogy a külön utak külön fejlődést, külön célokat, külön igényeket eredményeznek, az ellentéteket szül, ami előbb utóbb háborúhoz vezet. A megoldás tehát az együttműködés. Ezt persze nem egyszerű megvalósítani, de néhány gondolkodó elme ma is ezt tartja egyedüli jó megoldásnak.

Annak idején tehát létrehozták a Szén és Acél Közösséget (az európai gazdaságban akkor a két meghatározó ágazat). Apránként és nagyon sok munkával meggyőztek több fontos országot, hogy ebből kiindulva, kiszélesítve, bővítgetve haladjanak előre. Így alakult meg majd 20 év múlva az Európai Gazdasági Közösség (EGK). Ebben csak nyugati országok vettek részt, mert nem lehetett az akkori Szovjetunióval, és "szövetségeseivel" közös nevezőre jutni (ezt külön is hosszan lehetne körbejárni, de most nem ez a téma). Viszont már akkor is néhány francia, német, holland és luxemburgi politikus "egész Európában" gondolkodott.

Az Unió gazdasági és politikai fejlődése (alakulása) tehát 1990-ig csak Nyugaton zajlott. Ebben Angliának vegyes érzelmei voltak. Egyrészt európai államként részt akart venni az ügyek alakításában, másrészt szigetként mindig is különálló volt, fő partnerének szívesebben tekintette az USA-t (ebben kicsit az is benne van, hogy elhitethette magával, az USA tulajdonképpen az ő vezetésével, az ő hagyományai alapján jött létre, mintegy az ő szülötte. Ez persze így nem igaz, és mára az USA jóval túlnőtt Anglián, de mégis... jó erre gondolni - ott). 1990 után kettős nyomás alakult ki. A kelet szeretett volna mielőbb "nyugat" lenni, úgy képzelte, ehhez elég oda tartozni. A nyugat viszont megvalósíthatónak vélte az eredeti nagy álmot, egyesült Európa. Mindkét oldalon nagyon sokan akarták ezt. Főleg olyanok, akiknek fogalmuk sem volt a fennálló nehézségekről, a kivitelezés konkrét technikai bonyodalmairól. Ezért az a politikus, aki a kivitelezés megfontolt megvalósítását szorgalmazta volna, pillanatokon belül le volt mosva a pályáról. A politikus alakítani akarja a környezetét, ezért választotta ezt a pályát (ebben persze rengeteg torzulás van, sokan a gyors és munka nélküli meggazdagodást látták és látják a politikában, de ez megint egy másik téma, eltérnénk a céltól, ha ebbe belemennénk). Tehát a politikus beállt a sorba. Itt hangoztatni kezdte, hogy ott a helyünk, ott hangoztatni kezdte, hogy végre "keleti barátainkkal" is közös ügyet építhetünk.

Szerencsére annyira azért győzött a józan ész, hogy a "közös Európában" való részvételhez kell néhány feltétel. ezek voltak a "csatlakozási feltételek" (infláció, gazdasági növekedés, adósság, munkanélküliség és még néhány gazdasági és társadalmi érték teljesítése).

Az eltelt évek azért megmutatták, hogy egyrészt nagyon eltérő gazdaság és szemléletmód nagyon nehezen összecsiszolható, másrészt nemcsak a tiszta politikai meggondolás érvényesül (pláne ha nem is elég jól kitalált), hanem a gazdasági érdek gyakran meghatározóbb. Ehhez jött a válság, ami nemcsak kiélezte az amúgy is meglévő ellentéteket, hanem új ellentéteket is hozott. A kilábalás belőle éppen az erős érdekellentétek miatt nem lehetséges egyelőre (aki azt mondja, látszik a fény az alagút végén, majd rájön, hogy csak a saját gyertyája visszavert fényét véli alagútvégnek).

Az Unió érdeke tehát végső soron a gazdasági fellendülés, a háború elkerülése Európában, és most már a nagy gazdasági erőcentrumok (USA, Kína, Kelet) egyesült és erős versenytársa lenni. Más kérdés, hogy ma legkevésbé egyesülésről lehet beszélni. Az Uniónak például érdeke lenne egy erős görög gazdaság, csak mindenki másképp képzeli annak megvalósítását. Közben elsikkad, hogy német mentalitással nem lehet görög mentalitást kezelni, hogy akinek egyszer (alap nélkül, mert munka nélkül) jól ment, nagyon nehéz meggyőzni, hogy ugyanazt az életszínvonalat csak kemény munkával lehet tartani. Különösen nehéz, ha közben külföldi és belföldi spekulánsok ebben is egy újabb pénzszerzési lehetőséget látnak, a tömeg meg csak azt, elvesznek tőle valamit.

Magyarország helyzete hasonló, de mégis más. Mert a gazdaságunk nem sokkal jobb a görögnél, a mentalitásunk, a történelmünk, a hagyományaink viszont mások. Ezért egyre nagyobb az utálat az IMF iránt, nemcsak nálunk, lassan a gazdag országokban is. Mert az IMF (eddig) nem hitte el, hogy a gazdasági kilábalás (amit valóban szeretett volna), nem megy mindenütt azonos módon és megszorításokkal. Sajnálatos, de minden országra saját ruhát kell szabni, különben úgy áll, mint tehénen a gatya. Csak ez nagyon nehéz és körültekintő munkát igényel, lehet, hogy nincs meg hozzá a kellő tudás, esetleg a szükséges idő se.

Pedig Európa keleti és nyugati felének, sőt Kínának, USA-nak és a többinek is az az érdeke, hogy egységes Európai Unió legyen. Csak azt nem ilyen módszerekkel lehet elérni. Csak nem a nyelv egységesítésében (angol), a gazdasági lerablásban, a szokások azonosságában, a "majd én megmondom a tutit" gondolkodásmódjában kell az egység, mert abban nem lehet, és nem is lesz.

Tennivaló tehát van bőven, de azt is tudnunk kell, nincs csodaszer, nincs nagy varázsló, aki tudja, pontosan mit kell tenni. Csak keservesen magunk találhatjuk ki. Ha akarjuk.

Pro Patria!

'71%-os, igen, a volt szocialista országok kérték a csatlakozást, csakhogy mi akkor még azt hittük, hogy az EU célja a felzárkoztatás lesz, nem a piaci átvétele az oroszoktól.'

Ilyet senki nem 'hitt', maximum az 'utca' embere. Okos ember, akkor is tudta, hogy rajtunk múlik, hogy mennyit hozunk ki az együttműködésből, unióból. Szemléletes példa, jó múltkorában láttam egy műsort a magyar kkv szektor helyzetéről. Ott siralmas képet festettek róla és hangsúlyozták, hogy nagy részben az ő hibájuk is, hiszen adott Európa, egy 500 milliós piac! Ezzel ők nem tudnak élni, mert sokan nem is beszélnek nyelveket. Aztán - megdöbbentő! -, de volt olyan is, aki nem is tudott erről a "lehetőségről"!

Ui. a magyar cukorgyártás esete legjobb tudomásom szerint nem egyedi, egész Európában okozott károkat, valamilyen brazil 'cukor-ügy' áll a háttérben.

71%-os, amint megírod, mi volt valótlan az általam belinkelt írásokból, videóból és adatokból, válaszolok a hozzászólásodra.

Nem pátoszos reklámszöveggel, amelyben leírod, "hogyan indult el néhány nincstelen kisember építeni egy szebb világot...", ezt hagyjuk meg az amerikaiak kliséjének.

Mert ne legyen illúziónk, az EU (vagy korábban az EGK) sem volt más, mint a KGST, csak a másik oldalról. Aztán ahogy az visszahúzódott (megszűnt), felszívta az utána maradt űrt.

"Ui. a magyar cukorgyártás esete legjobb tudomásom szerint nem egyedi, egész Európában okozott károkat, valamilyen brazil 'cukor-ügy' áll a háttérben."

- És a többi "ügy", amiket felhoztam...?

ma 20:00

A világ nem fekete és fehér. Egyáltalán nem régi-új KGST az EU, ezt csak te szeretnéd így hinni, mert így kényelmesebb. Kényelmesebb, mert nem kell beismerni, hogy igen, mi is hibásak vagyunk a kialakult helyzetért. Csupán ezt szerettem volna érzékeltetni.

A többire azért nem válaszoltam, mert egyáltalán nem követtem figyelemmel a 'szóban' forgó eseményeket, így inkább nem véleményeznék...

Az USA XX. századi gyors fejlődéséhez egy olyan tényező is közrejátszott, ami azelőtt nem létezett. Mivel egyesül államokról volt szó, államok feletti alkotmánnyal, kialakult egy óriási belső piac, ami növelte a vállalkozások versenyképességét Amerika-szerte.

Az EU gazdasági egysége pont ezt az óriási belső piacot teremti meg a vámhatárok eltörlésével, a tőke és munka szabad áramlásával. És papírformán így az EU egésze szebb növekedést produkál, Magyarországgal együtt. És ugyan a pakliban benne van az, hogy a kevésbé versenyképes hazai vállalatok kiesnek a versenyből, cserébe brutális mennyiségű kohéziós pénzeket pumpálnak a szegényebb régiókba a modernizálásra, fejlesztésre.

Az más kérdés, hogy a mai Magyarországon ezek a pénzek a korrupció csatornáin az oligarcháknál köt ki, akkor is, ha az MSZP építtetett háromszoros áron autópályát, és akkor is, amikor a Közgép egy év alatt 200 milliárdos beruházásokat valósított meg.

Szokták mondani, hogy az elmélet olyan szép, csak az a szemét gyakorlat csúfítja el mindig...

Jól hangzik ez az 500 milliós felvevő piac. Csak a baj az, hogy nem a farok fogja a kutyát csóválni. Nem mi fogjuk elárasztani mondjuk Olaszországot vagy Spanyolországot, hanem fordítva.

Linkeltem arra is több írást, hogy milyen silány termékekkel szemetelik tele az országot (szószerint és képletesen is értve), hogy ugyanazon az áron, ugyanazon márkákból sokkal gyengébb minőségűt adnak el ide Kelet-Európába, mint egyébként.

Ráadásul az efféle tömegtermékekkel a jóminőségű hazai termékek nem tudnak versenyezni. Milyen csirke az, amelyet feldolgozva, ezer kilométert szállítva is olcsóbban lehet eladni, mint a hazait? És nem, nem a magyar termelők "túlzott nyereségvágyából" drágább minden, mert bárki, akinek van saját kertje, háztájia, tudja, hogy annyiból nem lehet felnevelni egy csirkét.

A bolti süteményeknél volt, hogy kiszámolták cukrászok, hogy ha csak az alapanyagokat megvesszük, és a munkaköltség még benne sincs, már akkor sem lehet olyan olcsón előállítani. Így nem lehet versenyre kellni.

A nagyhal megeszi a kishalat. És tudja ezt az EU is. Ezért kapkodják a levegőt a francia kajajegyet felváltó magyar Erzsébet-utalvány miatt, vagy éppen a magyar dinnye és alma árának leszorítása miatt. Azért is felháborodtak, amiért mindenen pontosan fel kell mutatni, hogy magyar termék, avagy hazai (itt csomagolt), mondván: ez korlátozza a szabad piacot. Nem korlátozza semmiben, csak kiírják, hogy mi magyar, és mi nem, a vevő szabadon dönt. Emiatt se véletlenül hisztiztek...

A legviccessebb, hogy ez az öntudatosság mindenhol máshol természetes, Norvégiában fel sem merül, hogy ne saját belső gazdaságukat támogassák, akkor sem, ha az esetleg drágább, sőt ez a fejlettebb társadalmakban elvárás.

A franciáknak sem ezzel van a bajuk, hanem hogy mindez a felvevőpiacnak tekintett kelet-európai államokban történik, ővelük szemben!

Hangsúlyozom, a rosszabb minőségű importtermékek Szlovákiára, Csehországra, Lengyelországra is vonatkoznak - velük közös kutatócsoport derítette fel a dolgot - ezért írok kelet-európát.