Azok akik "magyarkodnak" ismerik egyáltalán a magyar történelmet?

ha ezekre az idióta szkihed/hungarista embermaradékokra gondolsz 10.000 forintba fogadok hogy megkérdezel 10 et és 1 nem tud 3magyar királyt felsorolni

1700 as évek elejéig tudtam visszakövetni a családfám

minden 2.generáció vagy németet vett el vagy némethez ment

én sem tartom magam "szín" magyarnak de itt élek ezt a nyelvet beszélem és leginkább innen származom

de az nem azt jelenti hogy a holló fekete "hungaristát"

lecigányozom pedig na bőven az

Sajnos létező jelenség, amit leírsz.

A nemzetszeretet fogalmát éppen azok sározzák be, akik a leghangosabban állítják magukról. Szomorú, de valóság, hogy a történelemről homályos (és legtöbbször torz) ismereteik vannak, amiket magánúton kipótolnak internetes szélhámosságokkal, mint a Sumér-származás, a hun-magyar-avar-etruszk-szkíta folytonosság elmélete, a "10 ezer éves rovásírások", amikhez társul még a "számkivetettség", az "örökös üldözöttség", és a "feljebbvalóság-tudat" (megjegyzem, ez a zsidóság bizonyos részeiről is elmondható, és legalább ennyire unszimpatikus).

Az a baj, hogy az ilyen személyeknek nincs igényességük, ha tudásról van szó. Csak rövid, velős, büszkeségtudattal átitatott, pátoszos szövegekre, brosúrákra kíváncsiak, mert nincs türelmük átrágni magukat száraz, hosszú szövegeken, például többkötetes, Magyarország történelmét feldolgozó könyvsorozatokon, csak rövid és érdekes, populista mondatokban, hogy ők, és a nemzetük milyen nagyszerűek.

Emellé jellemző az is, hogy a tudásuk igen "szelektív", például vannak "kedvelt témák", mint a Honfoglalás, 1848, Trianon és Horthy, '56, és nagy fehér foltok a köztük lévő kapcsolatokban, átmeneti időszakokban. (A nem háborús időszakok, mint a Dualizmus kora, vagy az Árpád-házi királyok békés időszakai például abszolút kiesnek az érdeklődési körből, mert "unalmasak" - a kultúrával kapcsolatos ismereti hiányokat, mint a zene, a népművészet, a festészet, az építészet, az irodalom, pedig már meg sem merem említeni.)

Pedig a történelem nem csak, és nem elsősorban a büszkeségtudat táplálására szolgál (...amihez egyébként hozzájárulhatnának az építészeti és irodalmi remekek is, hiába nem ölnek senkit), hanem a tanításra, az életben való könnyebb eligazodásra. Historia est magistra vitae.

De ez elmondható a társadalom 98%-ára ugyanúgy: ha az emberek jobban ismernék a történelmet, tanulnának belőle, minden mai eseményre találnának benne párhuzamot más korokból, és segítene dönteni; vagy ahol ínséges idő van, erőt ad a kitartáshoz, reményt. Mert ha valamit megtanít a magyar történelem, az a szabadság szeretete, és minden sorscsapás után talpraállás, főnixként erősebbnek újjászületve.

A tatárjárás egy év alatt kiirtotta a magyarság felét. Férfiakat, nőket, gyerekeket. De túléltük, és Károly és Lajos alatt az európai kontinens egyik legerősebb hatalma lettünk, nagyobbak, mint valaha.

Mohácsnál elhullt a magyar sereg szinte egésze, 10-ből 9 katona, a király, az érsek, a püspökök és ispánok, szinte az egész országgyűlés, és keletről az osztrákok, délről a törökök kebelezték be hazánkat. De talpra álltunk, és nem sokkal később Rákóczi közel egy évtizedig vívott nyílt háborút az Osztrák Császársággal, szinte az egész országot irányítása alatt tartva.

Az, amit a törökök után még megmaradt, az osztrák megszállók által pusztult el, tiltották a nyelvünket, nyomorba és szegénységbe adóztatták a magyarságot, az 1820-as évekre mégis épült, szépült az ország, egészen '48-ig, amikor pedig újabb háború robbant ki, amit csak az orosz cár behívásával tudtak elfojtani.

Ismét letargia és gyász. De jött a dualizmus, amikor Európa egyik legdinamikusabban fejlődő országa lettünk, ezerszámra épültek a vasútvonalak, Magyarországon volt a világ második legnagyobb malomipari központja (csak az USA-ban volt nagyobb), elsők között épült ki nálunk az elektromos világítás, és a villamosok pályái, a GDP az egekbe szállt, etc.

Aztán Trianon. De jött a Horthy-korszak, és az újjáépülés, a revíziók, a Kárpát-medence legmeghatározóbb katonai és politikai hatalmává válás, a haderőfejlesztés, melynek köszönhetően sokszor minimális német segítséggel tartottuk fel a világ legnagyobb hadseregét (hadászatilag a leghasznosabb szövetségese a Német Birodalomnak Magyarország volt.)

Aztán 1945. De jött '56, és a szabadság lángja újra felszállt. Aztán leverés és megtorlás. De jött '89.

De túl kevés itt a hely és az idő, hogy itt bárki felzárkózzon.

Nincs az embereknek türelmük olvasni. Nem céljuk a minél nagyobb (és minél szélesebb témakörökre kiterjedő), több forrást és szemszöget bevonó, lexikai tudás megszerzése.

Csak annyit mondok:

Aki nem ismeri a múltat, az nem érti a jelent, és így nem tudja formálni a jövőt.

Nem az számít, hogy benned van sváb, osztrák stb. vér.

Most megkérdezném. Te minek érzed magad? Svábnak? vagy Franciának? Vagy inkább Magyarnak? :)

"Sokszor olyan embereket látok varkoccsal, Nagy-Magyarország pólóban, akinek egyértelműen szláv arcberendezése, koponyája van, és pl. ő maga utálja a szlovákokat, akik közül 100-150 évvel ezelőtt még az ő felmenői is kikerültek."

Ilyeneket én is látok, de nem zavar, ha magyarok akarnak lenni legyenek. Mi egy befogadó nép vagyunk.

"Én visszavezettem a családfámat, sváb, osztrák, bajor, francia, lengyel, morva népek leszármazottja vagyok, magyar vér kisebb hányadban van bennem."

Én is visszavezettem egészen a tatárjárásig és én meg jellemzően magyar vagyok, mégsem hordok nagymagyarországos pólót.

"A jobbik kivégezne minden zsidót, meg cigányt , vagy legalábbis kirúgdalná őket acélbetétessel."

Neked sem itt kéne.