Volna értelme levédetni a magyar konyhát?

Amiben biztos vagyok az a főzelék, tudomásom szerint nincs jelen semelyik más konyhában sem, bár valamilyen változata van Kinában, de az olyan régen jelen van már, mint, amilyen rég nálunk regisztrálták és a kutatások szerint nem lehetet köze a két étel kialakulásának egymáshoz, meg van valamilyen levesünk, azt talán, valamilyen savanyú leves, ami nincs más konyhában jelen.

Az összes többi ételünk, még a pörkölt is, megtalálható más konyhákban, a mienkével meglehetősen hasonló eredettörténettel.

Főzelék. Még szava sincs rá a németnek vagy az angolnak. Mert az amit mi fordítunk, az náluk teljesen mást jelent, mint a mi főzelékünk.

Na most az megvan, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér? Meg amikor a nagyapád/dédapád a görögdinnyéhez is kenyeret evett?

A magyar évszázados élménye az éhezés. Az élet egyik fontos célja, csak az éhezést elkerülni. Miért ettünk mindenhez kenyeret? Mert a kenyér a gyomornedvekkel keveredve megdagad és eltelíti a gyomrot, elfedi az éhségérzetet. És az éhségérzet elfedése az éhes ember számára mindennél többet ér. Mi az, hogy főzelék? Pirított liszttel földúsítani a főtt zöldséget. Miért kellett lisztet belevonni? Mert liszt volt, zöldség kevésbé. A liszt ugyanúgy eltömte a hasat, mint a kenyér. Akinek telt ződsége bőven, az nem rántásozott.

Világhírű magyar kulinária! Én még emlékszem, amikor nagyapámmal kitoltuk a biciklijét a kukoricásba (lehettem vagy 5 éves) hogy kapáljon. Én meg azért voltam lerakva a Hajdúságban, hogy "nyaraljak". Délben 40 fokban eljött az ebédidő. Fa árnyékában nagyapám elkészítette az ebédet. Kis száraz gallyakból tüzet rakott. Kenyeret szelt, hagymát vágott és nyársra fehér zsírszalonnát húzott. A hagymás kenyeret megszórta pirospaprikával. És a tűz melletti immár 50 fokban világhírű ebédet rittyentettünk szalonnasütés címén. Más ám szalonnát sütni a cserkésztáborban kalandként, mint a mindennapi életbenmaradásért, mert az volt, más nem. Nem akarom azt mondani, hogy akkor ott rosszul éreztem magam, hiszen életem legboldogabb éveit éltem.

De a magyar konyha világhírű jellegéről filózni tőről metszett provincializmus. És ez azért baj, mert ha világhírű, ha nem, mi ettől nem vagyunk se kevesebbek, se többek.Itt vagyunk, ezek vagyunk, ezt kell szeretni. Aki meg nem szereti, az elmegy a p*csába