Támogatnád itthon a fegyvertartást?
22: akkor tiltsuk be a késeket is, mert hátha néhány hülyegyerek azt gondolja, hogy neki késre van szüksége és megkéselnek embereket az utcán.
Ugyanezen alapon pedig a melegházasságot is tiltsuk, hiszen számtalan embernek sérül az élhető környezethez való joga. Gondolom ez ellen már menne a hiszti, hogy de az (szerinted) senkinek nem árt.
Támogatnám fegyvervizsgával és erkölcsi bizonyítvánnyal.
A szerelt lőszeres gumilövedékes pisztolyokra pedig ugyanúgy adnék viselésit, mint ahogy most gázpisztolyra lehet kapni.
Igaz ugyan, hogy a bűnözők könnyebben jutnának éles fegyverhez, de a tisztességes embereknek egyenlőek lennének az esélyeik.
A bűnözők sose tudhatnák mikor hol találják szembe magukat éles fegyverrel. Sajnos most biztosak lehetnek benne, hogy sehol. Hacsak nincs ott éppen egy rendőr.
A gázpisztollyal, gumilövedékessel az a baj, hogy túl közel kell engedni magunkhoz a támadót, és a gázból könnyen kaphatunk mi is és szeretteink is. Valamint nincs olyan elrettentő ereje, mint a halálos fegyvereknek. Mert a bűnözök tudják, hogy ha fegyverrel találkoznak, az 99,9% hogy nem éles.
Kérdező, te komolyan elhiszed, hogy ma minden bűnözőnek van éles lőfegyvere? Vagy akkor szűkítsük le a kört az erőszakos bűnözőkre. Komolyan elhiszed, hogy mindenkinek van lőfegyvere? Amúgy ez melyik külföldi országban működik jól és ott miért is működik jól?
"22: akkor tiltsuk be a késeket is, mert hátha néhány hülyegyerek azt gondolja, hogy neki késre van szüksége és megkéselnek embereket az utcán."
De ha valakinél kés van akkor azért el tudsz előle futni, de ha jól céloz lőfegyverrel, akkor hiába futsz úgyis hátba tud lőni. Jó hogy nem azt mondod, hogy puszta kézzel is meg lehet ölni valakit az utcán, akkor miért ne lehetne valakinél rögtön kézi gránát, ha puszta kézzel is lehet gyilkolni? xDD
Az éles fegyvertartásnak lennének pozitívumai is, de sok negatívuma is és egy normális országban nem kell fegyver az átlagembereknek.
Viszont azt eddig sem bizonyítottad be, hogy melyik országban működik jól és azt se, hogy mindenki hozzájuk aki akar és a tiltás nem csökkenti a használtatát. BIZONYÍTSD BE EZEKET!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!