Az apának is kelljen meghallgatnia a szívhangot? (Ha viszont nem megy el az eseményre, akkor elmarad az abortusz.)
Úgy gondolom, jogos a feministák felvetése, hogy kelljen meghallgatnia az apának is a szívhangot.
Ha azonban az apa nem megy el, akkor értelemszerűen nem végezhető el az abortusz, hiszen mindkét szülőnek traumatizálódnia kell a hang által (már ha van lekiismeretük).
9: a férfi hogyan hátrálhat ki következmények nélkül?
Ha a nő úgy dönt, megtartja a zabigyereket, neki nincs beleszólása: perkálnia kell.
Ha viszont a nő elveteti a gyerekét, nem dönthet úgy, hogy ő szeretné a nő helyett nevelni.
Tehát miről is beszélsz, hogy következmények nélkül kihátrálhat egy férfi? 100%-ban a nő dönt jelenleg mindenről.
7: a szégyen az, hogy te az önrendelkezés nevében gyilkolni akarsz.
A testedhez jogod van, de nem a másik ember testéhez - így tehát a magzatot szépen békén hagyod.
#11 leléphet. Nem fizet. Gyakorlatilag semmi következménye nincsen.
“ Ha viszont a nő elveteti a gyerekét, nem dönthet úgy, hogy ő szeretné a nő helyett nevelni.”
Rendben, akkor kapja meg egy petri csészében az embriót, és mehet az apuka isten hírével.
12-13!
Komolyan elvárnátok felnőtt emberektől hogy ne éljenek nemi életet? Lennétek ilyen emberrel párkapcsolatban? Idióták.
#15 Vannak ám normális kapcsolatok is Te szerencsétlen.
Sőt, családok is, ahol a párok egy életen át megbirkóznak ezekkel a kérdésekkel.
16.
Az különbözteti meg az embert az állattól hogy tud gondolkodni. Te nem tudsz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!