Ha az abortuszról kizárólag a nő dönthet, akkor a tartásdíjról kizárólag a férfi dönthessen?
A nő egy személyben dönthet úgy, hogy "kiszáll" a gyerekprojektből, ellenben az apa nem dönthet így, őt a bíróság kényszeríti, hogy tartásdíjat fizessen egy olyan gyerek után, akit adott esetben el akart volna vetetni - amit azonban a nő döntése miatt nem tehet.
Az apának tehát 0%-os döntési joga van, míg a nő 100%-ig dönthet a kérdésben.
#245 Ennyire nehéz felfogni, hogy nem vagy köteles gumi nélkül szexelni akkor sem, ha a férfi úgy akarja?
#246 Igen, az állam. Egy fokkal jobb, mint születés előtt meghalni, és szívesebben adózok az állami gondozottak javára, mint hogy egy feministát eltartsak. Mert valljuk be, nektek csak erre kellenek a férfiak.
"Ennyire nehéz felfogni, hogy nem vagy köteles gumi nélkül szexelni akkor sem, ha a férfi úgy akarja?"
És azt, hogy a férfi ha nem akar gyereket, húzzon gumit?
Mert feltehetően olyan férfiról beszélünk, akit vissza kell utasítani, aki nem akar gyereket, de gumi nélkül ba$zni, na azt szeretne.
Tegyük fel, én visszautasítom.
Tegyük fel, hogy a #252 is visszautasítja.
Emberünk még mindig nem akar gyereket, de a gumi nélküli ba$zás utáni vágy az egyre csak hajtja és hajtja, míg előbb-utóbb megtalálja azt, akivel megvalósítja.
De kérdés, miért?
A háta közepére se akar gyereket, akkor miért kell rulettezni?
#251 A kikapart sejtcsomó az nem ember, sokkal szarabb ÉLNI, GONDOLKODNI, SZENVEDNI az állami gondozásban.
Ha nem lenne abortusz, akkor csőstől mennének oda a gyerekek.
Milyen feministát tartasz te el, te szerencsétlen hülye??A 20 000Ft-os gyerektartásból?Mikor alsóhangon kell havi 100 000Ft egy gyerek ellátására, és akkor a kaján meg a lakhatáson kívül nagyon mást se kapott.
#254 Nem is létezik ilyen.Mert az fogamzásgátlót szed.
De elmondom neked, hogy mi lenne, ha bevezetnék ezt a b.ziságot, hogy nem kell gyerektartást fizetni, ha lemondasz születése előtt a gyerekről.
Nem lenne nő aki kefélne veletek, csak ha elvettétek feleségül, esetleg házasságban éltek már 2-3 éve.Mondtam már, vissza a régi erkölcsökhöz.Tudom, tudom, akkor k.rvázni járnál.A k.rva is megválogathatja kivel fekszik össze, és bizony gumit húzat a kuncsaftokkal.Sakk matt!
#252: "Születés előtt meghalni… elég paradoxon…."
Elég gusztustalan és cinikus hozzászólás volt.
#258 Figyelj, már nagyanyáink korában sem lehetett egy férfit megfogni egy gyerekkel.
Egy nő nem tudja magát teherbe ejtetni, csak ha a férfi nem húz gumit.Attól, hogy esetleg történik ilyen mondjuk 1000 évente egyszer, az nagyon sajnálatos.De emiatt nem lehet ki.szni az összes normális emberrel.A férfi szabadon elhagyhatja a nőt, nem tud a nő a férfin élősködni.Amit gyerektartásnak megítélnek, az a gyerek eltartásának költségeinek a felét sem fedezi, nem hogy a nő élősködni tudjon.Ráadásul nem is nagyon van következménye, ha az apa nem fizet, ez is tény.Ezt meg megint a normális nők szívják meg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!