Milyen sztoritok, emléketek van a szovjet megszállásról?

Osztálykiránduláson voltunk a Bakonyban. Zoli bácsi az osztályfőnökünk és az osztály fiúk-lányok vegyesen 37-en. A második nap illetve este ültünk a tábortűznél (jó hangulat, énekeltünk, beszélgettünk, szalonna sütés, stb...) amikor megrohamozták a tábort az oroszok...

Fejvesztve menekült mindenki, Zoli bácsit egyből leterítették, a lányokra rávetetették magukat, minket fiúkat ütöttek-vertek. Alig pislákolt valami fény elszórva amúgy teljes sötétség volt. Ordítás, sírás, jajveszékelés.

Nekem az egyik lány már tetszett ötödiktől és gondoltam itt a soha vissza nem térő alkalom..

A kavarodásban mögé osontam és egy mackó felsőt terítettem rá, hogy ne tudja ki vagyok. Ő toporzékolt a földön én meg rajta a mackófelsővel amit az egyik kezemmel tartottam. A másikkal próbáltam a nadrágját lecibálni de alatta is volt valami vékonyabb nadrág. Azt is nagy nehezen combig lerángattam de a bugyiját már csak oldalra próbáltam húzni mert egyrészt óriási volt a ricsaj, rohanás, jajveszékelés, ő is rázta magát, az egyik kezem meg kellett a mackófelsőt fogni. Nagy nehezen sikerült a bugyiját félre cibálni...akkor kezdtem a saját nadrágomat lerángatni valamennyire meg az alsógatyát. A zipzár elszakadt, tiszta sár volt minden. Nehezen nagyon de ez is sikerült...

Akkor kezdtem volna az érdemi dolgokat dehát a körülmények ugye...

Nem sikerült semmi. Próbáltam "nyomkodni" de nem találtam el semmit...nekem se lett jó, csak kinlódtam, vagy egy negyedóra után még annyit sikerült elérnem hogy a pulcsin keresztül legalább megfogdostam a melleit...de az is elég szerencsétlenül mert a cicije is elég kicsike volt meg ugye ha a másik közben toporzékol nem nagy élmény az egész...

Feladtam. Belöktem az árokba, hogy ne tudja ki az aki molesztálta és letolt gatyával szökdécseltem az egyik bokor mögé ahol végre nem zavart senki és ahogy addig is mindig önmagamnak okoztam örömet...

Néhány erőteljes mozdulat (marokra fogtam) és pillanatokon belül kiszakadt belőlem minden...

Ezután próbáltam magam rendbehozni de meglepett egy orosz ahogy futtában rohant át a bokron. Meglepődhetett, hogy ott állok letolt gatyával, nadrággal, összeragacsozva minden...

Olyat húzott rám a puskatussal, hogy csak elvágódtam és arra eszméltem, hogy reggel térek magamhoz a sárban hanyatt fekve!

Az oroszok közben eltüntek...

Magamhoz tértem, a tábor szétverve, Zoli bácsi vérbefagyva, több srác szintén, a lányok is akkor kezdtek magukhoz térni. Ki teljesen csupaszon ki egy-egy ruhadarabbal "ellátva"...

Az én "csajom" is tápászkodott és még nekem mesélte, hogy egy orosz próbált vele disznólkodni. Miközben én voltam...szégyelltem magam de nem vallottam be. Egyébként ez a rossz "élmény" sokáig el is kisért mert évekig nem is tudtam a lányokhoz közeledni úgy...

Próbáltam vigasztalni de hát teljesen ki volt ő is.

Aztán akik életben maradtunk próbáltuk magunkat rendbehozni, én is az összeizélt alsógatyámat beledobtam a patakba. Anélkül voltam tovább mert váltógatyám nem volt. Visszahúztam a sáros farmeromat alsógatya nélkül. A "csajom" is visszacibálta magára a bugyiját (illetve azt csak helyrecibálta hiszen nem volt lehúzva) a nadrágját, a melltartója elszakadt. Láttam a melleit ahogy öltözködött. Nem tévedtem az este amikor "tapogattam" mert tényleg elég kicsi volt de hát a semmitől az is több lett volna...

A többiek is öltözködtek. Maradtunk 14-en. 23-an elestek meg Zoli bácsi az osztályfőnök.

Valahogy kibotorkáltunk egy állomásra és a bakternak szóltunk, hogy mi történt. Ő értesített a felettes szerveket és így kerültünk haza. Természetesen az ügy el lett tussolva. Az oroszoknak semmi bajuk nem lett. Öt lány kimaradt a következő évtől mert állapotosak lettek. Őket nyilván alaposan "elkenték" az oroszok. Az én "csajom" meg mindig azt hitte, hogy vele is próbálkoztak de ő nem esett teherbe. Nem is eshetett hiszen nem is tudtam vele semmit se kezdeni. (lásd fentebb). Bamba voltam és tapasztalatlan hatökör. Ő mindenesetre örült neki, hogy megúszta. Nyolcadik után még egyszer találkoztunk, pár évre rá és akkor beszéltünk arról az "ostromról" de az oroszokat nem is említettük (nem lehetett róluk beszélni és ezért le is szoktunk arról, h őket emlegessük) csak az "élményét". Sajnálkoztam, vigasztaltam miközben szégyeltem magam hiszen én voltam aki "macerálta". De nem vallottam be csak szégyelltem magam. Aztán nem találkoztunk többé. Utólag okos az ember és rájön, hogy ezt is azt is máshogy kellett volna csinálni. Nem fiúzott, nem pasizott, én is elég bátortalan voltam és be kelett volna vallanom bocsánatot kérni és...EGYÜTT könyebb mindig! Együtt folytatni az életet, menni tovább az úton.c De hát elrontottam. Persze lehet, h nem bocsátott volna meg. Fel nem jelentett volna hiszen ugyan mit...? De lehet, hogy nem bocsátott volna meg. Mindegy már. Jó volt "kibeszélni" a titkot. Olyan ez mint a Kiskegyedben ahol a levélírók beírna megszabadulva a titkaiktól. A nejem se tudja ezeket. Nem is fogja hisz nem "gyakorizik". Mindegy már. Az oroszok is hazamentek régen.

Hetvenkettes!!!

Ott szúrtad el, hogy amikor másnap reggel öltözködtetek akkor kellett volna bevallanod mindent becsületesen és abban a felkavaró helyzetben biztos, hogy bocsánatot nyertél volna!!!

"és a bakternak szóltunk,..."

Indul a bakterház-Koltai Róbert :DDD Bendegúz hol volt?