Igaz az hogy Márki-Zay Péter eltörölné a fizetős oktatást?
29-es, ha 12 év alatt egyáltalán nem lett volna emelés, akkor nyilvánvalóan nem most sztrájkolnának a tanárok, hanem már jóval hamarabb. Tehát az az állításod, hogy 12 év erre nem volt elég, nem állja meg a helyét. Nézz utána, hogy az Orbán-kormány korábban a rendszerváltás utáni legnagyobb pedagógus-béremelési programot hajtotta végre. Segítségképpen:
Az tény, hogy azóta már elavult az akkori béremelés, és már ideje lett volna újra emelni a tanárok bérét, ezt a fidesz is elismeri, ezért ígértek átfogóbb béremelést a választások utánra. Közbejött ugye a pandémia, amikor sokkal fontosabbá vált az orvosok bérének rendezése, ilyen hatalmas mértékű emelésre egyetlen kormány sem vállalkozott korábban.
" közben kiszórtak egy rakás pénzt különböző rétegeknek hitelből (nyugdíjasok, 25 év alattiak, családosok), mert fosnak, hogy a következő 4 évben csak ellenzékből tudnak náculni, de a tanárokra ilyenkor sem gondoltak."
Ez is egy kicsit ellentmondásos, mivel a családos tanároknak szintén jár az adóvisszatérítés, tehát nem lehet azt mondani, hogy a tanárokat hagyták ki, mivel a pénzosztás éppen nem foglalkozásra irányult.
Szerinted nem éri meg hinni a Fidesz ígéreteinek, én meg pont az ellenkezőjét tapasztaltam, én a baloldal ígéreteinek nem tudok hinni. Nekem óriási könnyebbség volt annak idején, hogy a Bokros-csomagnak köszönhető tandíjat a Fidesz-kormány az ígéretéhez híven megválasztása után az első lépések között törölte el, így tudtam tandíjmentesen elvégezni az egyetemet.
Szerintem az emberek többségét nem lehet szólamokkal megvezetni, hanem annak alapján fog szavazni, amit tapasztal.
"Az tény, hogy azóta már elavult az akkori béremelés, és már ideje lett volna újra emelni a tanárok bérét, ezt a fidesz is elismeri, ezért ígértek átfogóbb béremelést a választások utánra."
Igen, pontosan erről beszéltem, hogy a választások utánra ígérik, miközben érdekes módon mindenféle hangulatjavító intézkedésre van pénz.
"Ez is egy kicsit ellentmondásos, mivel a családos tanároknak szintén jár az adóvisszatérítés"
Nem szégyelled, hogy mennyire cinikus vagy?
"Szerinted nem éri meg hinni a Fidesz ígéreteinek, én meg pont az ellenkezőjét tapasztaltam"
Vedd már elő a Fidesz 2010-es választásra írt programját (akkor még volt nekik olyanjuk), és nézd meg, hogy mennyit valósítottak meg abból. Meg fogsz lepődni.
"Szerintem az emberek többségét nem lehet szólamokkal megvezetni, hanem annak alapján fog szavazni, amit tapasztal."
Bárcsak így lenne, akkor teljesen biztos lennék benne, hogy jövő vasárnap kukázva lenne a fasiszta állampárt. De ha az embereket nem lehet szólamokkal megvezetni, akkor mi szükség van az "előre megyünk, nem hátra", meg a többi, agyhalott szintre lebutított kampányra? Mégsem érzik az emberek, hogy olyan jól élnek, ha ennyire emlékeztetni kell őket rá?
#33: Most is ugyanúgy van tandíj, mint Gyurcsány alatt, és a jól tanulók ugyanúgy mentesülhetnek alóla, mint Gyurcsány alatt. A különbség csak az, hogy akinek tandíjat kell fizetnie, annak jóval többet kell, mint Gyurcsány alatt.
Egyébként ezt megbeszélhetnéd a 30-assal, aki szerint 2003-ban is volt tandíj.
"Bárcsak így lenne, akkor teljesen biztos lennék benne, hogy jövő vasárnap kukázva lenne a fasiszta állampárt."
Biztos szeretitek ezt a fasiszta szót, pedig nem a Fideszben vannak karlendítősök, hanem éppen azok között, akikre szavazni készülsz.
A baloldalra mindig csak a megszorítások voltak jellemzőek minden téren. Kár, hogy azt nem lehet csinálni, hogy a megszorításaik csak azokra vonatkozzanak, akik rájuk szavaztak. Én remélem, hogy nem kerülnek újra a hatalom közelébe, mert a kormányzáshoz nem értenek, saját bevallásuk szerint is hazudnak "reggel, éjjel meg este", és a szerencsétlenkedéseik árát velünk fizettetik meg. Érdekes módon soha nem futotta nekik arra, hogy pénzesőt zúdítsanak az emberekre választások előtt.
#35: "Kár, hogy azt nem lehet csinálni, hogy a megszorításaik csak azokra vonatkozzanak, akik rájuk szavaztak"
Én is nagyon örülnék neki, ha csak a fideszes bolttulajdonosoknak kellene hatósági áron árulni az alapvető élelmiszereket, ha csak a fideszeseknek lenne 370 forint egy euró, és csak a fideszeseknek lenne 27%.
"Érdekes módon soha nem futotta nekik arra, hogy pénzesőt zúdítsanak az emberekre választások előtt."
2006-ban Gyurcsány pont ugyanezzel a módszerrel nyert választást, amivel most a Fidesz szeretne, rövid az emlékezeted. Abból lett ugye az őszödi beszéd. Viktornál ugye ilyen nem lesz, mert ő soha nem ismerné be, ha hibázott, tévedett, vagy hazudott, de a hatása az országra nézve ettől még ugyanúgy rossz lesz.
"Én is nagyon örülnék neki, ha csak a fideszes bolttulajdonosoknak kellene hatósági áron árulni az alapvető élelmiszereket"
Oké, de akkor te nem fideszes szavazóként csak nem hatósági áron vehetnéd (érdekes, hogy pont olyan példát hozol, ami jó az embereknek)
" ha csak a fideszeseknek lenne 370 forint egy euró"
Ennél már több, és nyilvánvalóan az oroszellenes szankcióknak köszönhetően.
"és csak a fideszeseknek lenne 27%"
Nem mintha a 25% olyan eget rengetően jobb lett volna. Amúgy vicces volt, ahogy a baloldal felhördült a hatósági áras élelmiszereken, és MZP-vel az élen az mondták, hogy ez nem megoldás, ők hoznák a tuti intézkedést, mert ők levinnék az áfát 5%-ra. Annyi volt a szépséghibája a dolognak, hogy egy pár élelmiszer áfáját ezek közül már korábban levitte a Fidesz, és nyilvánvalóan az nem oldotta meg a helyzetet, mert most mégis hatósági ár bevezetésére volt szükség, hogy ne emelkedjen az ára az egekbe. Szóval MZP megoldása az lett volna, hogy leviszi az 5%-os áfát 5%-ra, és ettől várja a csodát :)
A hatósági ár nem megoldás semmire. Főleg úgy nem, ha az állam nem kárpótolja a kereskedőket. De gondoltam, hogy neked fideszesként tetszenek ezek a kommunista intézkedések.
Az 5%-os áfa alapvető élelmiszerekre egyébként jó irány, de vannak még alapvetőnek mondható élelmiszerek, amiknek nem 5%-os az áfája.
Olyan ígérete tényleg van az ellenzéki összefogásnak, hogy az első diploma mindenkinek ingyenes lesz. A programjukban tényleg benne van: "Garantáljuk az első diploma megszerzésének ingyenességét, a finanszírozást a fenntartók, az intézmények és az állam közötti szerződéseken alapuló, stabil rendszer biztosítja."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!