Milyen volt az élet Gyurcsány idejében?
Sajnos én gyerek voltam akkor és még nem fogtam fel sok mindent a világból. Viszont csak azt látom szinte hogy szidják Gyurcsányt hogy milyen rossz volt az élet akkor. Ha ez így van akkor ezt megmagyaráznátok?
Magyarország egy főre jutó GDP 2008-ban: 15700$
Magyarország egy főre jutó GDP
2017-ben: 14600$
Igen, tudom hogy 2021-ben már 19000$ az egy főre jutó gdp de mègis hogy lehet hogy a gazdasági fellendülés alatt miközben már 7 éve a fidesz kormányzott gyengébb volt a teljesítményünk mint 2008-ban?
Miért lenne hazugság?
Mert a híd alatt éltetek vagy mi?
Igen, akkor még nem volt bérkommentelő szakma a fidesznél, ez igaz.
De legalább voltak nomrális munkahelyek :)
Ennyire azért nem volt szar. Gyurcsány azzal háborított fel, hogy igazábol ő hozta be a közmunkát, ő terjesztette el ezt a förtelmet és most már úgy tűnik, ki sem lehet írtani.
Meg be akarta vezetni a vizitdíjat, ez azért felháborito, mert akkor is fizettünk épp elég tb-t.
Erre a két dologra emlékszem,a süket igérgetés persze neki is simán ment.
Viszont emlékszem arra is, hogy ő adományozott is. Orbán adományozott bárki rászorulóknak valaha is? Én egyetlen esetről sem tudok.
2008ban beutott a gazdasagi vilagvalsag, elotte mar a Medgyesi kormany eladositotta az orszagot a tulzott joleti intezkedeseikkel, es Gyurcsany az oszodi beszeden a parttagoknak tartott beszeden bevallotta h szarul kormanyoztak es becsaptak a nepet, aztan erre tuntetesek lettek ahol a rendori tulkapasok voltak egy embernek kilottek a szemet aki kesobb ongyilkos is lett. Gyurcsanynak korrupcios ugyei is voltak. A minimum h ki kellett volna szallnia a politikabol, de bortonbe kellett volna juttatni, ezt meg is igerte a fidesz.
Erre jott a fulkeforradalom. De Gyurcsany azota se lett elszamoltatva, a fidesz alkotmanyoho tobbseget szerzett atalakitotta a valasztasi rendszert bebetonozta a hatalmat media folenyt alakitott ki a tvben es az ujsagokban. Ezzela hatter orszaggal, es az unios penzekkel, valamint 10 ev vilaggzadasagi konjukturaval, viszonylagos fejlodes mellett kieepitette a NERt amiben korlatok nelkul osztottak maguknak az osszeseus palyazatot alakitottak a torvenyekeg maguknak. Es persze Gyurcsanyt megtartottak fo ellensegnek hiszen o a biztositekuk h mindig legyen 2 millio ember akinek lehet mutogatni h ez meg nallunk is rosszabb.
Akiben az a kerdes h ki a rosszabb Orban vagy Gyurcsany annak ezeket az adatokat tudom felmutatni:
Gyurcsany vagyona kb. 1.5 milliard forint
Meszaros Lorinc vagyona 600 milliard forint
2010 eur/huf 280
2021 eur/huf 355
10 ev alatt a magyar lakasarindex 2.5 szorozodott
Korrupcioban akkor szlovakia, lengyel orszag volt versenytarsunk.
Most bulgariaval csont utolsok vagyunk az eun belul.
Akkor voltak miniszterelnoki vitak azota nincsenek.
Akkor a kozteveben nem evi 5perc lejaratast kaptak az ellenzeki politikusok hanem mindenki szerepelt, most egy propaganda tv lett a fidesznek.
Akkor az eun belul a neppartban voltunk most kirugtak es a szovetsegeseink oroszorszag es kina.
Az oktatas egeszsegugy akkor is rossz szinvonala megtovabb romlott.
Amugy nem Gyurcsanyt kell vissza hozni hanem elovalasztason a dkt kiszoritani, es minnel tobb tisztesseges jeloltel levaltani a fideszt es a partallami rendszeret.
"Ja igen, akkor még időben bejutottunk az orvoshoz."
Tényleg kíváncsi lennék hogyan a TVK egyenlő teljesítmény volumen korlát idején és a kórház bezárások idejében.
"Nem kellett évente többszázezret kifizetnünk az autónk futóművére, a hulladék utak miatt."
Akkor kezdődött az utak minőségének leépülése de mindegy.
"Nagyszülőknek volt 13. havi nyugdíjja is."
Amit szépen el is vettek az elvtársak az idősektől.
Ez az igazság.Nem kérünk többet Gyurcsányból!
Akkor húztak el mellettünk GDP/fő-ben a csehek és a szlovákok. A románok is beértek minket.
Elszórták a közpénzt.
A pályázati pénzből meg nem csak a jussukat nyúlták le de a bedolgozó vállalkozók pénzét is!
A 4-es metró pályázati pénzéből meg vissza kellett fizetni 176 milliárdot amit méltóztattak ellopni.
A költségvetési adatok elcsalásával, és hazugságokkal nyertek választást. Az ellenük tüntetőket félholtra verették.
Döntsd el jó volt e?
Diák voltam. Alig volt pénzünk a szüleimmel. Hó végén már számolgatni kellett. 1-1 nem várt költség miatt idegeskedés.
Nagyon sok depressziós ember volt az ismerőseim, rokonaim között. Olyanok, akik most azért helyén vannak a dolgaiknak. Nehéz volt.
Az középiskolában(!) meg meghurcoltak azért, mert voltam tüntetni.
Havi 85ezer forintot kerestem közalkalmazottként, tudományos fokozattal.
Ebből aztán volt minden! Kaja, pia, nők!
JA NEM!!! Csak kaja!
Medgyesiék meg a jóléti kormányzás??! Ezen felnyerítettem.
Öhmmm..hány évezreddel ezelőtt is volt Magyarországon jóléti kormányzás? Ja, hogy olyan itt nem is volt soha...
Azt a maréknyi élősködőt, akik minden korban voltak és ott lebzseltek a húsosfazék körül, azokat ne számítsuk bele. Valójában csak a vagyonuk és kapzsiságuk jelentős, de attól, hogy léteznek, még maga az ország nem jóléti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!