Miért hiszik hogy a kormany felelős a forint gyengülés miatt?
“Nem válaszoltál meg semmit csak zagyválsz.”
Nem is vagy kíváncsi arra amit mondok, csak arra amit hallani akarsz. Mert amit mondok tönkreteszi a lelki világodat.
“Tehát a posztkommunista állam hibája volt, hogy Navracsics azt mondta, amit mondott?! Netán a "poszkommunista állam" pisztolyt szegezett Navracsics fejéhez, és úgy kényszerítette, hogy ezt mondja?!”
Így is értelmezhetjük lényegében. Ha nm csinálják azt amit nem szolt volna be.
“Konkrétan milyen intézkedések vannak a spekuláció ellen?!”
Abba a cikbe bele van írva minden amit BELINKELTEM.
“Ezt mivel bizonyítod? Pénz miatt tutifix senki nem "támad"? Miért is nem teszik?”
Mert egy ilyen kis ország megtámadásával nem keresnek sokat.
“Tehát a forintárfolyam alakulásáért a jelenlegi kormány nem felelős, csak a régi, most már nincs is pénzügyminisztérium, ugye? Mit csinálnak?! Miért nem felelősek?!”
Te nygodtan vedd úgy ahogy akarod. De nem a pénzügyminisztérium felelős ezért sem a gazdaság.
“Melyik kormány vezette be a devizahitelt?!”
Orbnék, mondtam.
Egyre viccesebb vagy, bár szomorú is, hogy ilyen hülye vagy, és ennyire komolyan veszed magad. És belátom nem helyes kinevetni a hülyéket, de hát nem bírom megállni! :D
"Nem is vagy kíváncsi arra amit mondok, csak arra amit hallani akarsz. Mert amit mondok tönkreteszi a lelki világodat."
Dehogy nem vagyok kíváncsi. Csak éppen ha az nem igaz, akkor megírom, hogy nem igaz. Ha érvelési hibád van, akkor rávilágítok arra... Eddig még nem tudtál logikusan érvelni, csak belevágtál egyik témából a másikba, csak azért, mert bizony te nem vagy képes elfogadni, hogy valami nem úgy van, ahogy képzeled.
Na de megválaszolom helyetted a kérdéseket, mert látom, neked nem megy.
Navracsics azért mondta, amit mondott, mert ezzel akarta szítani az elégedetlenséget.
Azért vették le a Fidesz oldaláról, mert nem akarják, hogy a saját prominens politikusaik szavait fordítsák ellenük, de hát az internet nem felejt, mégha a Fidesz olykor "a múltat végképp eltörölni" szándékoznak, akkor sem. :D
Belinkelted...
" [link]
Hát bele is olvastam, csak mert kíváncsi voltam, hogy mivel mossák a hülye agyacskádat, és már látom. De ettől még nem lesz igaza.
Azt pl. nagyon kihagyta az egész sztoriból, hogy ez csak az állambácsinak és a vállalkozásoknak jó, de a magyar embereknek nem jó, akik a legolcsóbb terméket kívánják megvenni. Kevesebb narancsot lehet venni ugyanannyiért, most mint régen, és ezt a minimálbéremelés sem kompenzálja, sőt a minimálnyugdíjat a Fidesz egyszer sem emelte 2010 óta, 28500 Ft. Ezzel is egyetértesz?! Csakúgy, mint a 2 % áfaemeléssel? Ja, és hát így legalább a magyar államkötvényekért is keveset fizetnek, vagyis a magyar emberek megtakarításán is nyerészkednek, csak hát ez milyen már leírni, ennek az "igazmondó embernek", ugye?!
"“Ezt mivel bizonyítod? Pénz miatt tutifix senki nem "támad"? Miért is nem teszik?”
Mert egy ilyen kis ország megtámadásával nem keresnek sokat."
Ez nagyon vicces! szerinted mi a "támadás"?! Elképzelni sem tudod, csak beszélsz össze-vissza. A spekulánsok azt szokták csinálni, hogy amikor gyenge valaminek az árfolyama, akkor vásárolnak belőle, és amikor a többihez képest megnő az ára, akkor eladják, és az akkori gyengéből vásárolnak. Vagy esetünkben felvásárolják alacsony áron forintért, amit érdemes. Nem számít az, hogy mekkora az ország, sőt, ha már így nézzük, annál jobb, mert annál jobban ingadoznak az árak. De nem kell ehhez ellenségnek lenni, harcra gondolni, egyszerűen csak ki kell várni a dolgokat. A Fideszesek ezt bennfentesként nagyon jól tudják Tiborczot pl. sose féltem, és Mészárost sem. Gazdagodnak ők most is.
"Te nygodtan vedd úgy ahogy akarod. De nem a pénzügyminisztérium felelős ezért sem a gazdaság."
Hát akkor miért vannak? Miért felelősek?!
"“Melyik kormány vezette be a devizahitelt?!”
Orbnék, mondtam."
Na ez az első egyenes válaszod, megy ez neked, ha akarod, csak be kell járatódnod, mert egyenlőre ebben is csak félig mondasz igazat, a másik fele hazugság, és mégtöbbet elhallgatsz.
Segítek!
Igazad van, hogy az Orbánék vezették be! Taps az első igaz és értelmes szavadért! :D
Innen talán már könnyebben megy a válaszadás:
Kiknek kellett volna szabályozni a devizahitelezés módját? Melyik kormány a felelős?
Talán Kádárnak?! Vagy az EU tiltotta meg a szabályozást (ha szerinted igen, akkor konkrétan hogyan)?!
Szóval miért engedte pl. a bankoknak, hogy olyasmiért számítsanak fel hasznot, amiért nem illette meg őket? Konkrétabban: Devizahitelnél pl. egyáltalán nem történt devizanemváltás, sem kifizetéskor, sem törlesztéskor, mégis valuta vásárlási és eladási értéken számoltak. Szerinted ebből mennyit kaszáltak a bankok?!
Miért nem védték szabályokkal a hitelfelvevőket?! Miért a bankoknak kedveztek és kedveznek azóta is mindenben?!
“Kiknek kellett volna szabályozni a devizahitelezés módját? Melyik kormány a felelős?
Talán Kádárnak?! Vagy az EU tiltotta meg a szabályozást (ha szerinted igen, akkor konkrétan hogyan)?!
Szóval miért engedte pl. a bankoknak, hogy olyasmiért számítsanak fel hasznot, amiért nem illette meg őket? Konkrétabban: Devizahitelnél pl. egyáltalán nem történt devizanemváltás, sem kifizetéskor, sem törlesztéskor, mégis valuta vásárlási és eladási értéken számoltak. Szerinted ebből mennyit kaszáltak a bankok?!
Miért nem védték szabályokkal a hitelfelvevőket?! Miért a bankoknak kedveztek és kedveznek azóta is mindenben?!“
Drága. Orbán sem a Baloldal se az egész EU nem volt tisztában az árfolyamkockázattal. Orbán szabályozta a devizahiteleket, ellensúlyozta egy kamatámogatott hitellel, vagyis nem az ő idejébe futott fel, csak pár együgyű vehette fel, mert a kamatámogatott hitel nevestségesen olcsóbb volt. A kamatámogatást az SZDSZ MSZP nagyon lecsökentette, aztán eltörölte, és így nem volt semmilyen korlát.
"Drága. Orbán sem a Baloldal se az egész EU nem volt tisztában az árfolyamkockázattal. Orbán szabályozta a devizahiteleket, ellensúlyozta egy kamatámogatott hitellel, vagyis nem az ő idejébe futott fel, csak pár együgyű vehette fel, mert a kamatámogatott hitel nevestségesen olcsóbb volt. A kamatámogatást az SZDSZ MSZP nagyon lecsökentette, aztán eltörölte, és így nem volt semmilyen korlát."
Drága!
Már hogyne lettek volna tisztában az árfolyamkockázatokkal?! Azzal nem vagy tisztában, hogy a szó mit jelent. Hogy ne lettek volna tisztában azzal, hogyha gyengül a forint, és szintben marad a deviza, akkor annak milyen következményei lesznek?! Vagy ha így van, akkor az a Fidesz hibája. Az EU tisztában volt ezzel, és feltételezték, hogy minden tagállam kormánya tisztában van ezzel, hiszen ez is a feladatuk. Tisztában is vannak ezzel, ezért gyengítik most mesterségesen a forintot. Ha a jegybanki alapkamatot megemelni szíveskedne az illetékes elvtársad, akkor bizony erősödne a forint. De nem akarják, mert nekik így jó. így is vesznek nem keveset ki a zsebünkből.
A bankárok is tisztában voltak vele, az egyszerű devizahitel szerződést kötők nem voltak vele tisztában.
Az lehetséges, hogy a devizahitel bevezetésekor nem sejtették, hogy majd lesz még 360 Ft is az euró, de azzal igenis tisztában kellett lenniük, hogy létezik árfolyamingadozás, hiszen volt akkor is. És ha létezik árfolyamingadozás, akkor kockázat is van. Ennek felfogásához még a te eszed is elég, ugye?!
Szabályozni meg nem úgy, és nem akkor kell, amikor már késő, hanem akkor, amikor bevezetnek valamit.
Tudod, bevezetik a devizahitelt, akkor megalkotják a vonatkozó szabályokat jól átgondolva, hogy mindenre kiterjedjen a szabályozás. Ha erre nem képesek akkor ALKALMATLANOK, és nem kell másokra mutogatni, vállalják a felelősséget, hogy hibáztak. Akkor még talán azt mondanám, hogy balfaszok, de legalább gerincesek, de így sunyi kis dögök.
Tudod, ha van társasház, akkor társasházi törvényben kell szabályozni néhány dolgot, amivel védik a lakók érdekeit, mert a jogban mindent szabad, amit nem tilos, és a hitelfelvevők alárendelt viszonyban vannak. Ezért kell szabályozni mindent alaposan az ő védelmükben.
Navracsics IS már akkor is hülye volt, ahogy most IS az a legtöbb fideszessel Orbánnal az élen. Bocsánat, Orbán nem hülye, ő nagyon intelligens, de megalomániás pszichopata, megvan a MAGÁHOZ VALÓ ESZE. A magához való észt úgy kell érteni, hogy azt csinálja, ami neki jó, harácsolja a pénzt a hatalmat, azt elérje, hogy mindent megúszon és leszarja, hogy az ország ebbe tönkremegy. Azt hazudik szemrebbenés nélkül, ami ehhez kell: Ha az kell, akkor azt hazudja, hogy kommunista, ha azt, akkor liberális, vagy ateista, vagy polgári, vagy konzervatív, vagy keresztény, vagy muszlim, vagy bármi... Nincsenek elvei, csak önös céljai, amit lelkiismeret furdalás nélkül bárkin átgázolva végrehajt, ha tudja.
Persze lehet, hogy Navracsics sem volt hülye, csak szolgálja a pszichopata haverja érdekét, mert így neki is csurran cseppen, és csak azok a hülyék, akik benyalják azt, amit mond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!