Ki mit gondol, hogy az USÁ-ban megszüntették az alkotmányos abortuszhoz való jogot? Én támogatom.
Lefordítva: nem számít alkotmányellenesnek az abortusz betiltása. 13 republikánus állam kapásból be is tiltotta.
Szerintem helyes. A magzat a fogantatás pillanattól fogva egy külön élet, nem az anya teste, csupán abban fejlődik. Nagy félreértés belemenni a vitába, hogy a fejlődés melyik szakaszától számít valami életnek, mert senki nem tudja bebizonyítani, hogy az úgynevezett lélek vagy öntudat mikor jleenik meg a testben - ezért azzal a feltételezéssel kell élnünk, hogy ez a fogantatáskor megjelenik.
Értem, hogy a woke és feminizmus szerint az az "anya teste" meg "önrendelkezés", sőt ami ijesztő, hogy a jobboldali barátaim túlnyomó része is inkább abortuszpárti, de én nagyon örülök ennek a győzelemnek a józan ész oltárán. Persze nincs kétségem, hogy szavazás hova fog kifutni. Számomra vicces, hogy egyesek azt mondják, "vissza a középkorba" konkrétan arra, hogy valakik az életet védik... Másfelől a legnagyobb baromság ez a kijelentés, hiszen a középkorban többnyire mindig is volt abortusz :)).
Teszem hozzá, három esetben támogatnám az abortuszt: ha annyira fogyatékos a gyerek, hogy nem képes az önellátásra avagy "hasznot" termelni a társadalomnak, akkor, ha nemi erőszakból fogant, vagy ha veszélyezteti az anya életét a szülés. De semmiképp sem akkor, amikor a 22 éves kiscsaj még inkább "élni" akar meg pasizni.
#37: "A fiatalokat sem szabad arra nevelni, hogy nyugodtan legyenek felelőtlenek, majd mások takarítanak utánuk."
Teljesen egyetértek. Különbség van aközött, hogy az abortuszt egy szükséges rossznak tekintjük, és aközött, hogy úgy mutatjuk be, hogy éljetek teljesen felelőtlenül, legfeljebb kikaparjuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!