Az iszlám vallás akadályozza a fejlődést?
Az ókorban a Római birodalom keleti fele volt a fejlettebb, műveltebb, civilizáltabb. Az iszlám hódítás után az Arab kalifátus átvette a kelet-római civilizáció eredményeit, egy ideig ennek eredményeképp felvirágzott a muszlim kultura, de aztán ez lassan egyre inkább kikopott, és az iszlám népek lesüllyedtek az elmaradott népek közé.
Ennek a muszim vallás lehetett az oka?
"Melleseleg a keresztények messze, messze nem úgy viselkednek, mint ahogy azt tették a 14. században. Nézd meg, mennyit változott az egyház azóta. Akikről te beszélsz, azok a muszlimok, tudod, a béke vallása, aminek a nevében renszeresen fejeznek le embereket, robbantanak fel ártatlanokat, ölnek meg homoszexuálisokat stb."
Semmit nem változtak a keresztények. Az USA már a sokaid muszlim országot támadja meg, ezzel eddig 2-3 millió muszlim halálát okozva. Ez gyakorlatilag egy újabb keresztes háború. Akkik robbantgatnak meg embereket fejeznek, terrorszervezetek mint az ISIS és a keresztények hozták létre. Ma már köztudott hogy az ISIS mögött az USA áll.
"Csak ugye az ám a gond, hogy mi nem hurcoltunk el embereket rabszolgának..."
Ez egy újabb hazugság. A keresztények is elhurcolták a muszlimokat rabszolgának.
"Azt is olvashattad hogy Szracimirt a legyőzése után Magyarországon úgy tartották fogságban, hogy fejdelmi rangjának megfelelő tiszteletet és ellátást kapott, a lányai pedig úgy voltak túszok, hogy a királyné udvarhölgyeiként szolgáltak. Mert Magyarországon lovagkor volt akkor, és Lajos király a lovagi becsület szerint viselt hadat."
Mégha ez igaz is , nem változat semmin. Nem változtat azon a tényen hogy Magyarország leigázta a Balkáni népeket és erőszakkal próbálta katolikus hitre téríteni őket.
"Az oszmánom ezzel szemben a rigómezei csatában legyőzött Lázárt, a szerb fejedelmet lefejezték a csatatéren. Brankovics György fejedelem fiainak kiégettek a szemét, Tomasevics István bosnyak királyt szinten kivégezték (egyes feljegyzesek szerint keresztre feszítették, de ez nem biztos, lehet hogy csak lefejezték)"
Mégha ez igaz is, nem változtat azon a tényen hogy a balkáni népek inkább a törökök oldalára álltak. Képzeld el hogy akkor mit művelhettek a magyarok.
"Gondolj mar bele milyen képmutató voltál amikor a jeruzsálemi civilek miatt jajgattál - közben pedig Magyarországról a török háborúk haromszáz évében (1390 -ekkor éri az első muszim támadas hazának, 1718 - ez az utolsó muszlim támadás - krimi tatarok törnek rá Erdélyre, es ekkor szabadul fel Temesvár) szoval ez alatt a kb 300 ev alatt 1,5 -1,8 millió magyart hurcoktak el a muszlimok Magyarországról rabszolgának. Ezeknek 90%-a bizony civil volt, nem katona..."
Jeruzsálem esetében a keresztények egy magát megadó város teljes civil lakosságát gyilkolták le ami több tízezer embert jelent, mindezt úgy hogy a muszlimok részéről nem történt ilyen korábban kersztények ellen.
1,5 -1,8 millió magyart hurcoktak el a törökök, persze :) Akkor már miért nem 15-18 mililót :) Még Budának is, ami ugye a főváros, a középkor végén néhány ezer lakosa lehetett csak az ország teljes népességét pdig 2-3 millióra becsülik. A hazudozáshoz is kell némi ész :) Gondolom akkor a másik 1,5 millió magyart pedig legyilkolták a törökök és kihalt a magyar faj :))))
#101
Furcsa egy vilagban élsz te hallod!?
A papokat és közel-keleti keresztényeket gyilkoló ISIS terroistákról is be tudod bizonyítani hogy keresztények. Ez ám a taqiyya! Allah büszke lehet rád - biztos kapsz majd pár csodafiut (ghulámot) a Paradicsomban...
"Mégha igaz is..." Én nem szoktam hazudozni és terelni más hitű embereknek sem mint a muszlimok.
300 év alatt vittek el ennyi embert, nem egyszerre - Magyarország lakossagának 80% magyar volt Mohacs előtt. A török kiűzése után csak 45%-a volt magyar. Matyás idején egyebként kb. 3,5-4 millió ember élt Magyarorszagon
"A papokat és közel-keleti keresztényeket gyilkoló ISIS terroistákról is be tudod bizonyítani hogy keresztények. Ez ám a taqiyya! Allah büszke lehet rád - biztos kapsz majd pár csodafiut (ghulámot) a Paradicsomban."
Az ISIS áldozatainak 95%-a muszlim és csak 5% keresztény vagy más vallású.
Ezen a képen John McCain amerikai szenátor és elnökjelölt beszélget az ISIS terrorszervezet vezetőjével és más terroristákkal.
És egyébként sem azt mondtam hogy az ISIS terroristái keresztények hanem azt hogy keresztények hozták létre.
"Én nem szoktam hazudozni és terelni más hitű embereknek sem mint a muszlimok."
Ha nem szoktál hazudozni és komolyan gondolod amiket összehordtál akkor meg az van hogy sötét vagy mint éjszka.
"300 év alatt vittek el ennyi embert, nem egyszerre - Magyarország lakossagának 80% magyar volt Mohacs előtt. A török kiűzése után csak 45%-a volt magyar. Matyás idején egyebként kb. 3,5-4 millió ember élt Magyarorszagon"
Ez egy szokásos keresztény hazugság.
Ha a török kiűzésekor 45% volt csak magyar akkor ezek szerint csak magyarokat vittek el rabszolgának? :))) A többi etnikumot nem? :)
300 év alatt sem vittek el 1,5 -1,8 millió magyart. Ennek még a 10%-a is sok lenne. Az Oszmán államnak nem volt haszna a rabszolgákból. Adókból tartották fenn a birodalmat ahhoz meg termelni kellett. Egyébként még csak nem is csökkent a török hódoltság magyar népessége a belső területeken csak a határ mentén ahol ugye a magyar és habsburg katonák gyilkolták az embereket. Matyás idején nem élt 3,5-4 millió ember, max a fele.
"A te csodás kalifád, az oszmán szultán jóvoltából tudjuk hogy mennyi rabszolgát vittek el, mert - bár te biztos le fogod tagadni, de attol még igaz: sharia előirta hogy a zsákmány ötöde Allahot, vagyis a szultánt illette. Isztanbulban megvannak meg most is a kimutatasok a rabszolgák után fizetett ötödökről..."
És te elolvastad 300 év kimutatásait és kiszámoltad hogy 300 év alatt 1,5 -1,8 millió magyart vittek el a törökök rabszolgának :))) Idióta :)
"1554-ben Ghislain Busbeque osztrák császár és magyar király török nagykövete, mint szemtanú írta ezt: „Szekér számra vitték a magyar gyerekeket és lányokat. A férfirabokat csorda számra, mint a lovakat, béklyóra verve, egymáshoz láncolva hajtották eladni Konstantinápolyba.”
Egy olyan követ akinek az országával háborúban álltak biztos hiteles forrás. Ez a leírás kb 100 emberre is igaz lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!