Néhányan, de tényleg igen kevesen, miért gondolnak vissza úgy a sorkatonaságra, hogy az életük legnagyobb története volt? Vagy csak elmúlt fiatalságukat szeretnék visszakapni?

#86, nem megválaszoltam a kérdésemet, hanem megemlítettem a szerintem két legvalószínűbb válaszlehetőséget, és ezek közül vissza is igazoltad az egyiket. Így már értem, és tudok válaszolni is, köszönöm.

"ha már nekik rossz volt, legyen rossz a fiataloknak is?"

Végső soron kicsit igen, de muszáj árnyalni, mert ez a megfogalmazás puszta kárörömöt feltételez, ami sokat torzít a valóságon, és ennél kicsit összetettebb lelki vonatkozásai vannak az olyan szopatásoknak, mint a katonaság.

Az egyik nézőpont, hogy ha vannak pozitív eredmények, amiket legalább részben egy szar dolgonak köszönhetek, akkor könnyen összekuszálódik a fejben a jó és a rossz. A főnököm gyakran sztorizik a régi főkönéről, mert a mai napig támaszkodik arra, amit tőle tanult, és így tudott azzá válni, aki ma. Csak hát közben a csávó egy rohadt nagy seggfej volt: csuklóztatta, csicskáztatta (pl a feleségével elment kirándulni, a főnökömet meg elvitte sofőrnek, mindezt hétvégén, szabaidőben). Látszik, hogy ezek kb traumatikus élmények neki, de mindig úgy emlegeti, hogy a végeredmény számít, és hogy azóta nagyon hálás neki.

Nyilván ezt már megfutottuk, és itt jön a kérdésed: mi hasznosat tanít bárkinek a sorkatonaság? Nem arról van szó, hogy mit tanít, hanem arról, hogy egy ember mit tanult az adott körülmények között. Ha csak annyit, hogy az anyja szoknyája mellől életében ott kellett először helytállnia, teljesítenie, kitaposnia a helyét egy közösségben, alkalmazkodnia egy köcsög főnökhöz, azok bizony hasznos dolgok, amiket a delikvens később megtanult értékelni, és hálával emlékezni az ottani szopatásokra - ahogy a főnököm a volt főnökére.

Igen, igazad van: ezeket a pozitívumokat meg lehetett volna tanulni sokkal korrektebb, hatékonyabb körülmények között is, de a kérdés nem ez volt. A kérdés az volt, hogy miért emlékeznek pozitívan, a válasz pedig az, hogy azért, mert ők ezeket a jellemfejlődési lépcsőket ott élték meg, és a saját tapasztalatukat általános igazsággá terjesztik ki.

Hogy ez egy igencsak primitív gondolkodásmód? Persze, hogy az. Lehet ezt úgy fordítani, hogy akkor ez azért van, mert ezek beszűkült, primitív emberek, és ez végső soron valahol még igaz is. Ugyanakkor mégis csúsztatás, mert azt sugallja, hogy ezek annyira hülyék, hogy a szart fagyinak nézik, pedig ez nem igaz. A valóság inkább az, hogy képesek különbséget tenni szar és fagyi között, csak mivel ganédombon állva kellett fagyizniuk, azt hiszik, hogy a fagyizásnak kötelező eleme az, hogy térdik szaros a lábunk.

A másik nézőpont is érdekes: a tipikus öreg sors. Adott egy ember, aki helytáll az élet kihívásaival szemben, felmutat valamilyen teljesítményt, majd öreg korára megváltozik a világ, és ahogy problémák megváltoznak, a papa megoldásai, tapasztalata is nullára értékelődnek. Ez egy szar érzés, és ilyenkor az emberi gyarlóság egy lehetséges kivetülése, hogy a papa arra kezd vágyni, bárcsak visszaforogna az idő kereke oda, ahol ő még hasznos volt.

Ez a gondolat gyakran hangzik úgy, hogy "ha nektek is le kéne fejni a tejet a müzlibe, nem lenne ekkora a szátok". Vagy, hogy "majd megtudnád a katonaságnál". Itt valóban arra vágynak, hogy legyen neked is szar, de nem azért, hogy neked legyen szar, hanem hogy ő ne legyen ennyire értéktelen szar.