Milyen érveket tudtok amellet felhozni hogy büszke legyek a cigány származásomra?

"Légy büszke arra, hogy egy egyedi kultúra hordozója vagy és egy olyan népé, amely az üldöztetések ellenére is képes volt megmaradni. "

És rám támadni ma délután, mert magyar vagyok.

18:54 jól mondja.

plusz rám támadni amikor 8 éves voltam, cska azért mert az "UTCÁJUKBAN" bicikliztam. melelsleg énis ott laktam...

"Büszkének lenni ugyanis érdemben csak arra lehet, amihez ténylegesen van is közöd, amit te magad értél el."

Ez egy ritka nagy butaság. Légyszíves ne terjeszd!

Ezzel az erővel az ég világon semmire sem lehetsz büszke. Gondolj csak bele: mi is az, amihez ténylegesen közöd van? Valójában semmi! Pl. nem a te érdemed, hogy adott esetben jók az adottságaid. Igaz? Igaz, hiszen semmi közöd hozzá, hogy mit örököltél a felmenőidtől. Így a te "logikád" szerint nem lehetek büszke arra sem, hogy teszem azt, jó a nyelvérzékem, remek a memóriám, van akaraterőm, esetleg intelligensebb vagyok az átlagnál, stb.

A te logikád szerint nem lehetek büszke a barátnőmre sem, hiszen nem "én magam értem el", hogy sikerült lediplomáznia, sőt, arról sem én tettem, hogy gyönyörű.

És még sorolhatnám mi mindenre nem lehetnénk büszkék, ha úgy fognánk fel a dolgokat, ahogyan te. Pl. a sportolóinkra, ugye? Talán te dolgoztál meg az ő aranyáért?:)

Az pedig, hogy valaki büszkén gondol származására, nem feltétlenül "egyszerűség" (szélsőségesség), elő lehet azt adni kifinomultan, kulturáltan is.

"Ez egy ritka nagy butaság. Légyszíves ne terjeszd!"

Miután bebizonyítani nem tudtad, te mondtál butaságot.

"nem a te érdemed, hogy adott esetben jók az adottságaid."

Az tényleg nem, de hogy mit hozol ki belőlük, már annál inkább. Mert hiába van neked pl. olyan génkészleted és alkati adottságaid, hogy azzal világbajnok távolugró lehetnél, ha közben meg egy lusta dög vagy.

"jó a nyelvérzékem, remek a memóriám, van akaraterőm, esetleg intelligensebb vagyok az átlagnál, stb."

Hidd el, ezekkel is csak azért rendelkezel, mert FOGLALKOZTÁL velük. Ha elhanyagolod őket, máris mintha ott se lennének. Szóval a kulcsszó továbbra is a beleadott "önrész", úgymond.

"A te logikád szerint nem lehetek büszke a barátnőmre sem, hiszen nem "én magam értem el", hogy sikerült lediplomáznia, sőt, arról sem én tettem, hogy gyönyörű."

Valóban nem. Arra viszont már annál inkább, hogy elég jónak bizonyultál ahhoz, hogy téged válasszon, és ne mást - ebben pedig megint csak része volt annak is, ahogy viselkedtél vele, amiket mondtál neki, ami figyelmet rááldoztál... ezeket se a génjeid tették önmaguktól.

"Pl. a sportolóinkra, ugye? Talán te dolgoztál meg az ő aranyáért?:)"

Tény, rájuk sincs semmi alapunk büszkének lenni, csak nekik maguknak a saját teljesítményükre.

"Az pedig, hogy valaki büszkén gondol származására, nem feltétlenül "egyszerűség" (szélsőségesség), elő lehet azt adni kifinomultan, kulturáltan is."

Mondtam én egy szóval is, hogy nem? _Örülni_ lehet a származásnak, lehet - ahogy te is mondod - előadni kifinomultan, kulturáltan, de attól az még nem érdem _önmagában_ ... csak az - megint csak -, amit kihozol belőle. Tehát ha pl. a kérdező a későbbiekben világhíres hegedűművész lesz klasszikus cigány zenékkel, akkor máris lehet ténylegesen _büszke_ a származására is, mert már kihozott abból valami extrát is azon felül, hogy beleszületett.

Érted már?

Legközelebb pedig gondolkozz, kérlek, mielőtt butaságot kiáltasz.

„"nem a te érdemed, hogy adott esetben jók az adottságaid."

Az tényleg nem, de hogy mit hozol ki belőlük, már annál inkább. Mert hiába van neked pl. olyan génkészleted és alkati adottságaid, hogy azzal világbajnok távolugró lehetnél, ha közben meg egy lusta dög vagy. „

Értem. És szerinted az, hogy esetleg nem vagyok egy lusta dög, az vajon kinek köszönhető? „Magamnak” VAGY az akaraterőmnek, a kitartásomnak - amik máris szintén nem az én érdemeim, hiszen azok is csak adottságok? Arról nem is beszélve, hogy az sem mindegy milyen környezetbe születtem bele, milyenek a szüleim, mennyire támogattak, hogyan neveltek, milyen irányba terelgettek, igaz? Mintha azok sem az én érdemeim lennének, ugye? Pedig tudjuk jól mennyire fontos a háttér a mai világban. Anélkül már tényleg csak a tehetség, a kíváncsiság, az akaraterő és a kitartás marad, amire az ember támaszkodhat. Esetleg a szerencse. De ezek egyike sem az egyén érdeme...

„"jó a nyelvérzékem, remek a memóriám, van akaraterőm, esetleg intelligensebb vagyok az átlagnál, stb."

Hidd el, ezekkel is csak azért rendelkezel, mert FOGLALKOZTÁL velük. Ha elhanyagolod őket, máris mintha ott se lennének. Szóval a kulcsszó továbbra is a beleadott "önrész", úgymond.„

Ugyanaz: vajon miért foglalkoztam velük? Miért érdekelt? Miért voltam eléggé kíváncsi és eléggé kitartó? Mert úgy döntöttem? Na ne... Akkor más miért nem dönt úgy? Vagy mások miért nem döntenek úgy, hogy nem lesznek lusták? Ahhoz is lusták, hogy úgy döntsenek, vagy nincs meg hozzá a kellő akaraterő? Ha nem csak a felszínt kapargatod, máris kiderül, hogy a döntések mögött is lehet valami, ami valójában nem is az egyén külön érdeme.

„"A te logikád szerint nem lehetek büszke a barátnőmre sem, hiszen nem "én magam értem el", hogy sikerült lediplomáznia, sőt, arról sem én tettem, hogy gyönyörű."

Valóban nem. Arra viszont már annál inkább, hogy elég jónak bizonyultál ahhoz, hogy téged válasszon, és ne mást - ebben pedig megint csak része volt annak is, ahogy viselkedtél vele, amiket mondtál neki, ami figyelmet rááldoztál... ezeket se a génjeid tették önmaguktól.„

OK, ez felszínes példa volt, valóban. De azért továbbra is inkább rá leszek büszke, nem pedig magamra, amiért annyira jó vagyok, hogy engem választott:)

„"Pl. a sportolóinkra, ugye? Talán te dolgoztál meg az ő aranyáért?:)"

Tény, rájuk sincs semmi alapunk büszkének lenni, csak nekik maguknak a saját teljesítményükre.„

Amíg más nemzetek büszkék lehetnek az élsportolóikra, addig szerintem nekünk is minden alapunk megvan rá. Persze megértem a te felfogásodat, de nem értek vele egyet. Olyan jelentést adsz a büszkeségnek, aminek valójában, amint elmélyedünk benne, semmi értelme.