




"A Nemzetközi Valutaalap (angolul International Monetary Fund, IMF) 1945-ben létrehozott washingtoni székhelyű szervezet, amely jelenleg 187 tagországot számlál. A nemzetközi monetáris rendszer központi intézményét a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése céljából alapították, illetve nem kis részben azért, hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleggel kapcsolatos problémákkal küzdő tagországainak. A tagok meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) szerint járulnak hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez."
Szerintem ez elég jól hangzik....





Nézőpont kérdése. Nevezhetjük jónak, mert mióta van, elég kevés helyen volt államcsőd (ott, ahol az IMF-fel sem voltak hajlandók megegyezni és a költségvetés rendbetétele is derogált, pl. Argentína). Olyan országoknak, amelyek gazdasági-költségvetési zűrökkel küzdenek, a piaci szereplők csak extrém magas hozamelvárással adnak hitelt, ami azt jelenti, hogy az államnak magas kamatot kell az államkötvényekre fizetnie. Ezt a problémát orvosolja az IMF, a piacnál lényegesen olcsóbban ad hitelt (1-2%-os kamatra), de cserébe azt várja, hogy egyensúlyba hozzuk a költségvetést (ami általában megszorításokat és adóemeléseket jelent, és ez a gondoskodó állam képéhez hozzászokott népekre vérlázító hatással szokott lenni).
Ugyanakkor nevezhetjük rossznak is, és szerintem rossz. Nem azért, mert féreg cionista zsidók, akik kifosztják a világot, hanem azért, mert az olcsó hitelük általában nem oldja meg a költségvetés problémáit, csak időben eltolja és felerősíti azokat.
Van egy államcsődközeli ország, megállapodnak az IMF-fel, hogy jóval a piaci kamat alatt kapnak hitelt, de cserébe egyensúlyba hozzák a költségvetést. A kormány mindent megtesz, hogy tartsa a hiánycélt, de ezzel párhuzamosan mindent megtesz azért is, hogy a megszorítás a lehető legkisebb népszerűségvesztéssel járjon, mert hát jönnek a választások, és újra nyerni kéne. Ezért a politikus úgy szorít meg, hogy azt a lehető legjobban kelljen kommunikálni. Nem mindent a lakosságra terhel, hanem szektorális különadókat vezet be, jövedéki adót emel (ami látszólag nem mindenkit érint) meg ilyesmik. Ezzel gazdasági visszaesést ér el, ami újabb megszorításokat kényszerít ki, és ebből a spirálból csak úgy lehet kitörni, ha gyökeresen átgondoljuk a költségvetést. Gyökeres átalakítást azonban egyik politikus sem akar, mert annak mindig vannak nagy rövidtávú vesztesei, és ez veszélyezteti az újraválasztást.
Az IMF-hitel egy alapos költségvetési reformmal áldás lenne, utóbbi elmaradásával azonban csak eltolja a bajt, hogy az később még nagyobb bajként jelentkezzen. Ennél lényegesen jobb megoldás lenne az államcsőd, amely rövid távon káoszt hoz, de a felelőtlen gazdálkodás mellett előbb-utóbb amúgy is bekövetkezne, és valószínűleg jó néhány évig garantálná a költségvetési fegyelmet, hiszen hitelt a kutya nem adna nekik a csőd után pár évig.





A román hitel egyik feltétele az volt, hogy privatizálják az állami vállalatokat és az energiaszektort főleg.
Vagyis magánkézbe kerül a víz a gáz és az áram stb, ez rögtön áremelkedést jelent. A románoknál januártól +10% rezsi növekedés.
Nálunk szerencsére visszavásárlás folyik.
Tehát az a cég amelyik a nemzetállamunk szétverésén fáradozik az ellenségünk.










Az is téves megállapítás, hogy olcsóbb az imf hitel!
Ugyanis a megegyezéskor a piacok örülnek a imf pénznek, ezért az árfolyam erősödött, így a dollárban kapott imf hitelből kevesebb forintot tudunk beforgatni a magyar gazdaságba ... de a visszafizetéskor bizony lényegesen gyengébb árfolyamon fogjuk visszafizetni a felvett dollárokat a kamattal együtt ... ez kb 15-20% plusz teher ... 2009 márc- 2010 márc (utolsó részletet 2010 márc hívták le ) 180-200ftért kaptál egy dollárt
Ebben az évben 240 és 220ftért kaptál egy dollárt ...





Az idézetet az IMF-ről részeiben így magyarázható a működése.
" A Nemzetközi Valutaalap (angolul International Monetary Fund, IMF) ... jelenleg 187 tagországot számlál. ... A tagok meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) szerint járulnak hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez. "
A közösen összedobott pénzt miért adják kamatra?
" A nemzetközi monetáris rendszer központi intézményét a nemzetközi pénzügyi együttműködés és az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése céljából alapították, "
Ez a duma része mert a világon mindenhol ahol hiteleket vesznek fel a kormányok ott eddig csak növekedett a munkanélküliség.
" illetve nem kis részben azért, hogy átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson fizetési mérleggel kapcsolatos problémákkal küzdő tagországainak. "
Azok kapják magasabb kamatra a kölcsönt akiknek nehezebb. Ezt mondják kockázatos országoknak. Tehát akinél nagy a gond nagyobb kamattal még nagyobb gondban lesz.





" Ezt a problémát orvosolja az IMF, a piacnál lényegesen olcsóbban ad hitelt (1-2%-os kamatra), de cserébe azt várja, hogy egyensúlyba hozzuk a költségvetést (ami általában megszorításokat és adóemeléseket jelent, és ez a gondoskodó állam képéhez hozzászokott népekre vérlázító hatással szokott lenni). "
Van olcsó IMF hitel de...!
Amit kérnek cserébe az a privatizáció (saját vállalatokat eladni multiknak), csökkenteni a fontos alapvető kiadásokat mint egészségügyi ellátás, oktatás, stb-re fordított összegeket. Ami meg magával vonja hogy rosszul megy és hanyatlás van. Amit kérnek cserébe az maga a hanyatlás.
Az a része meg nagyjából mindegy hogy IMF vagy más hitel. Van különbség de a vége ugyanarra mutat. Minden hitelt a lakosság fizet vissza a megvonásokból és az emelkedő adókon keresztül. Közben a multiknak mondjuk 5 év adómentesség induláskor, alkalmazottanként 5 millió Ft (vagy több is). Amíg ugyanezt a támogatást a kis és középvállalkozások nem kapják meg. Tehát a multikhoz képest kapásból hátrányba kerülnek. Aztán a multik csökkentenek mindenen ami lehet a munkavállalók hátrányára, kisebb bérek vagy emelés hiánya, több munkaóra, kevsebb juttatások, szakszervezet leépítése, stb.










"2009 márc- 2010 márc (utolsó részletet 2010 márc hívták le ) 180-200ftért kaptál egy dollárt
Ebben az évben 240 és 220ftért kaptál egy dollárt ..."
Igen, de ez jelentős részben (persze nem 100%-ban) jótündér kormányunk jótéteményeinek hatása. Az állandó, kiszámíthatatlan törvénymódosítások, az unortodox módszerek és a végletekig hazug kommunikáció azt eredményezi, hogy a kutya nem fog megbízni bennünk. 7-8% feletti hozamú állampapírokat csak a spekulánsok vesznek, akik pont azokat a helyeket keresik, ahol magas kockázat van, mert a magas kockázattal magas hozam jár.
"A közösen összedobott pénzt miért adják kamatra?"
Mert a hitel mindenképpen kockázatos üzlet, hát még ha olyannak adsz hitelt, aki nemrég jelentett csődöt, vagy nemsokára fog. A kamat ennek a kockázatnak az ára, mert kockázat akkor is van, ha megállapodnak az IMF feltételeiben, hiszen mi garantálja, hogy a teljes hitelkeret lehívása után a kormány (vagy akár az őket soron követő populista banda a választás után) nem rúgja fel a megállapodást?
eddig:
jó: 5
rossz: 12
De a hosszú válaszokból nehéz kihámozni.
Feltételezem, IMF alkalmazottnak jó lenni.
A szervezet akkor rossz, ha
a saját fontosságát, túl erőszakosan akarja bizonyítani, vagy
ha esetleg nem lenne rá szükség, akkor se engedné magát elsorvadni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!