Péntek este bekapcsoltam őrlángra a szobai konvektort, mert csak 17 fok volt.
Valójában tegnap este tekertem először néhány (5-10) percig fenntebb, eddig elég volt az őrláng.
Lehet, hogy jövő hétre jobb időt mond, de a hét végére pedig azt igéri, hogy észak-kelet (volt SZU) felől jön egy markánsabb hidegfront széllel.
Ezen a téren ők sosem voltak barátságosak velünk szemben!
Igen, mert szeptember 30-án bekapcsolták a távfűtést. Kb két hete 16-18 fok volt a lakásban. De hozzá lehetett szokni, annyira, hogy 18-19 fokban már pólóban voltam. 16 az mondjuk azért persze kicsit kellemetlen volt esténként.
Szóval örülök, hogy végre van.
Csak most meg van 22 fok éjjel nappal... Úgy érzem ez meg a másik véglet! sajnos nem lehet ezen változtatni. :-(
#6: 22 fok még istenes (persze lehet kényelmetlen, ha Neked pont nem annyi kell), laktam már olyan helyen, ahol kegyetlenül fűtöttek, s nyitott ablak mellett kellett aludni télen (na ilyenkor fázom meg rögtön, pedig normálisan soha). Van, ahol rendesen leszigetelték a házat, de a távfűtés nem mérséklődőtt, ezek nagyon zavarnak :(
Nos, engem is nagyon érdekelnek a válaszok, bár részleteket is tudnék értékelni (szigetelés szintje pl. :P). Ez az első ősz az átépített s immár leszigetelt házunkban, kíváncsi vagyok, mikor kell begyújtani, ez erősen függ az ősszel roppant változékony időjárástól, ha olyan lenne, mint tavaly, december elejéig nem kéne fűtenünk...
Mi természetesen még nem fűtünk (a szigetelést komolyan vettük, ha nem is passzívház szinten). Nos, 20 fok van az egész házban, ahol valaki ébren van több órája, gépezik, esetleg sütit süt, ott 21. Pár napja még melegebb volt, tegnap már nem ment fel a hőmérséklet 22 fokra a szobámban, a ház legmelegebb részében sem. Ez van. Egyelőre rövidujjúban vagyok és sosem fázom (a párom melegebben öltözik, de ő éjszakai műszakban dolgozik most, amitől nincs jól).
Azt mondják, jönnek a fagyok, úgyhogy ideje sütnöm pár tepsi sütit, a mi ócska gáztűzhelyünkkel ez nem elhanyagolható fűtés ;) Ideiglenes, de akkor is kellemes, ha este 1 fokkal több van a konyhában :)
"persze lehet kényelmetlen, ha Neked pont nem annyi kell"
Nem nekem nem annyi kell, hanem úgy általában nem annyi kéne. Legalábbis éjszaka biztosan nem. Ha megnézed mindenhol azt ajánlják, hogy éjszakára vedd lejjebb a fűtést.
Na persze nyilván ha valakinél pici gyerek van aki lerúgja magáról a takarót akkor nem jó a tartós 18-19 fok neki éjszaka. Csak az a rossz, hogy az egész lakóközösség fizeti meg azt, hogy annak az egy-két családnak ne legyen ilyen gondja.
Amúgy jobban belegondolva a távfűtés nem is drága. Sőt, kifejezetten olcsó. Ha egyéni gázzal akarnék ugyanilyen hőmérsékletet, ugyanígy éjjel-nappal, akkor jóval többe kerülne. Szóval nem drága, csak az a baj, hogy olyan ez, mintha 50Ft-os kenyérből akarnának velem naponta 10-et megvetetni. Az se drága, sőt, csak hát ugye meglennék nélküle, vagyis elég lenne napi 1, és így viszont mégiscsak drága. :)
#8: Szerintem annyi kell, amennyivel jól érzi magát az ember. Én sosem igényeltem a kellemes nappali szobahőmérsékletnél hűvösebbet alváshoz (zavarni viszont nem zavar, csak akkor a fejem a takaró alatt lesz, erre sajnos nagy hajlamom van), de van, aki igen.
Viszont a fűtés levétele/kikapcsolása nekem nem is jelentene semmit, reggelig hűlne a szobám vagy fél fokot (persze fagyban, nem ilyenkor)... Szellőztetés után is visszamelegszik, a hőtároló tömeg már csak ilyen.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!