A saját tulajdonú lakás egy státuszszimbólum, ami reprezentálja azt, hogy valaki vitte valamire?
Kérdező, a magyar embereknek mindig felróják, hogy nem takarékoskodnak eleget a nyugdíjas éveikre. Ez nem igaz. A magyar emberek lakásba fektetik a megtakarításaikat és amikor nyugdíjasok lesznek akkor már nem lesz szükségük annyi pénzre, mert saját ingatlanban élnek és nem kell bérleti díjat fizetniük. Külföldön (nyugati országok) olyan drága az ingatlanok ára, hogy meg se próbálják megvenni, a bérleti díj alacsonyabb sokkal, mint a hitel törlesztője lenne. Így kénytelenek a nyugdíjas éveikre jobban takarékoskodni, mert életük végéig lakbért kell fizetniük.
Nálunk drasztikusan emelkedtek az ingatlan árak, de így is simán összevethető egy lakás bérleti díja és a hitel törlesztője. Sokkal jobban megéri bevállalni akár 20-30 évre is egy lakáshitelt, mint ugyanannyi pénzt kiadni havonta bérleti díjra és közben soha nem lesz vége, soha nem lesz belőle semmiféle kézzel fogható megtakarítása.
Más ország, más életmód, más ok amiért az emberek 85%-ban rendelkeznek saját ingatlannal.
Nem státuszszimbólum, hanem praktikus és jó dolog. Akinek nincs lakása az szeretné ha lenne és megpróbál venni majd idővel sajátot.
Nyilván a saját lakáshoz tegyük hozzá, hogy ahhoz valahonnan el is kell indulni.
Manapság sokszor az önerő is 10+ millió kell legyen és a fizetés a másik ami meghatározza a felvehető összeg maximumát.
Hiába mondják valakinek, hogy vegyen lakást, ha már a kezdő lépést sem tudja megtenni. Nekem sikerült még az utolsó nagy árrobbanás előtt, de akkor is csak éppen a kínálat alját elcsípni. Ehhez kellett az is, hogy hosszú évekig szobákat béreljek.
"De nyilván te tudod jobban, nem én, aki az adott ingatlanban élek."
Probaltad mar eladni/kiadni, amikor az ingatlanpiac evek ota melyponton van? Vagy miert tudnal tobbet attol, hogy benne laksz?
De en nem akarok vitatkozni ilyen zsenikkel, akik jokor vettek ingatlant, es elhiszik, hogy a piac csak felfele tud menni...
#22 "Nyilván a saját lakáshoz tegyük hozzá, hogy ahhoz valahonnan el is kell indulni.
Manapság sokszor az önerő is 10+ millió kell legyen és a fizetés a másik ami meghatározza a felvehető összeg maximumát."
Nem igazán értem honnan terjedt el az a téves elképzelés, hogy régen sokkal könnyebb volt ingatlant venni. Nem volt az. Olcsóbbak voltak a lakások de a jövedelmek is sokkal alacsonyabbak voltak, a banki kamatok sokkal magasabbak, nem voltak állami támogatások sem. Az, hogy 5-6 évvel ezelőtt kedvezőbben, könnyebben lehetett lakást venni az csak pár éves eltolódás, éppen így kedvezőbb lehet 2 év múlva is. Amikor 30 éve elkezdtünk lakás után nézni akkor 36%-os volt a lakáshitelek kamata, a fizetések meg majdnem a huszadát érték a mostaninak. Sok éves takarékoskodás, kis szobában lakás és kettőnk családjának segítsége kellett egy város széli picike panel megvásárlásához is.
Igen, a lakásárak magasak, elképesztően nevetséges összegek. De azért ennyi mert találnak ennyiért vevőt, van aki kifizeti. Valóban nem egyszerű elindulni, valóban sok pénz kell és ha bérelsz akkor nem is tudsz félretenni. A gyerekem most kell költözzön a bérlakásából és rádöbbent, hogy milyen kedvező árat fizettek eddig. Egy lakásért - nem Budapest - 230-250 ezret is elkérnek bérleti díjként ahol él. Eddig nem akart lakást venni, most rájött, hogy havonta ha ennyit kifizetnek azért már 15-20 milliós hitelt is fel tudnának venni. Azzal még mindig nem lennének egy lakás áránál abban a városban, de itt jön be, hogy mi évek óta mondjuk, tegyenek félre pénzt, ha keveset, akkor keveset, de kezdjék már el. Nem tették, mert most erre kell, most arra kell, most elmegyünk egy hétvégére ide, egy kis utazásra oda stb. Pedig dupláját keresik ketten, mint mi az ő korukban (reálértéken). Most majd gondolkodnak ezerrel mi is legyen, a két család segítségével inkább egy kevésbé jó lakást nézzenek vagy fizessék a hatalmas bérleti díjat a semmibe.
"Probaltad mar eladni/kiadni, amikor az ingatlanpiac evek ota melyponton van? Vagy miert tudnal tobbet attol, hogy benne laksz?"
Persze, persze nagyokos barátom, elismerem neked van igazad mert nyilván én mint a lakásban élő nem vagyok tisztában a saját lakásom értékével és eladhatóságával veled ellentétben aki totál látatlanban is megmondod a tutit. Lottó számok is így mennek?
"De en nem akarok vitatkozni ilyen zsenikkel, akik jokor vettek ingatlant, es elhiszik, hogy a piac csak felfele tud menni..."
Gondolom te azon zsenik körét szélesbíted, akik naponta megkérdezik, hogy mikor pukkad már ki az a bizonyos lufi... :D
A magyar lakosság döntő többsége saját tulajdonú ingatlanba lakik. Jobb saját házban lakni mint albérletet fizetni életed végéig.
Emellett nincs is sok alberleti lehetőség. Falvakban szinte 0 mert mindenki saját házban lakik.
Azt nem mondom hogy csak az lakik saját házban aki vitte valamire mert nagyon sokan kapták vagy örökölték a házukat.
Aki várják a pukkanást:
2008-ban jött össze utoljára. Ez magával hozta az építő ipar, majd az autó ipar válságát. A kettő romba döntötte a beszállító cégeket. Tömeges leépítések voltak, a közmunkás foglalkoztatás az egekben volt, és ha közmunkás lettél munkanélkülikén örütél, mert legalább kaptál havonta ~20-30000-et, a minimál bér felét sem. Mert még közmunka sem jutott mindenkinek.
Ezzel párhuzamosan össze omlott a hitel rendszer, a deviza hitelek miatt, a törlesztő japán jeneseknél ~10x-re Svájci frankosoknál a 3x-ára is növekedhetett pár hónap alatt. Ez azon múlott ki mikor vette fel. A szüleimnek az akkor 5 milliós házán 13 millió hitel volt. Nyomorogtunk mert a fizetések 2/3-át elvitte a hitel...
Mivel rengeteg volt a munkanélküli ember, ez lenyomta a béreket, és innentől jött a köztudatba az a mondás, nem tetszik a munka ennyiért, 10 másik áll sorba a helyedért. És ez akkoriban tényleg így volt. Ha valahova jelentkeztél azon ment a verseny, ki dolgozik kevesebbért, mert azt vették fel.
És végül, mikor már adósságok az egekbe szöktek, megindultak a tömeges árverezések. Ez volt az a pillanat amikor az ingatlan árak bezuhantak, durván 2009-től. Előtte csak csökkenés volt, és 2012-től kezdett emelkedni a m2 ár.
Csak, hogy jött a nagy csavar több tízezer családnál, hiába árverezték el a házat/lakást, az ingatlanok ezen esetekben nem értek annyit, mint amit kaptak a házért. Szóval nincstelenül fizették tovább a lakás hitelt, ami onnantól már általában személyi hitel volt, mert ugye nem volt ingatlan fedezet.
Ti lufi pukkanást várók, tényleg ezt akarjátok???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!