Mit érhet ez a budapesti (budai) lakás manapság? Milyen ajánlatot adjak?
A lakásnak még nincs konkrét vételára, a benne lakó mamát idősotthonba vitték, a lakás berendezéseit már hazapakolták a gyerekekhez. A mama és a család is nyitott az eladásra. A család ismerős család, ajánlatot kellene adnom, mielőtt ingatlanos kezébe adják - saját célra venném meg, első otthonnak.
A lakás Budán, a Margit körútról közvetlenül nyíló egyik utcában található. A 4-6 megállója kb. 3 perc séta.
Csupán 31 négyzetméteres, ellenben nagyon jó elosztású. Található benne több helyiség (két félszoba, külön konyha, kádas fürdő).
A ház legfelső emeletén van, mindig fényes szobák, jó kilátással.
A két félszoba ablakai egy szemben lévő, ugyanolyan magas épületre néznek. Egyik oldalirányba kinézve a Duna, a másikba a budai hegyek láthatóak.
Teljes felújítást igényel, tipikus nagymama által teljesen elhasznált lakás. A víz és villanyvezetékeket kicserélték kb. 10 éve, ezt ellenőriztem, de minden mást fel kell újítani. Padló szétkarcolva, falak a túl sok kép miatt tele vastagon fúrt lyukakkal, 50 éves villanytűzhely, 50 éves villanyfűtés, gáz nincs, közös költség alacsony.
mondjuk arra kivancsi vagyok hogy hozzátok ki ennyi melegvízből 4 emberre :))
Ez 10-ről 40 fokra fűtéssel kb 2.5 m3 melegvíz. Napi 80l. Ugye érzed hogy itt vagy nincs napi fürdés, vagy kummantasz.
4000Ft villany az kb 100 kWh, ebből kiszámolhatod te is.
#60
Nem tudom te ki vagy?
Az 58-as másik nickje, vagy az ügyvédje?
A fene sem fog vitatkozni egy 100 éves kérdésen, ami nagy valószínűséggel már nem is aktuális.
Összesen egy nyilvánvaló tévedést akartam a bojlerről korrigálni, amit mindenhova odaír és totális baromság, megtévesztve ezáltal az olyanokat, akik nem ismerik a villanybojlert.
A többi része meg - klíma, lift, műemlék - egyértelmű találgatás, ezért abba meg azért nincs értelme belemenni.
Engem innentől kezdve semmilyen találgatás nem érdekel!
#60 #61
Nem érdekel, hogy hány nickről írogatsz, de te simán hülye vagy!
Mi az a 2,5 m3 (2500 liter) meleg víz?
És mit számolgatsz itt 80 litert?
Világosan leírtam, hogy 120 literes a bojler, VEZÉRELT áramon és 60 fokra van állítva.
De tényleg menj a fenébe a hülyeségekkel, nem bizonygatok neked semmit!
#64
Ne égesd koksszá magad cvancig nickről!:D
#63: Pető intézetbe bekötötték az internetet?
120l boiler. ok.
De annyi vizet kell felmelegíteni amennyit elhasználsz.
Csak azt számoltam ki neked, hogy a havi képzelt 7000Ft villanyszámládból 4000Ft-ot számoltam a boilerre, ez kb. 100kWh energia, amivel 2.5m3 vizet tudsz felfűteni 40 fokra. 60 fokra csak kb 1.5 m3.
Ha ennyire sötét vagy szerintem a villanyszámlát sem tudod ertelmezni.
Szeretném megvédeni azt a kommentelőt, aki keveset fizet villanyra a villanybojler mellett. Ő ugyanis említette, hogy éjszakai, vagyis vezérelt áramról megy a bojlere.
Nálam is hasonló a helyzet, és matekozzunk kicsit:
- Az én lakásomban a vezérelt áram napi 8 órát van bekapcsolva (engedélyezve a szolgáltató által). Ennyit vállalnak a szerződésben, ezt teljesítik is.
- A bojlerem fűtőszála 1,8kWh-ás
A vezérelt áram az én kerületemben Bruttó 23.75 Ft / kWh
- Tegyük fel, hogy az egész család állandóan fürdik
Matematikailag a maximális havi fogyasztása az én bojleremnek:
(1.8kWh fűtőszál * 8 óra napi működés * 31 maximum nap egy hónapban * 23.75 Ft) = 10.602 Ft
Ennél többet a bojler nem fog tudni fogyasztani.
Egyébként akit érdekel: Elfogadták az általam ajánlott 24 milliós árajánlatot. Időközben az is kiderült a tulajdoni lapról, hogy a lakás nem 31, hanem 35 négyzetméteres, és tartozik hozzá egy két négyzetméteres zárható, saját tároló a folyosón. A társasházi szabályzat szerint természetesen használhatom a pince és a padlás arányos részét is tárolásra, és arányos tulajdoni részem van azokban is.
Összességében azt gondolom, hogy nem piaci ár alatt vettem meg. Inkább azt mondanám, azok a meggondolatlan buta emberek, akik 35 milliót adnának egy 35 négyzetméteres lakásért, főleg ingatlanosok "segítségével".
A család mesélte, hogy megkerestek több ingatlanost, akik Buda és a Margit-körút hallatán rögtön olyan százalékokat mondtak be, hogy csak néztek.
A legdurvább, hogy egyik ingatlanos sem ajánlott az ajánlatom fölé (!!!mindenki 24 alatt volt!!!).
Egyetlen ingatlanos volt, aki azt mondta nekik, hogy Oké, rendben, legyen 24 az az ár, amit az örök család az eladás végén megkap. De ő a várható alkukat, a jutalékát, és a hirdetési költségeket beleszámítva legkevesebb 30-32 mFt-ért hirdeti meg a lakást.
Na ekkor hívott fel a családfő engem, és mondta, hogy ezekből a kedves ingatlanosokból nem kér, induljunk a közjegyzőhöz.
Happy End.
Jól tetted, gratulálok.
Ha rám hallgatsz, most meghirdeted 35 milláért, és nem költesz rá 5-10 milliót.
Én felújítok elég régóta, és igazából nem éri meg.
Sokkal jobb lehet munka nélkül keresni pénzt..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!