Milyen felesleges/értelmetlen házimunkával kapcsolatos dolgot láttál a családodban, amit furcsának látsz?
Olyasmire gondolok,mint amit egy korábbi kommentben olvastam itt: nem mindegy a szülőknél,hogy rendrakásnál merrefele áll a golyóstoll nyele.
Másnál is vannak ilyesmik?
Törölközőt nem mindegy hogy rakjuk a szekrénybe. A meghajtott résznek kellett mindig kívül lennie, mert az úgy szép.
Nem mindegy, hogy hogyan hajtom össze a bugyikat. Például én sokszor random hajtogattam, volt hogy az elejéhez. Anya mindig kivette a kezemből és összehajtotta máshogy, mert úgy kell bugyit hajtani, hogy mindig szépen látszódjon az eleje, főleg ha van kis masni rajta.
Ágyat mindig rendbe kell tenni, nem szabad úgy elmenni otthonról, hogy nincsen rendben. Mamám imádta nagyon az ágytakarókat, szerinte azt is illik minden reggel beágyazásnál felrakni.
Ha jöttek vendégek, akkor mindent is takarítani kellett. Sosem értettem, hogy minek teljesen kisúrolni a fürdőszobát mikor pár órára jönnek. Ott fognak fürdeni?
Covid idején volt beteg édesanyám, akkor az ő ruháit külön kellett mosni a többiekétől. Nem értettem, hogy minek, de ő ragaszkodott hozzá. Na meg persze az állandó fertőtlenítős öblítőhöz. Még mindig érzem a szagát.
Ami nagyon felesleges szerintem, azok a virágok. Édesanyám meg nagymamáim mániája, mindig kell virág. Hiába mondja az ember, hogy nem szereti, akkor is a nyakára hozzák. Locsolgatni kell állandóan, levágni az elszáradt részeket, hullik belőle minden szemét, büdös is sokszor.
#30
Nem használnák, el sem férne. Meg ki is kérnék maguknak, hogy mi vegyünk nekik bármit is.
Amúgy a mosáskor nem sok baci mosódik ki. 30 fokon szinte semmi, csak felfrissul a ruha, felületes kösz kijön belőle. 40 fokon már valamennyi baci kijön belőle. 60 fokon már sokkal több. Állandóan mindent 60 fokon mosni viszont azt jelenti hogy hiába kevert az a pamut fehernemű (95 % pamut és 5 % műszál) tapasztalatom szerint akkor is összemegy, jobban mintha kisebb hőfokon mosnám. Műszálas meg hamar kinyúlik.
Szóval az összes ruha tele van mindennel amit nem látunk, gomba baci ha csak 40 fokon mosunk. Mondjuk ettől még én sem fogok fehérneműt és ágyneműt vasalni.
Az én anyám is vasalja a lepedőket, valószínű ez is az eredeti oka amit a szüleitől látott.
32: ja, értem...
Hát akkor menthetetlenek.... :-D
33: de egészséges emberek esetén nem kell mindenféle szörnyű baktériumokat vizionálni...
A fehérneműkre: ma már a legtöbb pamut bugyiban is van 5-10 % lycra. Amit egyetlen vasalás is agyonvág. Tehát pont az a tulajdonsága vész el (rugalmasság), ami miatt ilyet vesz az ember....
A fenekemen meg jól kifeszül, nem lesz gyűrött. :-D
Nem beszéltem szörnyű baktériumokról. Csak azokról amik egy átlag fehérneműn vannak. Lehet az gomba, elszaporodott baktériumok esetleg vírusok.
De mint írtam én sem vasalok fehérneműt. Esetleg az alsó 10 centis pamut részt lehetne nem az egészet de mivel nincs semmi betegségem ezért nem teszem.
36: de milyen "veszélyes" baktériumok lennének egy egészséges ember esetén...?
A beled is tele van hasznos bacikkal (amik elengedhetetlenek a szervezet működéséhez), mégse fertőtleníted folyamatosan...
Akinek meg valami altáji gombafertőzése van, úgyis fokozottan odafigyel. De ehhez sem kell bugyivasalás szerintem. Mert ilyenkor eleve használ az ember betétet.
#38: :-))))
Ez már OPNI-gyanús...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!