Felszámolt temetőn kialakított építési telken akar a párom építkezni. Belemennétek, hogy oda költözzetek?
Nem költöznék oda és igenis egyfajta "babonából" nem, pedig alapjáraton én sem vagyok az.
Itt pontosan él az, hogyha valamiről nem tudok, az nem fáj.
Az én lelkemet kellemetlenül érintené az, hogy ahol én most élek és virulok, ott a talpam alatt egykoron megannyi ember feküdt és a szeretteik azon a földön zokogtak miattuk, ahol én boldog vagyok. Le lehet hülyézni, de számomra a kettő nem fér össze. Egy temetőbe sem tudnék vigyorogva belépni, ugyanígy egy olyan helyen sem tudnék boldogan élni, ami alapjáraton szomorú események színtere volt.
#12
"Miért szerinted egy 20-30-70 éve szétrohadt koporsóból származó mindent csontot megtalálnak a földbe."
Miért, gondolod, ha a felszámoláskor nem találták meg, akkor más megtalálja majd? A sírokat meghatározott mélységre ássák, annál lejjebb nem mennek a maradványok, mert ami a földben van, az inkább felfelé vetődik, ha a föld mozgatva van, és építkezés alkalmával sem hiszem, hogy ennél sokkal lejjebb mennének, de nincs is jelentősége.
Kérdező, a félelmed nem tudom, honnan ered, talán a mi civilizációnk baromsága, hogy a holtaktól félni kell. Meg, mert általában semmit nem tudunk a halálról. Hidd el, a leendő szomszédod is százszor többet árthat neked, mint az a volt temető.
Én nem mennék ugyan bele, de azért, mert én soha nem akarok ebben az országban építkezni. A temető-dolog nem zavarna, még javadra is válhat, ha van olyan, aki meglátogatna, és te nem akarod, csak említsd ezt meg neki :D
10 azért gondolkodj el hogy amiket írtál helyek mind valami park, pláza, parkoló, pályaudvar, de nem lakóház még véletlen sem.
Nem kezdek bele az ezós dolgokba, egyszerűen csak hallgass a belsődre az mit mond? Rosszul éreznéd magad ott? Akkor ne lakj ott, ennyi.
Nézd, #32 "Egy temetőbe sem tudnék vigyorogva belépni, ugyanígy egy olyan helyen sem tudnék boldogan élni, ami alapjáraton szomorú események színtere volt." - valójában csak a legutóbbi korok embere kezdte úgy gondolni valami rejtélyes okból, hogy az ősök, holtak lelkének zokogó emberek látványára van szüksége, tán a Napkirály volt az első, aki - talán saját halálfélelmétől vezéreltetve bizonnyal - elrendelte, hogy a palotájában nem halhat meg senki, tehát a halottakat dugdosni kezdték.
Ha ezzel szemben megnézed a hagyományokat, a temetők többnyire a templomok köré épültek - ma is láthatod mindenhol pl. a Balaton északi partján végig - hogy ilyen módon a holtak "részesei maradjanak" az élők mindennapi életének, minden vasárnapjának, nevetésnek és sírásnak, keresztelőnek, esküvőnek, temetésnek...
Ma Budapest egyik népszerű "szerelmes-andalgó" helye a Kongresszusi Központ melletti Gesztenyéskert - ami alatt tényszerűen maradt néhány száz vagy ezer halott a volt Németvölgyi temetőből, mert hát onnan csak a történelmileg jelentős sírokat helyezték át Farkasrétre az I. VH környéki bezárását követően. Nem tudok róla, hogy a szerelmesek meg az elhunytak bármikor bármiben is zavarták volna egymást:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!