Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Az idősek (is) tehetnek róla,...

Az idősek (is) tehetnek róla, hogy a mai fiatalok nem jutnak saját otthonhoz és nem tudnak hova családot alapítani?

Figyelt kérdés

A 90-es évek elején születtem, mikor divatba jött azokat a hatalmas 150-160 nm-es családi házakat felhúzni, a mi szüleinek generációjának nagy része azóta is ebben él. Na de, ugye a többségnek azóta a válságok és minden egyéb miatt nem úgy alakult az élete, mint tervezte, nem mondanám, hogy tömegesen költenek ezekre a házakra, azok egyre lepukkantabbak.


Közben ott az a probléma, hogy a lakásárak az egekbe szöktek és a fiatalok akkor sem tudnak 30-50 milliókat előteremteni, ha meggebednek, de a szülők/nagyszülők inkább beledöglenek a 3-4 szobás házak fenntartásába, semmint kisebbe költözzenek és a különbözettel segítsék a gyerekeiket.


Szóval most tulajdonképpen az a helyzet áll fenn, hogy a nagy lakásokban/házakban kergetik egymást a szülők ketten, a fiatalok meg 30 évesen garzonokban és kétszobás lakásokban laknak, ahova nem tudnak gyerekeket vállalni. Nincs komoly cserebere az ingatlanpiacon.


Ne értsetek félre, természetesen megértem, hogy az ember hozzánő a házhoz, amiben az elmúlt 30 évet töltötte, de most annak van értelme, hogy valaki nem bírja már sem anyagilag, sem fizikailag a háza fenntartását és mégis el nézi, hogy a gyereke meg kis lakásban nyomorog? Az én szüleim generációja még simán kapott a Tsz-ből megmaradt telket és építkezett kalákában huszas évei elején, ők már nem tudják ugyanezt adni a gyerekeiknek, akkor miért nem költöznek kisebb lakásba és adják oda a különbözetet a fiataloknak, ha mással nem tudnak segíteni?


Mielőtt valaki megkérdezi, a szüleink házára áhítozunk-e, nekünk szerencsére van sajátunk, mert évekig külföldön robotoltunk, úgyhogy nem erről van szó, szimplán látom ezt a helyzetet az ingatlanpiacon és nem tudom, van-e értelme hosszútávon.



2021. febr. 18. 05:43
1 2 3 4 5
 41/49 A kérdező kommentje:

De nem azért kellene az időseknek eladni a nagy házat, hogy a pénzt odaadják a gyerekeknek, ha nem akarják, hanem azért, hogy ezek a házak felszabaduljanak, elérhetővé váljanak az ingatlan piacokon és a

fiatal családoknak legyen hova beköltözni.

2021. febr. 18. 15:40
 42/49 anonim ***** válasza:
100%
Most már tuti, hogy trollkodsz.
2021. febr. 18. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/49 anonim ***** válasza:
100%

"De nem azért kellene az időseknek eladni a nagy házat, hogy a pénzt odaadják a gyerekeknek, ha nem akarják, hanem azért, hogy ezek a házak felszabaduljanak, elérhetővé váljanak az ingatlan piacokon és a


fiatal családoknak legyen hova beköltözni."


Aha. Hát be is baxna ha azért kellene az idős szüleimnek eladniuk a házukat hogy vadidegen Juli meg Pityu ott alapithasson csaladot. Majd a Juli meg a Pityu építkezik, ha akar. Van elegendő eladó ingatlan amugy

2021. febr. 18. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/49 anonim ***** válasza:
92%
Ha ilyen alapon megyünk tovább... Akkor, az én szüleim eladjàk a hàzat, hogy te tudd megvenni. Na de.. A te unokàd, dèdunokàd milyen hàzba fog költözni? Te nem èpítettèl hanem vettèl. Ha senki nem èpitene,csak venne egy idő után csak romok lennènek. Egy ház sem fog szàzèveken keresztül megàllni. Ha ilyen elven működsz, akkor lègyszives èpíts màr egy hàzat, hogy aztán az èn gyerekem megvegye... Te meg majd mègy otthonba... Köszike
2021. febr. 18. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/49 anonim ***** válasza:
100%
És tudja fokozni 😂
2021. febr. 18. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/49 anonim ***** válasza:
100%
#41: Jézusom, ez már vantablack szintű sötétség :))
2021. febr. 18. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/49 anonim ***** válasza:
65%

"ezek a házak felszabaduljanak, elérhetővé váljanak az ingatlan piacokon és a

fiatal családoknak legyen hova beköltözni." [kérdező, #41]

.

Ha a szülők eladják házukat, az megjelenik az ingatlanpiacon, a fiataloknak megtetszik az a ház, de MIBŐL tudják MEGVENNI?

Hiába kapják meg a ház árát a fiatalok, azt a házat annyiért már nem tudják megvenni!

.

Sok kommentelőnek ajánlom ezt a módszert:

ha elérik a nagykorúságot írassnak szüleikkl olyan kötelezvényt, hogy max öt év múlva a fiataloké lesz a lakás örökség címén.

A szülők temetési költségeit a fiatalok nagyvonalúan vállalják.

2021. febr. 19. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/49 anonim ***** válasza:
100%
5 év sok. Rögtön a nagykorúság betöltésekor. A mamának-papának pedig megadni a legközelebbi kénesbarlang címét. Az odáig vezető út költségeit a szülők tegyék egy letéti számlára.
2021. febr. 19. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/49 Laylah ***** válasza:
52%
Annyit tennék hozzá, hogy azért külföldön az albérlet ára nem több mint a minimálbér...
2021. márc. 4. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!