Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Az idősek (is) tehetnek róla,...

Az idősek (is) tehetnek róla, hogy a mai fiatalok nem jutnak saját otthonhoz és nem tudnak hova családot alapítani?

Figyelt kérdés

A 90-es évek elején születtem, mikor divatba jött azokat a hatalmas 150-160 nm-es családi házakat felhúzni, a mi szüleinek generációjának nagy része azóta is ebben él. Na de, ugye a többségnek azóta a válságok és minden egyéb miatt nem úgy alakult az élete, mint tervezte, nem mondanám, hogy tömegesen költenek ezekre a házakra, azok egyre lepukkantabbak.


Közben ott az a probléma, hogy a lakásárak az egekbe szöktek és a fiatalok akkor sem tudnak 30-50 milliókat előteremteni, ha meggebednek, de a szülők/nagyszülők inkább beledöglenek a 3-4 szobás házak fenntartásába, semmint kisebbe költözzenek és a különbözettel segítsék a gyerekeiket.


Szóval most tulajdonképpen az a helyzet áll fenn, hogy a nagy lakásokban/házakban kergetik egymást a szülők ketten, a fiatalok meg 30 évesen garzonokban és kétszobás lakásokban laknak, ahova nem tudnak gyerekeket vállalni. Nincs komoly cserebere az ingatlanpiacon.


Ne értsetek félre, természetesen megértem, hogy az ember hozzánő a házhoz, amiben az elmúlt 30 évet töltötte, de most annak van értelme, hogy valaki nem bírja már sem anyagilag, sem fizikailag a háza fenntartását és mégis el nézi, hogy a gyereke meg kis lakásban nyomorog? Az én szüleim generációja még simán kapott a Tsz-ből megmaradt telket és építkezett kalákában huszas évei elején, ők már nem tudják ugyanezt adni a gyerekeiknek, akkor miért nem költöznek kisebb lakásba és adják oda a különbözetet a fiataloknak, ha mással nem tudnak segíteni?


Mielőtt valaki megkérdezi, a szüleink házára áhítozunk-e, nekünk szerencsére van sajátunk, mert évekig külföldön robotoltunk, úgyhogy nem erről van szó, szimplán látom ezt a helyzetet az ingatlanpiacon és nem tudom, van-e értelme hosszútávon.



2021. febr. 18. 05:43
1 2 3 4 5
 21/49 anonim ***** válasza:
45%
Szóval ha úgy vesszük a szülők, nagyszülők főleg, mivel nekik van hol lakni, megkapják minden választás előtt az ingyen krumplit, a gyerek meg nyomorogjon csak
2021. febr. 18. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/49 anonim ***** válasza:
89%

Számomra az a fura hogy mindig azok sírnak hogy nekik milyen szar, meg milyen gázok a szülei amiért nem adják nekik az egész életüket, akik jobb körülmények között nőttek fel, nagy házban. Nekik soha semmi sem elég.

Én a harmincas éveimben járok, a szüleim a hetvenes éveikben. Nekik senki nem segített, nem kaptak földet a tsz-től (városban ugye nehéz lett volna...), egész életükben keményen, tisztességesen gürcöltek, és örültek hogy tudtak venni egy 50 négyzetméteres társasházi lakást. Ott nevelték fel a két gyereküket átlagos, középosztálybeli körülmények között. Nem telt külföldi nyaralásokra meg márkás cuccokra, de megvolt mindenünk, és tökéletes gyerekkorunk volt.

Nem tudtak alánk rakni sem lakást, sem autót, de még a jogsinkat sem tudták finanszírozni. Ezek ha tetszik, ha nem, az átlag embernek extrák. Mindig volt mit ennünk, mindig meleg volt a lakásban, volt mit felvennünk, ha vágytunk egy játékra, megkaptuk szülinapra vagy karácsonyra. Néha el tudtunk menni nyaralni - belföldre, volt zsebpénzünk is.

De ilyen extrákat nem tudtak biztosítani, és bennünk nem alakult ki ez a fajta keserűség amit a tehetősebb családok gyerekein látok, akik állandóan a gyk-n szidják a szüleiket hogy milyen szar szülő aki nem tol lakást a gyerek segge alá.

Minket úgy neveltek hogy tisztában legyünk vele, mik az igazán fontos dolgok az életben. A szeretet, a család, a békés, nyugodt légkör. A sok közös játék, a minőségi idő amit a családtagok egymásra szánnak. Akkor is, ha egy 50 négyzetméteres kis lyukban élnek. Nem kell a boldogsághoz vagyon. Jó család kell hozzá.

Láttuk hogy nekik is nehéz volt, de kihozták belőle a maximumot, tisztességesen felneveltek. Nekünk is nehéz, de nem másoktól (azaz tőlük) várjuk hogy segítsenek, ahogy ők sem vártak és kaptak senkitől segítséget. Mi is boldogulunk az életben, mindent megteremtünk magunknak, ami kell.

Persze könnyebb ha az ember ezüstkanállal a szájában születik és mindent alátolnak, de a többség ezt nem engedheti meg magának. És ilyenkor sokan a szüleikre köpködnek, mert ugye sokkal egyszerűbb bűnbakot keresni, valakire mutogatni hogy miatta nem vagyok sikeres, mint menni és küzdeni, ahogy anno a szülők is tették.

2021. febr. 18. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/49 A kérdező kommentje:

18-as, ez nagyon szép, de a mai szülők nem is nagyon engedik még, hogy a gyereküknek odaköltözzön a párja, azt pláne nem, hogy még gyereket is oda vállaljon.


Nézz körül a kategóriában, sokszor volt már ilyen k3rdés, ott még azon is kiadtak a szülők, ha a gyerek párja hétvégente ott volt mert ők "nem akarnak egy idegent kerülgetni. "


Szóval most tök más élethelyzeteket hasonlítasz össze. Az én családomban minden nő bolti eladó volt, most pl. ilyen minimálbéres munkából hogy építkeznél meg vállalnál gyereket 22-23 évesen? Ilyen alapon életképtelenebb vagyok, mint az anyám, holott hozzá képest 30 éves koromra munka mellett még 5 évet tanultam, két nyelvet beszélek és ledolgoztam már 12 évet életemben, míg neki csak érettségije volt meg vagy 4 ledolgozott éve, viszont háza/gyereke családi segítség révén?


Abszurd. A mai fiatalok sokkal többet tanulnak és dolgoznak, mint a szüleik...

2021. febr. 18. 07:58
 24/49 anonim ***** válasza:
86%

Kérdező, de ha te magad is keményen megküzdöttél a lakhatasodert, akkor pontosan tudnod kellene, hogy az életben semmit nem adnak ingyen, nekem ellentmondásos így a felháborodásod...

Minden kornak megvolt a maga nehézsége, vissza lehet tekinteni nosztalgiával a 30-40 évvel ezelőtti világra, de valójában akkoriban is rengeteg nehézség volt az átlagembereknek, és az igényszint is máshol volt. Akkor éveket kellett várni pl egy autóra, a nyaralás csúcsa a Balaton volt, a karrier meg annyi, hogy elmentél xy állami vállalathoz. Ehhez képest ma bemész egy autoszalonba és 1 héten belül kihozod, bárhová mehetsz a világban (covidot ne számítsuk most), karrierben meg annyi lehetőség van, mint égen a csillag. És ez is csak z egyik összetevő a másik száz mellett. Annyival lehet összegezni, hogy egy átlagos embernek mindig is meg kellett küzdenie az egzisztenciáért, ez így volt nagyszüleink, szüleink es a mi időnkben is.

2021. febr. 18. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/49 anonim ***** válasza:
64%
Egyszer utaztam haza a repülőn és beszélgettem egy magyar nővel. Mondta, hogy 64 éves kint dolgozik egy családnál ápol, hogy tudjon venni egy házat a gyereknek. A szívem szakadt meg érte. Egyébként gazdaságilag sem jó ez, kevés fiatal kezd bele vállalkozásba vagy komolyabb karrierépítésbe. Egyébként ha nagyon szeretnének segíteni, talán úgy, hogy a fiatalok vesznek egy kis lakást a környéken, később pedig ha már tényleg nem bírják a nagy házat fenttartani, akkor cserélnek.
2021. febr. 18. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/49 anonim ***** válasza:
89%
Nem gondolom, hogy az idősebbek bàrmiről is tehetnènek. Ahol én èlek 10-15 millió egy olyan ház amilyenről beszèlsz. Igaz az orszàg szèle, de nem csak közepe lètezik... Én nem vàrnàm, sőt el sem fogadnàm, hogy a szüleim ( már csak anyukám) azért adja el a hàzat, amiért egész èletükben dolgoztak, hogy nekem könnyebb legyen. A testvèrem és a felesège elmentek tàvolabb dolgozni, pár èvig egy garzont bèreltek, most keresnek itt hàzat, és vissza jönnek, össze szedtèk a pènzt . Nekünk ez így normális, segitsen a szülő neked persze, ha tud, én és biztosan sokan mások is ugy gondoljuk,, hogy miután felneveltek minket, ki lettünk iskolàztatva, nehogy már még a hàzat is eladatassuk.... Belegondolva mi hàrman vagyunk... Mennyi jutna fejenként, ha anyu eladnà a hàzat kissebbèrt? Azért a pár száz ezerèrt tennè ki valaki annak hogy költözzön, kezdje előlről az egèszet? ...
2021. febr. 18. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/49 anonim ***** válasza:
88%

"De ismétlem, nem kötelező senkinek sehova költözni, segíteni, áldozatot hozni, csak nem értem, miért megy a csodálkozás, hogy a mai fiatalok nem vállalnak gyereket, mikor baromi nehéz lett még egy kis lakáshoz is hozzájutni átlag embernek, nemhogy élhető méretű otthonhoz."

Te mégis melyik bolygón töltötted az elmúlt harminc évet? Teljesen tipikus volt hogy régen egy pár valamelyik szüleihez költözött be a kisszobába, és ott vállaltak gyereket. Mert ez volt az egyetlen opció. Ne fogjuk már erre hogy a mai fiatalok azért nem tudnak gyereket vállalni egy kétszobás lakásban, mikor a szüleik egyetlen szobában is megoldották.

A mai fiatalok azért nem vállalnak gyereket, mert addig terjed az agyuk hogy "én, én, én".

És mielőtt nekem esne bárki, csak jelzem hogy ez egyben önkritika is. Nincs gyerekem és nem is tervezek gyereket. De nem azért mert nem lakok nagy házban, hanem mert élni akarok, élményeket szerezni, spontán lenni, szabad lenni, nem arra vágyom hogy valakihez egy életre hozzákössem magam, meg hogy ne tudjak rendesen aludni évekig, hogy minden pénzem egy gyerekre költsem, aki majd harminc év múlva engem szid a gyk-n hogy milyen szar szülő vagyok amiért nem engedtem kiszívni magamból a maradék életet is, és nem vonulok be valami idősek otthonába, hogy ő boldogan élhessen a házamban.

És látom hogy ez a valódi oka hogy ma nem vállalnak gyereket. Mert önzők, ahogy én is. Élni szeretnének.

Régen azért vállalt mindenki gyereket, ha akart-ha nem, mert ez volt az egyetlen "norma", ezt várta el a társadalom, be kellett állni a sorba. Ma már joga van az embernek több lehetőség közül választani, nemcsak egy járható út van. Az is oké ha valaki szingli, és nem szeretne elköteleződni. Az is oké, ha valaki karrierista, és a hivatására szenteli az életét. Az is oké ha valaki a saját neméhez vonzódik. És az is oké, ha egy pár egyszerűen úgy dönt, hogy bár együtt akarják leélni az életüket, de gyerek nélkül.

Ezért nincs annyi gyerek, mert már vannak más opciók is, a világ elfogadta hogy nem lehet mindenkit ugyanabba a kis kockába belepréselni, mint ahogy a szüleink idejében tették.

A gyerekvállalási kedv soha nem a körülményeken múlt.

2021. febr. 18. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/49 anonim ***** válasza:
70%

"....de a mai szülők nem is nagyon engedik még, hogy a gyereküknek odaköltözzön a párja, azt pláne nem, hogy még gyereket is oda vállaljon."


Nem hat. De mi ezzel a gond? Az emberek változnak, a körülöttük lévő világgal egyutt. Regen barlangban éltek, törzsekben, ma meg mindenki az önállóságra vagyik. Nincs ezzel baj. Amúgy meg sokszor épp azért nem engedi a szülő, mert ő maga is erre kényszerült anno és tudja, miylen rossz.

2021. febr. 18. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/49 mindentudó99 ***** válasza:
88%
Kérező nem akarod mindjárt kényszerből kilakoltani a saját házukbòl az embereket? Egyébként életképtelen ötlet. Egy átlagos Kádárkocka ér 10 millát falun. Mert 90%-uk felépítésük óta nem volt felújítva. Szóval ezt adják el és 5 millából vegyenek egy rosszabb helyen egy vizes dohos vájog viskót. És nyomorogjanak ott lemondva a megteremtett otthonukról. És mire mész az 5 millával ami megmarad?
2021. febr. 18. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/49 anonim ***** válasza:
85%

Úgy érzem én is tudnék litániát írni, de valahogy teljesen felesleges. Elég ennyi:

Szüleink nagyon örülnek, hogy végre kettesben kergetőzhetnek a hatalmas emeletes házukban és végre élvezhetik a nyugalmat, mert elköltöztünk!

3 gyerek után nem csoda.

2021. febr. 18. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!