Az idősek (is) tehetnek róla, hogy a mai fiatalok nem jutnak saját otthonhoz és nem tudnak hova családot alapítani?

Számomra az a fura hogy mindig azok sírnak hogy nekik milyen szar, meg milyen gázok a szülei amiért nem adják nekik az egész életüket, akik jobb körülmények között nőttek fel, nagy házban. Nekik soha semmi sem elég.

Én a harmincas éveimben járok, a szüleim a hetvenes éveikben. Nekik senki nem segített, nem kaptak földet a tsz-től (városban ugye nehéz lett volna...), egész életükben keményen, tisztességesen gürcöltek, és örültek hogy tudtak venni egy 50 négyzetméteres társasházi lakást. Ott nevelték fel a két gyereküket átlagos, középosztálybeli körülmények között. Nem telt külföldi nyaralásokra meg márkás cuccokra, de megvolt mindenünk, és tökéletes gyerekkorunk volt.

Nem tudtak alánk rakni sem lakást, sem autót, de még a jogsinkat sem tudták finanszírozni. Ezek ha tetszik, ha nem, az átlag embernek extrák. Mindig volt mit ennünk, mindig meleg volt a lakásban, volt mit felvennünk, ha vágytunk egy játékra, megkaptuk szülinapra vagy karácsonyra. Néha el tudtunk menni nyaralni - belföldre, volt zsebpénzünk is.

De ilyen extrákat nem tudtak biztosítani, és bennünk nem alakult ki ez a fajta keserűség amit a tehetősebb családok gyerekein látok, akik állandóan a gyk-n szidják a szüleiket hogy milyen szar szülő aki nem tol lakást a gyerek segge alá.

Minket úgy neveltek hogy tisztában legyünk vele, mik az igazán fontos dolgok az életben. A szeretet, a család, a békés, nyugodt légkör. A sok közös játék, a minőségi idő amit a családtagok egymásra szánnak. Akkor is, ha egy 50 négyzetméteres kis lyukban élnek. Nem kell a boldogsághoz vagyon. Jó család kell hozzá.

Láttuk hogy nekik is nehéz volt, de kihozták belőle a maximumot, tisztességesen felneveltek. Nekünk is nehéz, de nem másoktól (azaz tőlük) várjuk hogy segítsenek, ahogy ők sem vártak és kaptak senkitől segítséget. Mi is boldogulunk az életben, mindent megteremtünk magunknak, ami kell.

Persze könnyebb ha az ember ezüstkanállal a szájában születik és mindent alátolnak, de a többség ezt nem engedheti meg magának. És ilyenkor sokan a szüleikre köpködnek, mert ugye sokkal egyszerűbb bűnbakot keresni, valakire mutogatni hogy miatta nem vagyok sikeres, mint menni és küzdeni, ahogy anno a szülők is tették.

Kérdező, de ha te magad is keményen megküzdöttél a lakhatasodert, akkor pontosan tudnod kellene, hogy az életben semmit nem adnak ingyen, nekem ellentmondásos így a felháborodásod...

Minden kornak megvolt a maga nehézsége, vissza lehet tekinteni nosztalgiával a 30-40 évvel ezelőtti világra, de valójában akkoriban is rengeteg nehézség volt az átlagembereknek, és az igényszint is máshol volt. Akkor éveket kellett várni pl egy autóra, a nyaralás csúcsa a Balaton volt, a karrier meg annyi, hogy elmentél xy állami vállalathoz. Ehhez képest ma bemész egy autoszalonba és 1 héten belül kihozod, bárhová mehetsz a világban (covidot ne számítsuk most), karrierben meg annyi lehetőség van, mint égen a csillag. És ez is csak z egyik összetevő a másik száz mellett. Annyival lehet összegezni, hogy egy átlagos embernek mindig is meg kellett küzdenie az egzisztenciáért, ez így volt nagyszüleink, szüleink es a mi időnkben is.

"De ismétlem, nem kötelező senkinek sehova költözni, segíteni, áldozatot hozni, csak nem értem, miért megy a csodálkozás, hogy a mai fiatalok nem vállalnak gyereket, mikor baromi nehéz lett még egy kis lakáshoz is hozzájutni átlag embernek, nemhogy élhető méretű otthonhoz."

Te mégis melyik bolygón töltötted az elmúlt harminc évet? Teljesen tipikus volt hogy régen egy pár valamelyik szüleihez költözött be a kisszobába, és ott vállaltak gyereket. Mert ez volt az egyetlen opció. Ne fogjuk már erre hogy a mai fiatalok azért nem tudnak gyereket vállalni egy kétszobás lakásban, mikor a szüleik egyetlen szobában is megoldották.

A mai fiatalok azért nem vállalnak gyereket, mert addig terjed az agyuk hogy "én, én, én".

És mielőtt nekem esne bárki, csak jelzem hogy ez egyben önkritika is. Nincs gyerekem és nem is tervezek gyereket. De nem azért mert nem lakok nagy házban, hanem mert élni akarok, élményeket szerezni, spontán lenni, szabad lenni, nem arra vágyom hogy valakihez egy életre hozzákössem magam, meg hogy ne tudjak rendesen aludni évekig, hogy minden pénzem egy gyerekre költsem, aki majd harminc év múlva engem szid a gyk-n hogy milyen szar szülő vagyok amiért nem engedtem kiszívni magamból a maradék életet is, és nem vonulok be valami idősek otthonába, hogy ő boldogan élhessen a házamban.

És látom hogy ez a valódi oka hogy ma nem vállalnak gyereket. Mert önzők, ahogy én is. Élni szeretnének.

Régen azért vállalt mindenki gyereket, ha akart-ha nem, mert ez volt az egyetlen "norma", ezt várta el a társadalom, be kellett állni a sorba. Ma már joga van az embernek több lehetőség közül választani, nemcsak egy járható út van. Az is oké ha valaki szingli, és nem szeretne elköteleződni. Az is oké, ha valaki karrierista, és a hivatására szenteli az életét. Az is oké ha valaki a saját neméhez vonzódik. És az is oké, ha egy pár egyszerűen úgy dönt, hogy bár együtt akarják leélni az életüket, de gyerek nélkül.

Ezért nincs annyi gyerek, mert már vannak más opciók is, a világ elfogadta hogy nem lehet mindenkit ugyanabba a kis kockába belepréselni, mint ahogy a szüleink idejében tették.

A gyerekvállalási kedv soha nem a körülményeken múlt.

"....de a mai szülők nem is nagyon engedik még, hogy a gyereküknek odaköltözzön a párja, azt pláne nem, hogy még gyereket is oda vállaljon."

Nem hat. De mi ezzel a gond? Az emberek változnak, a körülöttük lévő világgal egyutt. Regen barlangban éltek, törzsekben, ma meg mindenki az önállóságra vagyik. Nincs ezzel baj. Amúgy meg sokszor épp azért nem engedi a szülő, mert ő maga is erre kényszerült anno és tudja, miylen rossz.

Úgy érzem én is tudnék litániát írni, de valahogy teljesen felesleges. Elég ennyi:

Szüleink nagyon örülnek, hogy végre kettesben kergetőzhetnek a hatalmas emeletes házukban és végre élvezhetik a nyugalmat, mert elköltöztünk!

3 gyerek után nem csoda.