Most hogy van ez a kilakoltatási moratórium? Ez év december 31ig van azt tudom de azon kívül hogy van ez?
Előre is köszönöm.
Sosem volt tartozásom egy Ft sem ,mindig rendesen fizettem de most a vírus miatt mindkettőnket kirúgtak.
41 sokan félreértettek,nem letámadni akartam de ki mást lehet megkerdezni ha tudni akarom mi az igaz? Hogy tisztában legyek a dolgokkal.Ha beteg vagyok sem a haverok véleményére adok hanem pl jelen helyzetben hívom az orvost telefonon.
E hónapban be van fizetve még nem aktuális meg igyekszünk is ha mást nem alkalmi munkát találni addig.
Közben keresek munkát persze.Boltokba már jelentkeztem igen.
Futár meló nem játszik sajnos.
Közterületfentarto az is önkormányzati ugye ? Mert a helyi önkormányzatra is beadtam ha tudnának valamelyik intézményben esetleg munkát.
57/2020. (III. 23.) Korm. rendelet 3. § (3):
"Ingatlan kiürítése iránt, azzal összefüggésben intézkedni, valamint ingatlan kiürítésére irányuló helyszíni eljárási cselekményt foganatosítani a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet azzal, hogy az intézkedés, eljárási cselekmény lefolytatására, a halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődik."
Tehát jelenleg nem lehet senkit kilakoltatni, egészen a veszélyhelyzet végéig (NEM december 31-ig, hanem amíg a kormány vissza nem vonja a veszélyhelyzetet). Ez nem jelenti azt, hogy nem vagy köteles fizetni, vagy hogy a szerződés nem felmondható - ugyanúgy felmondható, és az elmaradt bérleti díj is behajtható, csak a bérbeadó nem fog tudni az akaratod ellenére kilakoltatni. Érdemes a bérbeadóval tárgyalni a kérdésben, nem kell szándékosan elzárkózni.
46
Köszönöm ,nem zarkozom el csak tájékozódni akartam. E hónapi rendesen fizetve van.
Attól, hogy a hónap fizetve van, MOST kéne neki szólnod, nem elsején lapítani, hogy ja már nem tudsz fizetni. Ha most szólnál, neki is lenne ideje döntést hozni, és ha úgy dönt, hogy kirak, lenne egy hónapod vakarózni, hogy akkor hova is menj tovább. De így folyamatosan csak magad alatt vàgod a fát, hiába is pofázunk oldalakon át.
Aki meg a szabályzatból idézett, az azzal az aprósággal nincs tisztában, hogy önkényes lakásfoglalókra ez nem vonatkozik, márpedig ha felmondják a bérleti szerződést és nem hajlandó kiköltözni a delikvens, az onnantól önkényes lakásfoglalás. Ergo, kirakható most is.
Ezért nem kéne ezt megvárni, hanem MOST egyeztetni a tulajjal. Csak ehhez ész is kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!