Gender hívők hogy viszonyultok a vallásos neveléshez?
A vallásos nevelés ugyanúgy egy torz képet nevel a gyerekbe a világról, mint az általatok elutasított nemi szerepekre történő nevelés.
Érdekes módon sehol sem olvasok arról, hogy meg kellene tiltani a vallásos szülőknek mondjuk egy muszlimnak vagy zsidónak, hogy a vallás szabályai szerint nevelje a gyereket, hiszen az is olyan értelmetlen korlátok közé szorítja a gyereket amelyeknek a mai modern társadalomban nincs létjogosultsága.
Idealizált elméletben gondolkodsz, ami a gyakorlatban soha nem fog megvalósulni. Nincs olyan, hogy semleges nevelés. Ha a szülők például vallásosan nevelik a gyereket, akkor ha az iskolában nincs hittan és egyáltalán nem foglalkoznak a vallás kérdésével, akkor az iskolai nevelés nem semleges, hanem pontosan a szülői nevelés ellen hat. Így van a nemi szerepekkel is.
"mivel nincs olyan, hogy helyes ut, vagy, hogy csak az egyik lenne megfelelo nevelesi forma."
Pont ezt mondtam én is. De az csak egy ideális, gyakorlatban nem létező iskolában képzelhető el, hogy szabadon hagyják érvényesülni a szülők elveit. Nem tudom, a gyakorlatban hogy látod megvalósíthatónak egy határozott nemi szerepek szerint nevelt és egy nemi szerepek nélkül nevelt gyerek oktatását egy osztályon belül?
"Az egesz lenyege, hogy ne kenyszeritsenek bele senkit olyan helyzetbe amit nem akar, mert mig ebben a helyzetben egy lany tud “lanyos szerep” szerint elni, viselkedni az iskolaban ha ugy szeretne, de forditott esetben ha az iskola dontene errol akkor az adott lany ha nem szeretne “lanyos szerep” szerint viselkedni egyszeruen nem teheti."
Azzal egyetértek, hogy ne legyenek nagyon szigorú szerepelvárások, de gyakorlatilag nem látom megvalósíthatónak, hogy egyáltalán ne legyenek. A társadalom nem így működik.
Ráadásul te csak az egyik oldallal törődsz, azokkal akik nem érzik jól magukat a szerepelvárások miatt. Az ő esetükben tényleg az a jó, ha enyhítünk a szerepelvárásokon. De teljesen elfelejtkezel a másik oldalról, akiknek pedig segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy meg tudjanak felelni az óhajtott szerepelvárásoknak (nem a szülők vagy bárki által rájuk kényszerített, hanem saját maguk által választott és követendőnek tartott elvárásoknak!). Az ő számukra mit tudsz ajánlani?
“Ráadásul te csak az egyik oldallal törődsz, azokkal akik nem érzik jól magukat a szerepelvárások miatt. Az ő esetükben tényleg az a jó, ha enyhítünk a szerepelvárásokon. De teljesen elfelejtkezel a másik oldalról, akiknek pedig segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy meg tudjanak felelni az óhajtott szerepelvárásoknak (nem a szülők vagy bárki által rájuk kényszerített, hanem saját maguk által választott és követendőnek tartott elvárásoknak!). Az ő számukra mit tudsz ajánlani?”
Most nem ertem milyen segitsegre varsz? Hogyhogy mit tudok ajanlani szamukra? Az az igazsag, hogy el se tudom kepzelni mik lehetnek azok az elvarasok amit maguk ele tamasztanak igy eleg nehez ajanlani akarmit is. Akkor ugy mondom, hogy a “kisebbik rosszat” kell valasztani. Irtad a vallast is, hogy nincs hittan az adott iskolaban. Erre szerintem az a megoldas, hogy egyhazi iskolaba kuldod a gyereket, ha mindenfelekepp nemi szerepek szerint szeretned nevelni es azt szeretned, hogy az iskola is igy tegyen akkor elkulod lany vagy fiuiskolaba. Nincs olyan rendszer aki mindenkinek tokeletes, de mindig torekedni kell szerintem arra, hogy a kisebbik rosszat valasszuk vagy azt ami a legtobb embernek megfelel. Mert mig a vallasosnak ott az egyhazi iskola, a masiknak a lanyiskola, addig ha az atlagos iskolak nem lennenek semlegesek akkor ott mar nincs alternativa. Igy van mindenki szamara alternativa, mindenki eldontheti, hogy melyik elkepzeles a legjobb a szamara.
De akkor kivancsi lennek te hogy kepzeled el azt az iskolat ami nemi szerepek szerint oktat/nevel? Mert szamomra ez eleg kodos, hogy hogyan is kene ezt elkepzelni. En az ellenkezojet valahogy ugy kepzelem el, hogyha egy lany rovid hajat akar, fius ruhakba jarni, focizna, es ugymond a fius dolgok irant erdeklodik akkor azert ne erje hatrany, es meg is tehesse. Ha focizni akar akkor nyugodtan focizhasson, ne pedig haztarsas orara kelljen jarnia csak mert o lany. Es nem ertem ebben mi hatrany erne azt aki lanykent, lanyosan akar viselkedni. O ugyanugy viselkedhet lanyosan hiszen a dontes az o kezeben van, szoval neki nem tiljak meg ezt. Ezert kerdezem, hogy szerinted milyen megerosites kene neki, milyen az az iskola ami szamara jo lenne? Szerintem a lehetoseget mimdenkinek meg kell adni, hogy eldontse mire van szuksege, es nyilvan ez a semleges neveles nem abbol all, hogy fiuknak lanyoknak ugyanazt a wct kell hasznalni.
"Erre szerintem az a megoldas, hogy egyhazi iskolaba kuldod a gyereket, ha mindenfelekepp nemi szerepek szerint szeretned nevelni es azt szeretned, hogy az iskola is igy tegyen akkor elkulod lany vagy fiuiskolaba."
Igen, ez jó megoldás lenne, ha mindenki számára elérhető lenne. De még az egyházi iskola sem az, nemhogy a fiú- és lányiskola. Az egész világon a koedukált oktatás felé halad a fejlődés, ez egyre kevésbé lesz elérhető alternatíva.
Hogy konkrét példát mondja a szerepelvárásoknak való megfelelés problémáira: nekem gondjaim voltak a fiútársaságba való beilleszkedéssel. Nem azért, mert lányos dolgaim lettek volna, hanem azért, mert nem tudtam megfelelően elsajátítani a fiú- és férfiszerepeket. Nekem nem arra lett volna szükségem, hogy azt mondják, semmilyen szerepnek nem kell megfelelned, hanem arra, hogy segítsenek a férfiszerepek elsajátításában. Egy hagyományos fiúiskolában erre talán több esélyem lett volna.
“Igen, ez jó megoldás lenne, ha mindenki számára elérhető lenne. De még az egyházi iskola sem az, nemhogy a fiú- és lányiskola. Az egész világon a koedukált oktatás felé halad a fejlődés, ez egyre kevésbé lesz elérhető alternatíva.”
Hat nem tudom erre annyit tudok mondani, hogy kereslet-kinalat. Nyilvan en is tisztaba vagyok vele, hogy ez nem mindenki szamara elerheto, de mivan nagyobb a kereslet a “semleges” oktatasra igy visszaszorul peldaul az egyhazi oktatas es kevesebb ember szamara lesz elerheto. De meg mindig ugy gondolom, hogy akkor is a kisebbik rosszat kell valasztani. Es ez igy ebben a formaban a kisebbik rossz, persze nem tokeletes, de jobb mintha mindenhol egyhazi es nemek szerinti iskolak lennenek.
“Nekem nem arra lett volna szükségem, hogy azt mondják, semmilyen szerepnek nem kell megfelelned, hanem arra, hogy segítsenek a férfiszerepek elsajátításában. Egy hagyományos fiúiskolában erre talán több esélyem lett volna.”
Az a baj, hogy ez elsosorban a szulok feladata, az iskola az oktatasert van nem pedig a nevelesert. Persze tisztaban vagyok vele, hogy ez nem mindig jon ossze, de akkor meg azt nem ertem, hogy honnan veszi a gyerek peldaul, hogy neki ferfiszerepben kell tetszelegnie ha otthon nem ezt adjak at neki, es az iskolaban sem ezt latja. De arra meg mindig kivancsi vagyok, hogy te, hogyan kepzeled el a nemi szerepek szerinti oktatast? Miben masabb az mint egy atlagos iskola? Nem jartam lanyiskolaba szoval egyszeruen elkepzelesem sincs miben massabb ez a dolog. Sot ugyebar Mo.-on jartam iskolaba es valahogy nem remlik, hogy kulonbseget tettek volna fiuk es lanyok kozott, szoval tenyleg elkepzelesem sincs, hogy milyen a szamodra jo iskola. De most igy belegondolva ezek szerint Mo.-on is “semlegesen” oktatnak.
Az egyházi oktatást jó dolognak tartom; akit ímmel-ámmal visznek csak néha templomba, az sosem fogja olyan szinten tiszta szívből GYŰLÖLNI a vallást és az egyházat, mint az, akit bedobnak pl egy katolikus suliba 8-12 évre.
Személy szerint velem ezt tették, és had mondjam el - nincs olyan ismerősöm a katolikus iskolából, aki ne lenne minimum ateista, vagy akár antiteista.
A fiú/lány iskolák sem olyan fantasztikusak ám... A fiú iskolákba járók átlaga rosszabb, mint a koedukáltakba járó fiúké, ráadásul még inkább elrugaszkodottabbak az ilyenek a valóságtól.
Már most is az van, hogy a fiatal férfiak jelentős részének attól is remeg a térde, ha egy nő szemébe kell nézniük, nem kell egy újabb incelgeneráció kitermelése olyan iskolákban, ahol még csak lány sincs.
Amúgy meg nem arra kell törekedni, hogy Férfi™ legyél, hanem arra, hogy életképes ember. A kettő nem egymás szinonímája.
“Amúgy meg nem arra kell törekedni, hogy Férfi™ legyél, hanem arra, hogy életképes ember. A kettő nem egymás szinonímája.”
Pont igy gondolom en is. Ezert jo az ha egy iskola “semleges”. Eletkepes embert kell nevelniuk, nem ferfit vagy not.
"Az egyházi oktatást jó dolognak tartom; akit ímmel-ámmal visznek csak néha templomba, az sosem fogja olyan szinten tiszta szívből GYŰLÖLNI a vallást és az egyházat, mint az, akit bedobnak pl egy katolikus suliba 8-12 évre."
Azt kell mondjam, hogy egyetértek, bár én ezt nem tartom jó dolognak. Sajnos a gyakorlatban az egyházi oktatás messze elmarad, nemhogy az ideálistól, de még az elfogadható szinttől is. A vallásra nevelés tekintetében legalábbis.
"Már most is az van, hogy a fiatal férfiak jelentős részének attól is remeg a térde, ha egy nő szemébe kell nézniük, nem kell egy újabb incelgeneráció kitermelése olyan iskolákban, ahol még csak lány sincs."
Hát én azt hiszem, hogy ez inkább az én véleményemet igazolja, a régi hagyományos fiúiskolákból kikerülő fialtal férfiaknak nem voltak ilyen problémáik... Ha ez így igaz, ahogy írod, akkor valami nagyon nem stimmel a fiatalok nevelése körül...
"Amúgy meg nem arra kell törekedni, hogy Férfi™ legyél, hanem arra, hogy életképes ember. A kettő nem egymás szinonímája."
Hát nem tudom... én mindig is azt láttam magam körül, hogy az életképesség, különösen a férfiak esetében, nagyban függ attól, hogy mennyire "igazi" férfi valaki. Annyiban értek egyet, hogy eltúlozni azért nem kell a nemi szerepek jelentőségét, nem kell "übermacsóságra" törekedni, már csak azért sem, mert az erre törekvők általában a gyengeségeiket próbálják így kompenzálni. És persze azt sem állítom, hogy aki nem tud megfelelni az általános férfiszerepnek, vagy nem érzi jól magát abban, az nem tud érvényesülni, vagy nem lehet értékes tagja a társadalomnak. Sőt, éppen hogy akinek van ereje, elszántsága arra, hogy az egyediségét, másságát felvállalja (és itt nem feltétlenül szexuális "másságra" gondolok, hanem bármilyen jellembeli, viselkedésbeli egyediségre), az általában minden területen jól tud érvényesülni, a mássága előnyére is válhat, mert megedződik abban a küzdelemben, hogy elfogadtassa magát.
Amikor azt említettem, hogy segíteni kellene azoknak, akik szeretnének megfelelni a szerepelvárásoknak, akkor pont azt értettem ez alatt, hogy akikben van valamiféle másság, de nem éreznek magukban elég erőt és elszántságot ahhoz, hogy azt felvállalják és kiharcolják maguknak az elfogadást, hanem úgy döntenek, hogy inkább idomulnának az átlagos elvárásokhoz, viszont ez nehezükre esik, na itt kellene a segítség, mert ezzel a problémával manapság nem nagyon foglalkoznak. A másság felvállalásáért mindenki teljes mellszélességgel kiáll, ez már szinte evidenciának számít, viszont az hogy "legyél átlagos", "felelj meg az elvárásoknak", az ma nagyon rosszul hangzik... miközben mindhonnan érzi az ember a nyomást, hogy pont ez az, amit elvárnak tőle!
Remélem ezzel sikerült egy kicsit érthetőbbé tennem, hogy mi az a visszásság, ami engem a mai világban zavar.
"De arra meg mindig kivancsi vagyok, hogy te, hogyan kepzeled el a nemi szerepek szerinti oktatast?"
Szerintem a magyar oktatás és közfelfogás jelenleg jóval közelebb áll a nemi szerepek szerinti neveléshez, mint a "semlegességhez", tehát ezen a téren nem gondolom, hogy valami nagy változásra lenne szükség. (Amúgy a magyar oktatás nagyon sok dologban problémás, és nagy változásokra lenne szükség, de ez más téma.) Szóval én a jelenlegi magyar helyzetet a nemi szerepek szempontjából nem látom különösen rossznak, vagy problémásnak, ezért is mondom azt, hogy nem kellene a "semlegesség" irányába elmenni, ami valójában nem semlegesség, hanem a nemek szerepének egy teljesen más felfogása. Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy vitatható, és kell is vitatni, hogy mik az elvárható nemi szerepek, és akár teljesen újra is lehet definiálni ezeket. Viszont szerintem nemi szerepkre szükség van, több a pozitív hozadékuk, mint a hátrányuk, csak arra kellene odafigyelni, hogy ha valakinek a nemi szerepekből adódóan valakinek problémája van, akkor ezeket a problémákat kezelni kell, megoldást kell rájuk találni. De nem úgy, hogy akkor ne legyenek nemi szerepek, és probléma letudva, már bocs! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!