Szűz Máriának valami jó is volt abban, hogy ő az Isten anyja?
Gondolom semmi élvezete nem volt a szeplőtelen fogantatásban, de azért a terhesség minden velejárója megvolt az áldott állapotának, okádott, amikor hányingere volt és cipelte a hasában a terhet, mondjuk kilenc hónapig, azalatt a magzat ugyanúgy kiszívta a testéből a fejlődéséhez szükséges anyagokat, például a kalciumot a csontjaiból, vagy a vasat a hemoglobin előállításához.
Szegény kis béranya ő és szeretném tudni, hogy igazi asszonnyá válhatott e valaha is?
Szerintetek neki lehetett e része a szexben, vagy már a tilossá is vált a számára a továbbiakban is?
Ő adott e valamit Isten emberi alakjának a felépítéséhez?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Isten Beszéde ajándék Istentől, nem a 7 dombon lakók osztogatják, ők inkább eltiltották az embereket a Bibliától, Luther reformjai után készült a legtöbb anyanyelvi bibliafordítás, így a magyar Károli Gáspár fordítása is. A római vallás szerepe inkább az eltitkolásban, meghamisításban van, bibliaismeret helyett búcsúcédula árusítás, inkvizíció, a nép butítása, a hatalom fenntartása minden áron.
A legnagyobb biznisz-szekta 300 körül alakult, Nagy Konstantinusz által, államvallássá lett a kereszténység igazságtól elszakadt része, a nevük: Római Katolikus Egyház, fellendítették a kegytárgyipart, Jézus keresztjének darabjaiból több tonnát adtak el, ma is zajlik a szüzanya szobrok árusítása, különböző ruhák vannak hozzá, lehessen babázni is.:)
Egy gyermeknél a babázás nem gond úgy 10 év alatt, de fölötte egyes pszichológusok szerint már ciki.
idézet egy cikkből:
"
– A mi egyházmegyénkben volt olyan püspöki rendelet, hogyha csak egy mód van rá, ezeket az öltöztetett szobrokat váltsák fel – magyarázza Czank János újkígyósi plébános, a kiállítás szakmai tanácadója. – Nem haragudtak rá, inkább gyerekesnek tartották picit, s úgy vélték, hogy az öltöztetés nem illik a templom méltóságteljes légköréhez. Itt is van olyan, hogy a gyermek Jézusnak emberi hajat ragasztottak. Gyakori, hogy a paraszti viseletet utánzó ruhákba öltöztették a szobrokat, s ezt is többen komolytalannak tartották. Sok helyen a nép ragaszkodott az öltöztetős szobrokhoz – ha nem is a fő helyen, a Mária-oltáron, de hátul, a kórus alatt, vagy a temetőkápolnában azért megmaradtak.
"
Ezt a római babázós, undorító és giccses hamis vallást térítették erőszakosan a középkorban, Magyarországra is erőszakos térítéssel jutott el. Ez azt jelentette, hogy aki nem ment el a templomba, azt megbüntették, jószágait elhajtották, házát felégették, vagy megölték.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Részlet Kulcsár Árpád történész cikkéből:
"
Erőszakos térítés
E súlyos tehertételekhez járult, hogy a magyarországi kereszténység terjesztésének
módszerei is szorosan kapcsolódtak a több évszázados hivatalos katolikus tradícióhoz.
Ennek meghatározó jegye az erőszak alkalmazása volt. Ennek megfelelően a térítések
Magyarországon gyakran a legbrutálisabb államhatalmi eszközök segítségével
folytak, mivel ezek igénybevétele nélkül nemigen tudtak eredményeket elérni. Jellemzően
mutatja ezt a már említett kortárs, Querfurti Bruno beszámolója is. Ő hosszú éveken
át próbálta békés eszközökkel meggyőzni a Maros és Temes folyók vidékén élő
fekete-magyarokat a római vallás igazságairól. Erőfeszítései azonban teljesen eredménytelenek
maradtak. Végül 1008-ban el is hagyta az országot. A következő esztendőben viszont már
örömmel számolt be II. Henrik német-római császárnak arról a frissen kapott hírről,
hogy a fekete-magyarok, akik között ő sikertelenül igyekezett terjeszteni a katolikus
vallást, most mind megtértek. Igaz, sajnálkozva beszámolt a térítés fő eszközéről
is, miszerint: "a mieink némelyeket megvakítottak."
István az európai tradícióhoz igazodva a törvény teljes szigorával igyekezett
kereszténnyé tenni a nép egészét. Előírták, hogy "tíz falu építsen egy
templomot", s országszerte ennek megfelelően folyt az új vallás templomainak létesítése.
Figyelemre méltó tény, hogy e nagyszámú katolikus ingatlant munkára kivezényelt
emberek, mégpedig döntő részben nem katolikus, hanem pogány hit? magyarok építették.
Ehhez a törvényhez köthető annak a mindmáig működő, de korántsem bibliai elvnek a
magyarországi megjelenése, miszerint a katolikus egyház anyagi fenntartása nem csupán
a katolikus hívek feladata, hanem ahhoz az állam nem katolikus lakóinak is tetemes mértékben
hozzá kell járulniuk.
Hogy az elkészült templomok megteljenek emberekkel, István király mindenkit törvénnyel
kötelezett, hogy vasárnap misére menjen. Aki az otthonmaradást választotta – kivéve
ha a tűz őrzése végett tette ezt, nem lévén még gyufa –, azt meg kellett verni,
és megszégyenítésül le kellett kopaszítani. Aki pedig esetleg munkáját akarta végezni
vasárnap, bármit is dolgozott, el kellett kobozni szerszámait és ruháját. Ha például
a mezőn szántott, akkor ökreit vagy lovait el kellett venni tőle, ami többnyire
egyenlő volt számára az anyagi tönkremenetellel.
A templomokba így beterelt népnek figyelemmel kellett hallgatnia a misét, jóllehet
annak latin szövegéből semmit sem értett. István törvénye kimondta, hogy akik mise
alatt "mormognak és másokat zavarnak, haszontalan történeteket mesélgetve, és nem
figyelve a szent olvasmányokra és lelki táplálékokra, ha idősebbek, dorgálják meg
őket és gyalázattal űzzék ki a templomból, ha pedig fiatalabbak és közrendűek, e
nagy vakmerőségükért a templom előcsarnokában mindenki szeme láttára kötözzék
meg és ostorozással, s hajuk lenyírásával fenyítsék meg őket!" E törvényrészlet
az erőszakos módszerek mellett egyben jól megvilágítja a korabeli misék sajátos
hangulatát is.
Kötelezően előírták a tized fizetését is. Aki ezt elmulasztotta, attól egy tizedrész
helyett kilenc tizedrészt kellett elvenni. Mindenki számára kötelezővé tették a
rendszeres böjtöt. Aki pénteken vagy más böjti napokon húst merészelt enni, annak
egy héten át bezárva, sötétben kellett "böjtölnie". (István e törvénye még
igen enyhének tűnhet a korabeli lengyelországi gyakorlathoz képest, ahol a törvény
előírta, hogy aki megszegi a böjtöt, annak a fogait ki kell törni.)
Sokan úgy gondolják, hogy az államhatalmi segédlettel folyó erőszakos térítéseknek
e nem kevéssé visszataszító eszközei és módszerei csupán a korszak vezetőinek sajátos
mentalitásából származtak. Az efféle vélekedések azonban nem vetnek számot azzal a
figyelemre méltó ténnyel, hogy az erőszakos térítések mindmáig meglévő jelenségei
közvetlenül egyes katolikus tanításokból fakadnak. A katolikus egyház szentté
avatott első négy nagy egyháztanítója közül ketten – Szent Ágoston és I. Nagy
Szent Gergely pápa – kifejezetten tanították az erőszakos térítés fontosságát.
S nem maradtak meg a pusztán elvi kinyilatkoztatásnál, hanem az elv gyakorlatba ültetéséről
is gondoskodtak.
Szent Ágoston (354-430), a középkor legnagyobb hatású egyháztanítója ebbéli véleményét
még bibliai idézettel próbálta alátámasztani. 411-ben hitvitában igyekezett az
egyik korabeli keresztény irányzat, a donatisták képviselőit rábírni nézeteik
feladására, akik a katolicizmussal ellentétben elítélték az állam és egyház összefonódását,
valamint a Bibliával összeegyeztethetetlennek minősítették a csecsemőkeresztséget.
Amikor Ágoston minden ékesszólása hiábavalónak bizonyult a katolikus álláspont
elfogadtatására, végső érvként a császár jelenlévő küldöttjéhez fordult, a
Lukács evangéliuma 14. részének 23. versével szólítva fel az államhatalom képviselőjét
a hathatós beavatkozásra, mondván: "Kényszerítsd őket bejönni!" (értsd: a
katolikus egyházba). A szót tettek követték. A hatóságok a donatistákat megfosztották
polgárjoguktól, halálbüntetés terhe alatt betiltották összejöveteleiket, a
donatista vezetőket száműzték, a hívekre pénzbüntetést vetettek ki. Néhány évvel
később írt híres munkájában, a De civitate Dei (Az Isten városáról) cím? művében
Ágoston kifejezetten a mindenkori uralkodók kötelességeként jelölte meg, hogy
alattvalóikat akár azok akarata ellenére is meg kell téríteniük az igaz (katolikus)
hitre.
Csaknem két évszázaddal később a negyedik nagy egyháztanítóként számon tartott
I. Nagy Szent Gergely pápa (590-604) Ágostontól eltérően már nem tartotta szükségesnek
álláspontját bibliai idézetekkel alátámasztani. A konkrét teendőkre összpontosítva
a következőket írta a Szicíliában működő katolikus térítőknek, a katolicizmust
felvenni nem akaró emberek vonatkozásában: "Ha úgy találjátok, hogy nem akarják
megváltoztatni útjaikat, azt kívánjuk, hogy a legnagyobb igyekezettel vessétek őket
fogságra. Ha szolgák, akkor verésekkel és más testi fenyítésekkel kell jobb belátásra
bírni őket. Ha szabad emberek, akkor megtérésüket szigorú elzárással kell elősegíteni,
hogy ők, akik nem akarják meghallani a megváltás üzenetét – amely ki tudja menteni
őket a halál veszedelméből – ha kell, testi szenvedések árán is, de eljussanak a
megkívánt felfogásra."
A magyarországi térítések tehát ebben a szellemben folytak. A királyi hatalom és a
klérus együttes erőfeszítései ellenére azonban a magyar nép katolikussá tétele
csak igen nehezen haladt előre. Ezt mutatják a nagy erej? 1046-os, majd 1061-es pogánylázadások,
s hogy még a század végén uralkodó Szent László is törvényben tartotta szükségesnek
megtiltani, hogy az emberek pogány szokás szerint kutaknál áldozzanak, vagy fákhoz,
forrásokhoz vigyenek ajándékokat. Ekkor is törvényekkel igyekeztek serkenteni a
templomlátogatási kedvet. Előírták, hogy akik vasárnap vagy más ünnepeken
elmulasztják a misére menést, azokat "verésekkel javítsák meg".
"
forrás:
Kulcsár Árpád történész
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves Kérdező!
Wow!!!!!!!!! Micsoda jó kérdések! Ó bár, meglenne minden kérdésedre a válasz! :) Mekkora adag őszinte szeretet van benned! .... Most nem ragozom. :)
Meg kell cáfolnom azt, hogy "semmi élvezete nem volt a szeplőtelen fogantatásban" Máriának. Ugyanabban a könyvben, ahol ezt leírják, Mária hatalmas öröméről is írnak. Lukács evangéliumában utána olvashatsz annak, ahogy Mária a saját szavaival beszél erről. Te hány együttlét után beszéltél így a "partnered"-ről? :) Bár azért nehéz ezt összehasonlítani, de nem én kezdtem.... ;)
Igen, igazi asszonnyá válhatott, József felesége volt és sok gyerekük született, róluk is lehet olvasni a Bibliában is.
Mivel a Messiás egyik kritériuma a Dávidtól való testi leszármazás volt, ezért SZERINTEM ugyanannyit kapott az emberi alak felépítéséhez Máriától, mint bármelyik másik ember az édesanyjától. Bár azért genetikus nem vagyok, csak laikus - viszont egy nagyon-nagyon érdekes kérdés ez, és biztos, sok genetikus és biológus megnyalná a tíz ujját a téma láttán, ha lenne "anyag", amiből megvizsgálhatnák. A gond nem is Mária testének megtalálásával lenne gond, hanem Jézus feltámadásával...
Részemről a kérdés 10-ből 10 pontot vitt!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#56, mi katolikusok pedig azt valljuk, hogy bűntelen volt, és ez megalapozottnak is tűnik. Hitünk szerint Isten választotta ki Máriát arra, hogy a Megváltót hordja a szíve alatt 9 hónapig, és neki minden bizonnyal egy tiszta, bűntelen nőben kellett megfogannia. Mielőtt felhúznád a szemöldököd, hogy miért istenítjük mi Máriát, elárulom, szó sincs erről, ez nem Mária érdeme. Ahogy az összes katolikus Mária dogma, úgy ez is nem Mária érdeméről szól, épp ellenkezőleg, Krisztus érdemeire világít rá.
Terullianus Védőbeszéd című művében (Kr. u. 197) ezt olvashatjuk:
"Íme, az Isten Fiának nem olyan édesanyja van, aki elveszítette tisztaságát"
Ebből is látszik, hogy ez a gondolat már nagyon régóta jelen van az Egyházban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"#54, a szeplőtelen fogantatásnak köze sincs Jézushoz, hanem Mária vonatkozik, azt jelenti, hogy eredeti bűn nélkül való."
Azt akartam írni,hogy Jézus is ugyanúgy apától fogant,szexuális kapcsolat útján.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!