Szűz Máriának valami jó is volt abban, hogy ő az Isten anyja?
Gondolom semmi élvezete nem volt a szeplőtelen fogantatásban, de azért a terhesség minden velejárója megvolt az áldott állapotának, okádott, amikor hányingere volt és cipelte a hasában a terhet, mondjuk kilenc hónapig, azalatt a magzat ugyanúgy kiszívta a testéből a fejlődéséhez szükséges anyagokat, például a kalciumot a csontjaiból, vagy a vasat a hemoglobin előállításához.
Szegény kis béranya ő és szeretném tudni, hogy igazi asszonnyá válhatott e valaha is?
Szerintetek neki lehetett e része a szexben, vagy már a tilossá is vált a számára a továbbiakban is?
Ő adott e valamit Isten emberi alakjának a felépítéséhez?
A szeplőtelen fogantatás nem az, amire te gondolsz. A szeplőtelen fogantatás az az, hogy Mária eredendő bűn nélkül fogant meg, vagyis, bűntelen. Ez azért elég jó nem? Meg aztan halála után testestől-lelkestől fel lett véve a mennybe, ez is elég menő.
Kívancsi lennék, ugyanezt megkérdeznéd-e bármelyik édesanyától. Lehet, hogy a terhességnek vannak kellemetlen velejárói, de nincs annal nagyobb öröm, mint amikor a karjaiban tartja a gyermekét.
A katolikus teológia szerint Mária nem szexelt Jézus születése után sem.
Pedig egyik sem lehet, ha a génjeinek a fele embertől van, a másik meg nem.
Aztán az rendben van, hogy Máriának soha nem volt része szexben, de mondjuk maszturbálni szabad volt azért neki?
Lukacs 11
27Még beszélt, amikor egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” 28De ő ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”
" Teljes egeszében az Atyától van."
Akkor nem igazi, hanem csak béranya Mária és jól ki lett vele tolva, ha tilos volt számára a szex.
Amúgy meg a menyekbe sokan bekerülnek, ez nem valami egyedi, különleges eset és az, hogy a tömegből valaki felkiált, semmit nem jelent, mert mit tudhatja azt egy idegen, hogy ki boldog, ki nem?
Milyen igaz.
Ha vissza gondolunk arra, amikor az vízözön előtt, az emberek lányaival háltak, és torz szülöttek születtek. akiket Nefilimeknek neveztek.
Mária pedig nem az Isten anyja, mert Istennek nincs anyukája.
Jézus életét, pedig Jehova ültette át Mária méhébe. S erre az időre, törölt minden tökéletlenséget a génjeiből, Jézus születéséig, hogy Ádámmal egyenértékű tökéletes ember szülessen meg Jézus személyében.
Ellenben az áldozat nem lett volna egyenlő értékű azzal, amit Ádám elveszített. Már pedig az írás úgy szól, hogy egy ember által jött a halál, így egy ember által lehet is eltörölni.
Ha Jézus Istenként halt volna meg, akkor az áldozat egyenlőtlen, és elfogadhatatlan. Isten pedig nem igazságtalan, és pontosan betartja a saját törvényeit is. Ha Tőlünk elvárja, Ő példát mutat ebben.
"Jézus az Atyával egylényegű, öröktől fogva van"
Atyáról írja, hogy öröktől van, Jézus maga is kijelentette hogy az Atya nagyobb nála, és minden teremtés előtt jött létre elsőként. Mindenben Ő az első, így nem lehet örök.
Példabeszédek 8:22 22. Az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
(János 1:1) 1 Kezdetben volt a Szó. . .
Isten szó szólójának van kezdete, tehát nem lehet egylényegű.
Jézus Istenének nevezi az Atyját.
Jézusról azt írja az írás, hogy voltak társai.
(Héberek 1:9) . . .Ezért kent fel az Isten, a te Istened, az ujjongás olajával társaidnál inkább.”
Vajon kik Jézus társai? Mert hogy nem emberekről beszél az biztos. Már pedig ha Jézusnak vannak társai, és Ő Isten lenne, akkor vannak társ Istenei neki?
Érdemes elgondolkodni ezen....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!