Szűz Máriának valami jó is volt abban, hogy ő az Isten anyja?
Gondolom semmi élvezete nem volt a szeplőtelen fogantatásban, de azért a terhesség minden velejárója megvolt az áldott állapotának, okádott, amikor hányingere volt és cipelte a hasában a terhet, mondjuk kilenc hónapig, azalatt a magzat ugyanúgy kiszívta a testéből a fejlődéséhez szükséges anyagokat, például a kalciumot a csontjaiból, vagy a vasat a hemoglobin előállításához.
Szegény kis béranya ő és szeretném tudni, hogy igazi asszonnyá válhatott e valaha is?
Szerintetek neki lehetett e része a szexben, vagy már a tilossá is vált a számára a továbbiakban is?
Ő adott e valamit Isten emberi alakjának a felépítéséhez?
67-es, te a Szentírás egységébe akartál harmatgyenge módon belekötni, Pál apostolt hiteltelen ismételgetőnek beállítani, aki azt mondta vissza amit hallott (ezt előbbi idézetemmel cáfoltam), és hogy nem igaz, amit Pál mondott, mert biz' János is megírta, hogy nincsen minden a Bibliában!
"De Szent János mit ír:
"Még sok mindenről tudnék írni, de nem akarom papírra és tintára bízni. Remélem, hogy egyszer eljutok hozzátok, és élőszóval mondom el, hogy örömünk teljes legyen."
Lényegében azt, hogy a Szentírásban nincs benne minden,"-írod.
Valóban nincs benne minden, például olyan sok csodát cselekedett Jézus, hogy azt könyvtárnyi könyv anyag sem tudná befogadni, de a lényegi tanítások benne vannak! És ez a lényeg! Pál, Jézus Krisztus apostola azért átkozta meg a hamis tanokat, amik ő utánna jönnek, mert tudta, hogy lesznek ilyenek, Isten megmondta neki. Nem véletlen, hogy le van zárva az apostolok tanítása, nem lehet hozzátenni, mert az hamisítvány lesz, és átkot hoz. Ezt az apostoli intelmet sok felekezet nem hallotta meg (jehovizmus, mormon egyház, és római katolikus egyház), ezek speciális tanaikkal hirdetik magukról, hogy hamis egyházak. A Szent Melankólia már a 2. században lejegyezte a hamis legendát? Húúú! Ettől ugyanolyan hamis tanítás, mint a mormon vagy jehovista hamis tanítások.
"Nem véletlen, hogy le van zárva az apostolok tanítása, nem lehet hozzátenni, mert az hamisítvány lesz, és átkot hoz."
Valóban le van zárva. Méghozzá az Egy Szent Katolikus Egyház zárta le a 4. század végén. Amikor lényegében létrehozta ez a szerinted hamis felekezet a Szentírást. Picit olyan, mintha én valami szektás pathmos könyvvel érvelnék a hitgyüli ellen.
Az Isten Beszéde Istentől származik, nem a hét dombról, ebben megegyezhetünk. Nem a katolikusok találták ki, akkor tele lenne boldogasszonyozással, meg szoboröltöztetéssel. Ezek római katolikus eretnekségek, ahogy az inkvizíció és a spanyolcsizma is. Ezek mutatják a római katolicizmus igazi természetét, világosan olvasható volt minden értelmes ember által a középkori uralma alatt. Luther Márton Isten felülről származó Beszéde alapján felismerte az elpogányosodott, erkölcstelenséggel megtelt, purgatóriummal riogató, majd a búcsúcédulákat árusító biznisz-szekta katolikus "egyház" hamisságát, eretnekségét, és sokat böjtölve és imádkozva, keresve Isten akaratát,
hozott Istentől ihletett módon reformokat, például felismerte, hogy az üdvösség hit által nyerhető el, nem a "felszentelt" erkölcstelen papok különböző szolgáltatása és búcsúcédulái által.
Az újszövetségben nem olvasunk arra példát, hogy az apostolok megöltek volna valakit, aki nem hisz nekik, a római katolicizmus története tele van ilyen eseményekkel. A Biblia és a római katolicizmus olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, pontosabban Róma Jeruzsálemtől.
#Kerdezo #4
nem kell feltetelezni hogy szukseg volt Maria (sajat biologiai) petesejtjere, igy biologiai szempontbol sem kell hogy Jezus fel-embernek tekintsd, mivel tokeletes ember volt ezert volt teljesen ember, de nem Maria miatt, Atya Isten Ember Fia irja Biblia is.
(csak megjegyzes hogy vannak akik Jezust nem tartsak Istennek, Atyaval Egyenlonek, nem tul szerencses ezt a felfogast kovetni hogy Szuletessel Teremtett Atya utan legfobb Krisztus, de megsem egyenloek, ezzel mind az Atyat mind a Fiut alantassa teszik, Mindenhatosagra, Csodara keptelenre, vagyis Termeszetfeletti Istenben valo hituket tagadjak meg)
#Kerdes Kifejtes
honan tudod mik voltak az esemenyek? Bibliaban nincs szo ezekrol, es mas irasokrol sem tudok (Koran (Iszlam Szentiras) lehet emlit valamit rola, de keresztenyek szamara nem tudom mennyire elfogadottak az ottani leirasok)
igy az Egyhaz csak feltetelez, talalgat legfeljebb bar szerintem nem teszi, mert ilyeneken nincs ertelme ragodnia
van olyan nezet Biblia alapjan hogy voltak gyermekei utana
szerintem lenyegtelen hogy voltak-e vagy sem
(nincs befolyasolo hatasa Mariara es Jezusra, valakik szerint viszont lehet, ha ellenzi ezt a lehetoseget, velemenyem szerint szinten tevut miatt, vagy pedig masok tevutra teritodesenek felelme miatt)
"Ő adott-e valamit Isten emberi alakjának a felépítéséhez?"
tapanyagot, emberi testet a vilagbol epitette fel Jezus, ez is lenyegtelen szamomra (olyan szempontbol pl. hogy volt-e vakbele, maja (epeje), milyen volt a szeme szine, haja szine, testfelepitese most ez is mit befolyasolna?)
vajon miert kellett volna valamilyen "mennyei eledel" neki? mint a gorog mitologiakban az istenek gyermekeinek (ambrozia?)
(manatol nem valtak "istenekke" a zsidok a pusztaban)
tehat koldoken keresztul novekedett Jezuska Maria meheben, majd Maria tejen, majd pedig vilagi eteleken, italokon
#4
masztizott-e, honan kellene tudni? szabad volt-e? felugyeltek? ki tiltotta? lelkiismerete!
feltetelezhesuk hogy nem, de ez is olyan lenyeges dolog?
(egyik valaszolo buntelen szuletesunek irta, es igy tarthassa keresztenyseg, katolicizmus ebbol adodoan meginkabb feltetelezhesuk, hogy kesobb sem elt vissza szabadakarataval)
hogy szerintem miert nem szamit Maria mennyire volt bunos? mert Istenre nincs hatassal a bun, es Tanitasara sincsen, nem bunozesre Tanitott, hanem eppen ellenkezoleg a bunok elkerulesere, bunbanatra, igy ha Szeplotelen Szuz Maria lett volna a legbunosebb az egesz vilagon az orokkevalosagban, akkor is noknek es ferfiaknak egyarant Jezus Tanitasat kell kovetniuk, nem veletlen ideztem azt amit az elso valaszomban, de legfeljebb vallas tamadok tartjak Mariat bunos eletunek, igy Jezustol es Tanitasatol fuggetlen is nincsen alapja ezeknek, buntelensegenek inkabb van
.
rengeteg valasz erkezett, ezeket mar nem olvasom el igy lehet hasonlokat emlitettek vagy "megcafoltak" mar, tobbet nem foglalkozom a kerdessel
Xy4
Erőszakos térítésének középkori gyakorlatát tekintve a római katolikus hamis vallás nem a bibliai, apostoli gyakorlatra hasonlít, hanem egy másik hamis vallásra: az iszlámra.
Ma már nem teszik ezt, ennek az az egyszerű oka, hogy az emberek kisöpörték őket a hatalomból, a francia forradalomban a nép által megutált, erkölcstelen és képmutató papok feje is hullott, és ez intő jel volt Róma számára agyarai visszahúzására.
Pál apostol ezt nem a 4. században írta:
Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok.
7
Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
8
De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.
9
Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen.
Tehát a lényegi tanításokat Szent Pál apostol már lezárta az 1. században, és átokkal pecsételte meg az ezek utáni hamis hozzátoldozgatásokat, eretnek zsinati határozatokat, római katolikus, mormon és jehovista saját tanításokat. Ezek nem áldást, hanem átkot közvetítenek.
Kedves 28%-os hitgyülis hitvédő (lol)!
Úgy látszik, neked csak hírből vannak ismereteid a katolicizmusról, és azok is elég fals információk. :/
"Nem a katolikusok találták ki, akkor tele lenne boldogasszonyozással, meg szoboröltöztetéssel. "
Pedig de, a Bibliát a katolikusok állították össze. Hogyan hihetsz a Bibliának, hs a katolicizmust ennyire megveted? Boldogasszonyozás? Hagy tiszteljem már a Megváltó anyukáját... szoboröltöztetés pedig, ha hiszed, ha nem, nem egy mindennapos dolog nálunk. Az első és egyetlen öltöztetős szobor, amit életemben láttam élőben, az a Mátraverebély-szentkúti kegytemplom Mária szobra.
"Ezek római katolikus eretnekségek, ahogy az inkvizíció és a spanyolcsizma is. Ezek mutatják a római katolicizmus igazi természetét, világosan olvasható volt minden értelmes ember által a középkori uralma alatt."
Hogyne, hiszen természetesen ez a katolicizmus igaz természete... Igen, ezek hibák voltak, amiért az egyház ezerszeresen bocsánatot kért már. Ha a katolicizmus igaz természetére vagy kíváncsi, akkor menj el személyesen egy katolikus templomba, és nézd meg magad.
"Luther Márton Isten felülről származó Beszéde alapján felismerte az elpogányosodott, erkölcstelenséggel megtelt, purgatóriummal riogató, majd a búcsúcédulákat árusító biznisz-szekta katolikus "egyház" hamisságát, eretnekségét, és sokat böjtölve és imádkozva, keresve Isten akaratát,
hozott Istentől ihletett módon reformokat, például felismerte, hogy az üdvösség hit által nyerhető el, nem a "felszentelt" erkölcstelen papok különböző szolgáltatása és búcsúcédulái által."
Igen, voltak hibái az egyháznak. Az egyházat tökéletlen, bűnös emberek alkották, Luther jogosan akart reformokat, kár, hogy ez csak egyházszakadás árán jöhetett létre. Szomorúnak tartom, hogy ennyi fele szakadt a kereszténység, és hogy képesek vagyuk még egymást is marni. :(
De a mai katolikus egyháznak köze sincs a középkori túlzásokhoz, visszatért az alapokhoz. De azért valljuk be, azért a "sötét középkorban" is voltak olyan katolikusok, akik az igazi hitet követték, és hatással voltak a környezetükre. Mint pl. Assisi Szent Ferenc, vagy Svéd Szent Brigitta.
"Erőszakos térítésének középkori gyakorlatát tekintve a római katolikus hamis vallás nem a bibliai, apostoli gyakorlatra hasonlít, hanem egy másik hamis vallásra: az iszlámra."
Ne haragudj, de én azt látom, hogy aki erőszakosan térít, az egyedül te vagy.
"Mindenki eldönti, hogy az Isten Beszédében hisz, vagy a zsinatozó csuhásoknak"
A Bibliát is ezek a "zsinatozó csuhások" kanonizálták, az általad is elfogadott Szentháromság tant is ők nyilvánították dogmává, ti sem lennétek sehol a zsinatozó csuhások nélkül. :)
"Az Isten Beszéde Istentől származik"
Így van, és lepottyant az égből a bizniszszektátok vezérének, Sanyinak a kezébe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!