Szűz Máriának valami jó is volt abban, hogy ő az Isten anyja?
Gondolom semmi élvezete nem volt a szeplőtelen fogantatásban, de azért a terhesség minden velejárója megvolt az áldott állapotának, okádott, amikor hányingere volt és cipelte a hasában a terhet, mondjuk kilenc hónapig, azalatt a magzat ugyanúgy kiszívta a testéből a fejlődéséhez szükséges anyagokat, például a kalciumot a csontjaiból, vagy a vasat a hemoglobin előállításához.
Szegény kis béranya ő és szeretném tudni, hogy igazi asszonnyá válhatott e valaha is?
Szerintetek neki lehetett e része a szexben, vagy már a tilossá is vált a számára a továbbiakban is?
Ő adott e valamit Isten emberi alakjának a felépítéséhez?
Elég provokatív a kérdésed..
"Szegény kis béranya ő és szeretném tudni, hogy igazi asszonnyá válhatott e valaha is?"
Mit értesz az alatt, hogy igazán asszonnyá válhatott-e? Ha a szexuális dolgokra, akkor felvilágosítanálak, hogy egy nő nem attól teljesedik ki a nőiességében, hogy lefekszik valakivel.
Kedves #24%-os jehova tanúja. Akkor ez mi??
"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: „Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt."
(János 1:1-18)
Mária ugyan olyan ember volt mint bárki más. Az életét át adta Istennek és megfogant benne a második isteni személy. Nem volt jobb bármely más embernél. Neki is Megváltóra volt szüksége.
Ami pedig a legfontosabb NINCS FENN A MENYBEN. A sírban alszik és várja a feltámadását!
Mindenki számára adott a lehetőség, hogy benne éljen Isten. Ha átadjuk szívünket a Szentlélek belénk költözik és a '... mi testünk a Szentlélek temploma...' lesz. Így bennünk is ott élhet Isten. Persze ez nem várandósság.
Mivel férje volt biztos, hogy élt szexuális életet. Természetesen miután Jézus megszületett.
A szex házasságban NEM BŰN! Azt csak később a fanatikusok találtak ki, hogy házasságon belül maradjunk szüzek.
Az pedig nem törvényszerű, hogy rosszullétei volta, vagy rosszul élte meg a várandósságát.
Hiszen vannak ma is olyanok akik nem lesznek rosszul és minden percét élvezik a várandósságnak. Valamint a gyerek is könnyen megszületik.
"Ami pedig a legfontosabb NINCS FENN A MENYBEN. A sírban alszik és várja a feltámadását!"
Jajj, csak tudnám, hogy ezt honnan szedted.🤔
A jobb latornak azt mondta Jézus, hogy MÉG MA velem leszel a paradicsomban. Akkor szerinted a saját anyját nem viszi fel a mennybe??
"Mivel férje volt biztos, hogy élt szexuális életet. Természetesen miután Jézus megszületett.
A szex házasságban NEM BŰN! Azt csak később a fanatikusok találtak ki, hogy házasságon belül maradjunk szüzek."
Senki nem mond olyat, hogy a szex bűn, és házassagban szűznek kell maradni. 😂 viszont az nem valószínű, hogy Mária és József szexeltek volna.
#14
Jn 20,17
Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Jézus nem volt a paradicsomban a halála napján, tehát a latornak sem ezt ígérte. Hanem hogy majd vele lesz.
#15
Jézus ezt felelte rá: „Bizony azt mondom neked, MÉG MA velem leszel a paradicsomban.”
AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 23:43 CSIA
És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: MA velem leszel a paradicsomban.
Lukács 23:43 HUNK
Jézus így felelt neki: „Mondom neked, MÉG MA együtt leszel velem a Paradicsomban.”
Lukács evangéliuma 23:43 EFO
Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, MA velem leszel a paradicsomban.
Lukács 23:43 RÚF
Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, MA velem leszel a paradicsomban.”
Lukács 23:43 HUNB
Ő azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: MÉG MA velem leszel a paradicsomban!«
Lukács 23:43 KNB
Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, MÉG MA velem leszel a paradicsomban.”
Lukács 23:43 SZIT
Erre ő így felelt: „Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban.”
Lukács 23:43 BD
Most vagy Jézus hazudott, vagy az általam ismert összes bibliafordítás kukába való, vagy te tévedsz.
"Elég provokatív a kérdésed.."
Maga a szituáció a provokatív, hiszen a legtöbb ember másra sem tud gondolni, csak a szexre, így vagyunk megalkotva és a nemi vágy alapvető az életünkben.
Igazán valóban akkor válik egy nő asszonnyá, amikor rendes, megszokott módon hoz világra gyermeket és megtapasztalja örömét, fájdalmát.
Az elfojtott nemi késztetés gyakran torzultságot okoz, nemi devianciákat, vagy idegbajt, ez a katolikus papoknál eléggé közismert, a homoszexualitás, vagy a pedofília, vagy csak a szexuális tevékenységek iránt érzett nagy fokú kíváncsiság jellemzi.
Ismertem katolikus papot, aki mindennél jobban érdeklődött ezek a kérdések iránt, a gyóntatásnál csak ezt forszírozta, erről mennydörgött a szószéken, más szinte alig érdekelte.
-Jól van, jól van, mondjad tovább, - sürgette az egyszerű bűnök bevallását és alig várta, hogy rátérhessen a lényegre, de azt alaposan körüljárta, ott már firtatott, kutakodott, se vége, se hossza nem volt a kérdéseknek.
Szegény szűz Máriáról nehezen hiszem el, hogy aggszűzként teljesedett be az élete, de azt megértettem, hogy lényegében nem sok köze van Jézushoz, akárcsak manapság egy béranyának, akinek a petesejtjéből eltávolítják a sejtmagot és beültetnek bele egy idegen sejtmagot, így genetikailag semmi köze a testében fejlődő magzathoz, ezt hívják klónozásnak, ilyen van, ez létezik, de ettől még nem anya az, aki a terhességet kihordja.
Az ő génjei nem jelennek meg az utódban, így nem valóságos anya, nem felmenője a csecsemőnek.
#16
Az eredeti iratokban nem voltak írásjelek, így a fordítókat nagyban befolyásolták a hitnézeteik. De összevetve a Biblia többi részével Jézus nem ígérhetett olyat, hogy még aznap a paradicsomban lesz a latorral.
Ez egy nagyon tárgyilagos cikk a témával kapcsolatban. Szándékosan nem a saját honlapunkon levő információt linkeltem be. Olvasd el, ha érdekel.
{12
Kezdetben volt az ige. Ez vajon mit jelent? Hiszen ha öröktől van, akkor nincs kezdet. Így Jézus élete valamikor elkezdődött, Isten életével szemben.
Jézus mint szó, vagy ige, nem ISTEN volt, hanem isteni, vagy más szóval Istentől származó.
Ahogy valaki később írta is, a fordítók, bizony a saját "vallásuk, nézeteik" alapján fordítottak, vagy használtak írás jeleket. Nem az szerint, amit valóban jelent. Ha ezt nem tették volna, akkor két dolog nem történik meg, amit Isten pedig megmondott.
Nem történik meg a hitehagyás, és nem lett volna a "pogányok" (/más fordítás szerint: nemzetek meghatározott ideje/) meghatározott ideje sem megtörtént esemény.
Már pedig bizony minden dolog amit Isten előre bejelentett az megtörtént, és meg is fog történni.
#18:
Hogy lehet, hogy mégis szinte az összes magyar fordítás így írja? Protestans, katolikus egyaránt. Rossz helyen van a vessző? Ugyan kérlek, ne etess már... Miért hangsúlyozná Jézus azt, hogy ma mondom neked ezt?? Ez totál értelmetlen, hiszen egyértelmű, hogy aznap mondja. Ez hülyeség, totál értelmetlen.
#19, akkor nézzük át mégegyszer:
"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt."
(János 1:1-2)
Egyértelmű, amit ír. Azt írja, hogy az Ige Istennél volt, és ugyanakkor Isten volt az Ige. És még ki is hangsúlyozza ujra, hogy ő kezdetben az Istennél volt. Egyértelmű amit közölni akar ez a rész, Jézus az Ige, és öröktől fogva van az Atyával együtt.
"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal."
(János 1:14)
Vagyis, Isten megtestesült. Hogy lehet ezt máshog érteni?
"Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt."
(János 1:18)
Egyszülött Isten?? Azt hiszem, ezt nem kell ragozni. Tök egyértelmű.
"Ahogy valaki később írta is, a fordítók, bizony a saját "vallásuk, nézeteik" alapján fordítottak, vagy használtak írás jeleket."
Öngól. Azt hiszem ezzel le is leplezted magatokat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!