Kedves hívők! Miből gondoljátok, hogy Isten létezik? Tudom, hogy unalmas már a kérdés, de akkor is ti bele gondoltatok már a dolgokba?
"A személyes tapasztalat jelentősége óriási. Eddig még pl. az ilyen jellegű orvosi csodákat nem igazán tudták megcáfolni. De lehet más magyarázatot keresni rá, szabad a pálya."
Nem hát, miért akarná bárki is cáfolni? Értelmes ember ha valamit nem ért, választ keres. Egy buta ember meg ráfogja Istenre, akkor is ha semmi bizonyítéka rá.
Na meg azzal sem árt összevetni, hogy akik például Krisnához imádkoznak, vagy bármelyik másik istenhez, ők is meg szoktak néha gyógyulni valami csodás módon. Tehát ha a logikád tényleg a keresztény Isten létezése mellett szólna, akkor az összes többi isten is pontosan ugyanúgy létezik.
#15:
Ott a pont.
De komolyan, az ókori görög istenekre gondoltál? A római istenekre? Az északi istenekre? Az azték istenekre? Esetleg a mai istenekre?
Kiválasztanád a felsorolásból?
Van egy jópár Isten, mindegyik különböző kultúrák mitológiáiból. Néhány nagyon elterjedt, néhány kevésbé.
Én személy szerint nem hiszek egyikben sem. Ha nem értek valamit, nem tudok megmagyarázni valamit inkább utána nézek tudományos fórumokon, ha nincs róla álláspont, akkor érdekes beszélgetéseket folytatok róla pl. itt GYIK-en, ahelyett, hogy egy szóval helyettesíteném az ismeretlent: Isten.
És az eddig 5 ezer kitalált isten közül melyikbe?
Én meg azt érzem hogy Zeusz létezik XD
"Kedves hívők"
https://www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=kedves+hívők
De milyen érdekes, hogy akik így szólítják meg a hívőket, szinte kivétel nélkül úgy gondolják, hogy mindent tudnak már a világról, és gyakorlatilag lehülyézik a hívőket.
Nem tudok és nem is akarok meggyőzni senkit. Nem fogom tudni elmagyarázni, hogyan honnan tudom, hogy "van Isten", mert ez nem egy olyan egzakt dolog, amit érzékszervi szinten meg lehet erősíteni és kísérletekkel igazolni lehet.
Ott szokott szerintem félresiklani a kommunikáció, hogy aki nem hisz/nem érdekli a téma, az máshogy képzeli el az istent, mint aki hívő.
Amíg egy ősz szakálas szuperhősként tekintesz rá, addig valóban nevetségesnek tűnik a koncepció. De ha elmerülsz egy vallásban, akkor látni fogod, hogy egészen másról van szó.
Nem akarok ezoterikusnak hangzani, magam is alapvetően szkeptikus és gyakorlatias alak vagyok, csak annyit akarok továbbadni, hogy amíg materialista módon állsz a kérdéshez, mint pl. hogy "létezik Isten?", addig nem fogod megérteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!